A gyorsteszt szerint nem volt szomjas az a 40 éves férfi, aki autójával több, az út szélén parkoló kocsinak is nekicsapódott, majd – mit sem törődve az általa okozott kárral – elhajtott a helyszínről.
Volt, hogy a rendelésein sem viselte a maszkját, holott az kötelező lenne – emiatt vált meg 25 év után a gyöngyösi Bugát Pál Kórház dr. Pócs Alfréd ortopéd szakorvostól, aki lapunknak maga is bevallotta, hogy ez igaz.
Megdöbbentő történet, a korábban ünnepelt sportoló elképesztő tragédiája. A postán, sorban állás közben verték meg a kilencszeres bajnok egykori bokszolót, aki később kórházba került, majd elhunyt. Danyi Jenő (†63) életének utolsó szakaszát figyelve kiderül, rendkívül méltatlan körülmények között távozott.
Továbbra sem kapta meg az állami támogatást a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Kft., emiatt veszélybe kerülhet a város kulturális életében fontos szerepet játszó cég. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint időben át fogják utalni az 1,7 milliárd forintos összeget.
Október 20-ától mindenki ingyenesen hozzájuthat a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni védőoltáshoz. Póta György elmondása szerint viszont a három év alatti gyerekeknek adható vakcinából nem kaptak a rendelőkben.
Országszerte csapott be nyugdíjasokat három árus, akik idős embereknek többszörös áron kínáltak ágynemű-garnitúrákat. A békéscsabai rendőrök a csoport két tagját Orosházán, harmadik társukat pedig Salgótarjánban fogták el.
A Népszava szerint ingyen nem fog mindenkinek jutni az oltóanyagból, mert abból ugyanannyi áll rendelkezésre most is, mint máskor, viszont idén sokkal többen akarják beadatni maguknak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/21/2154/
Facebook oldalán jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy elkapta a koronavírust. A politikus családjával házi karanténba vonult. Elkapta a koronavírust Varga Judit igazságügyi miniszter - adta hírül kedd este a politikus
Novák Hunor szerint rosszul oltották be Orbán Viktort, az orvos erről egy keddi Facebook-bejegyzésében írt. A kormányfő közösségi oldalára korábban egy videót töltöttek fel, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök megkapja az influenza elleni védőoltást. Az orvos szerint rosszul oktatják, neki is így tanították.
A DK egészségpolitikusa emlékeztetett: nem csak a koronavírusos betegek szorulhatnak intenzív ellátásra, az országban viszont alig több, mint kétezer intenzív szakorvos és majdnem ugyanennyi intenzív szakasszisztens van.
A Momentum EP-képviselője a Facebookon reagált az igazságügyi miniszter bejelentésére, miszerint a kedden elvégeztetett koronavírus-tesztje pozitív lett.
Nem lehet korszerű digitális gazdaságról, ezen belül mesterséges intelligencia-fejlesztésről beszélni adatvagyon nélkül – mondta az InfoRádiónak Gál András Levente, a nemrég megalakult Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője.
Csökkennek a jegyeladások, nincs könnyű helyzetben a BKK. Összességében 30 milliárd forinttal többet kellhet Budapestnek a tömegközlekedésre fordítania a kieső bevételek miatt. Nagyobb kiesése lehet a BKK-nak a járvány miatt
Orbán Viktor miniszterelnöknek már jutott a kormány által megrendelt 1,3 millió influenzaoltásból, de kérdés, hogy minden veszélyeztetett rétegnek is marad-e a soha nem tapasztalt nagy kereslet miatt.
Rendőrségi feljelentés lett abból, hogy a Színművészeti Egyetem hallgatói nem engedték be az intézménybe Szarka Gábor kancellárt. Az egyetem vezetése azt közölte: nem tudják ki volt a feljelentő.
1423 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 50 180 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1259 főre emelkedett, 14 905-en pedig már meggyógyultak.
Télen a szárazföldi útvonalakon, így a balkáni útvonalon lesz nagyobb az illegális bevándorlók mozgása, mert az időjárás miatt a tengeren nehezebb átjutni.
1423 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 48 krónikus beteg. 1423 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 50 180 főre nőtt a hazánkban
A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.