Csak most állt össze a kép: hogy miért piált a skinhead vaddisznó, és hogy nem a gyerekek, hanem a szocialista titkosszolgálat tette tönkre az agresszív nagyivót.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) a pénzügyi kultúra erősítése érdekében.
Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak a bevezetésük óta kiemelt szerepet töltenek be az öngondoskodás területén, a kormány számára továbbra is fontos, hogy az állami mellett a kiegészítő pillér továbbra is fennmaradjon - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen négy és fél év börtönre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét csütörtökön.
A szolgáltatási színvonal fejlesztéséről és az együttműködés még hatékonyabbá tételéről egyeztettek az osztrák és a magyar vasúttársaságok vezetői - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön.
A Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke a Párizsi Autószalon megnyitásának előestéjén bemutatta a konszernnek a jövőbeli mobilitási kihívásoknak megfelelő átalakítását szolgáló "Together - Stratégia 2025" programot - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Porsche Hungária.
Londoni pénzügyi elemzők szerint több okból is valószínűtlen, hogy a Deutsche Bank - a legnagyobb német pénzintézet - lenne "a következő Lehman Brothers", annak ellenére sem, hogy az utóbbi napokban megjelent értesülések miatt alaposan megingott a bank iránti befektetői bizalom.
A nyomdaipari szakemberképzés elősegítése és fejlesztése érdekében programot indítottak Békéscsabán az ágazatban működő cégek. A Marzek Kner Packaging Kft. által kidolgozott, a nyomdaipari oktatók többletjavadalmazását célzó programhoz már 11 nyomdaipari vállalat csatlakozott, az idei bérezési megállapodást csütörtökön írták alá Békéscsabán.
Élen jár az ipari robotok alkalmazásában az Európai Unió, de a legnagyobb növekedés az elkövetkező években Kínában várható - állapítja meg az International Federation of Robotics (IFR) csütörtökön közzétett jelentése.
Megerősítette három magyarországi bank, a K&H Bank, az Erste Bank Hungary (EBH) és CIB besorolásait a Fitch Ratings, egyes alapszintű hitelképességi mutatóikat pedig javította.
Választási csalás gyanúja miatt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul a DK. A párt az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek miatt döntött így. Ezek alapján minisztériumi, és önkormányzati hivatalnokoknak is a hétvégi kvótareferendumon való részvétel, és a "NEM" szavazat mellett kell győzködniük a választókat. Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke az ATV-ben azt mondta, hogy ez nem durva dolog.
Enyhén romlott a fizetési morál Magyarországon a vállalati és lakossági ügyfelek körében egyaránt az EOS nemzetközi pénzügyi szolgáltató idei felmérése szerint. A magyarországi ügyfelek a számlák 75 százalékát fizetik pontosan, ez 2 százalékponttal elmarad a tavalyi eredménytől. A magyarországi vállalatoknál a számlák átlagos fizetési határideje a tavalyi 31 napról 38 napra emelkedett.
Az első három negyedév kiemelkedő értékesítése miatt az év végén akár kötvényeladás nélkül is biztosítva lenne Magyarország finanszírozása. Ugyan az első három negyedéves aukciós értékesítés még csak...
Hamarosan megkezdődik és jövő szeptemberig be is fejeződik Veresegyház első gimnáziumának építése, a kivitelezés költségeit fele-fele arányban az önkormányzat és a váci egyházmegye viseli - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel.