Az idegi eredetű, úgynevezett neuropátiás fájdalmakra megoldást nyújtó, új hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító gyógyszer fejlesztését kezdték meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) részvételével.
A gázüzemű közlekedés elterjedése, a környezetszennyezés drasztikus csökkentése által akár évi 50 milliárd forint többletet is jelenthet a nemzetgazdaság számára a következő 1-2 évtizedben - derült ki a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) PAN-LNG projektjének tanulmányából.
A klímaváltozás következményeként számos gazdasági, társadalmi, azon belül egészségügyi problémával kell a világnak szembe nézni - erről Áder János beszélt hétfőn, a Semmelweis Egyetemen tartott előadásában.
Az unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) tavaly közzétett mintegy 3000 bejelentésből 0,7 százalék vonatkozott magyar előállítású termékre - idézte az Európai Bizottság éves összegzését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által hétfőn az MTI-hez eljutatott közlemény.
A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátóegységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségének állásfoglalásából, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Majdnem 210 millió eurónyi (nagyjából 64,6 milliárd forintnyi) támogatást hagyott jóvá hétfőn az Európai Bizottság az unió szomszédságában lévő országoknak: ebből ezúttal elsősorban Egyiptom, Azerbajdzsán és Fehéroroszország részesül, valamint Palesztina.
Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a kormányt attól, hogy az Egységes Oroszország párt elsöprő választási győzelme nyomán sokkterápiát alkalmazzon és az állampolgárokra hárítsa át a gazdasági reform terheit.
A kormány további 3,5 milliárd forinttal támogatja a békásmegyeri piac és környéke felújítását, fejlesztését - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A 2016. június 23-ai brit uniós tagságról szóló referendum óta számos gazdasági előrejelzés látott napvilágot, azonban ezek mellett mindenképpen figyelmet érdemelnek a felmerülő adózási kérdések is. A PwC Magyarország Brexit szakértői csapata a kilépésből eredően már több potenciális adózási nehézséget, változást azonosított, például a járulékfizetéssel, az AEO-engedélyekkel (engedélyezett…
Elérte a 40 milliárd dollárt a kínai felvásárlások és zöldmezős beruházások együttes értéke Európában és Észak-Amerikában 2015-ben – derül ki a Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda nemzetközi tanulmányából. Az idén várhatóan újabb rekordot dönt az Európába és Észak-Amerikába irányuló kínai külföldi működőtőke-befektetések értéke. A kelet-európai régió országai is egyre vonzóbbá válnak a kínai befektetők…
A biztosítási szektor szolid, moderált növekedésére számít a következő években Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke, aki szerint az egy személyre jutó biztosítások száma és az átlagos biztosítási költés alapján még van hová előrelépni.
A nyugati civilizáció eddig három ipari forradalmat élt meg, a gőzgépek, szerelőszalagok és az automatizáció után most egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik. A legújabb ipari forradalom...
Legalább a minimális erőfeszítést érdemes megtenni, hogy titkainkat ne lehessen annyira könnyen kideríteni. Vagy akár csak némi képet kapjunk, mit tart nyilván rólunk a Google.
A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között - derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.
Ismered az érzést, amikor annyira fáradt vagy, hogy szinte gondolkodni sem tudsz? Ha nem segít a reggeli kávé, akkor olvasd el, mit tanácsol dietetikusunk, Somogyi-Kovács Anita!
Az indiai miniszterelnök egy olyan embert tett meg legfőbb külpolitikai tanácsadójának, aki gyakorlatilag egy James Bond volt: 7 évet töltött fedett ügynökként Pakisztánban, lázadókat szervezett be informátoroknak Kasmírban, és riksa sofőrként szivárgott be az amritszári Aranytemplomba az 1988-as balhé idején.
A Főgáz néhány napon belül lezárja a Tigáz lakossági földgázfogyasztóinak átvételi folyamatát, így a nemzeti közművek fogja biztosítani az egész ország gázellátását, az új ügyfeleknek nincsen teendőjük az átvétellel kapcsolatban - közölte az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ Zrt.) az MTI-vel.