A mosógépek használatakor több mint 700 ezer mikroszál-részecske kerülhet a kifolyó szennyvízbe, és egy részük feltehetőleg a szennyvíztisztító telepeken is átjut, majd végül a természetben köt ki - derült ki egy új vizsgálatból.
A világbank közleménye szerint a főigazgatók egyhangúlag támogatták a jelenlegi elnököt, a koreai származású, amerikai állampolgárságú Kimet, aki az egyetlen jelölt volt az ENSZ szakosított intézményeként működő, fejlesztési hiteleket nyújtó bankcsoport élére. A négy éve hivatalban lévő Jim Yong Kim második elnöki mandátuma 2017 júliusában veszi kezdetét a 187 tagú szervezetben. (MTI)
Az Eni szeptember 14-én koncessziós szerződést kötött a montenegrói kormánnyal az ország tengerpartjától nem messze található, négy tengeri blokk feltérképezését érintően.
Megvizsgálták a Kaspersky Lab szakértői, hogy miképpen használhatják ki a kiberbűnözők a bankok által bevezetni tervezett új ATM-es azonosítási technológiákat. Miközben sok pénzügyi intézmény tekint úgy a biometrikus megoldásokra, mint a jelenleg használt azonosítási eljárások legígéretesebb kiegészítőire vagy teljes felváltóira, a hackerek a biometriában új lehetőségeket látnak a bizalmas…
Megszületett a világon az első gyermek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra - adta hírül a New Scientist tudományos folyóirat.
Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2016 pályázatán.
Aki várandósan reggeli rosszulléttől, hányingertől vagy hányástól szenved, annál kisebb a magzat elvesztésének a veszélye egy nagy létszámmal végzett friss amerikai kutatás szerint.
Budapest — Alapvető fordulatot hozhat a nyomozásban, ha A. Szabina rendőrjárőr emlékszik bármire is abból a szörnyűségből, ami szombat este történt vele.
Két havi felfüggesztett szabadságvesztésre és 5 ezer eurós pénzbírságra ítélte kedden a párizsi fellebbviteli bíróság Yamina Benguiguit, a francia kormány volt tagját azért, mert több ízben pontatlan vagyonnyilatkozatot nyújtott be.
Los Angeles — Két ház, két Picasso, és két megtört szív – ezen osztozott 19 év után Hollywood egyik legismertebb álompárja, a spanyol színész, Antonio Banderas és hitvese, Melanie Griffith.
Budapest — A tavaly novemberben elkövetett párizsi terrortámadás végrehajtói Budapesten töltöttek több mint egy hetet, mielőtt elkövették volna a merényleteket.
Erősödött, 2007 augusztusa óta legmagasabb szintre emelkedett a fogyasztói bizalom szeptemberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint. A mutató 104,1 pontra nőtt az augusztusi 101,8 pontról.
Komplex munkaerőpiaci kutatást indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) együttműködve, hogy így segítse a piacorientált, az agrár- és az élelmiszeripari piaci szereplők igényeinek megfelelő szakképzést - közölte a köztestület kedden az MTI-vel.
Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón.
Megint vita van Csepelen a migrációval kapcsolatban. A PM szerint már az iskolákban is kampányol a helyi önkormányzat. A pártnál azt mondják, jogsértő, hogy kitették az iskolákban a polgármester szavazásra buzdító levelét, ezért a Választási Irodához fordultak. A csepeli polgármester azt mondta, a levél nem a népszavazási kampány része. További részletek a videóban.
A kis településeken létfontosságú, hogy legyen foglalkoztatás, amely megélhetést biztosít a helyieknek, segíti a lakosság helyben tartását. A kormány különféle támogatási lehetőségekkel, egyebek között mintaprogramok finanszírozásával támogatja, hogy kis háztáji gazdaságok létesüljenek önellátásra, illetve a helyi termelési lehetőségek szélesítésére. Körképünkben önkormányzati kezdeményezésre…
Bemutatkozott a Jeep Compass új generációja, amely elődjénél sokkal nagyobb fontossággal bír. Mivel globális modell lesz, ezért nálunk is bővítheti majd a márka kínálatát, még sokszínűbbé téve a terepjárós portfóliót.
Robottal tekézhetnek, a fényszínezéssel ismerkedhetnek és részesei lehetnek egy vállalatvezetési szimulációs játéknak a kutatók éjszakáján, pénteken a veszprémi Pannon Egyetemen - tájékoztatta az MTI-t az intézmény rektora.
Ha valaki berendeli a világ legnagyobb Rolls-Royce flottáját, ráadásul pirosban, az bizony nem kerüli el a reflektorfényt. A tulajdonos - a makaói The 13 hotel - bizonyára örül a felhajtásnak, a brit luxusmárka pedig a teljesített megrendelésnek, amely az éves forgalma két százalékát, úgy 6 milliárd forintnyi értéket tett ki.
A sportos kisautók és kompaktok kategóriájában nem is olyan régen még szinte csak háromajtós kivitelekkel találkozhattunk. Azóta az alsó-középkategóriában már szinte az összes „forró-ferdehátú” ötajtósra váltott, és a kisautók között is egyre nagyobb teret hódítanak a praktikus kivitelek. Nem csoda hát, hogy a Ford is bemutatta a Fiesta ST ötajtós kivitelét, mely ugyanakkora élményeket kínál,…
A szépség szubjektív, ezt jól tudjuk. Mégis kijelenthető, hogy az Infiniti Q60 Coupé jó eséllyel pályázik a középkategória legszebb kupéja címre. A japán kétajtós ezúttal már hazánkban is rendelhető, igaz, a potens biturbó V6-osra még várni kell. Helyette viszont köszönthetjük az ár-érték arányban ideális változatot.
A Citroën manapság a kisebb kategóriákban és az egyterűek szegmensében erős, a méretesebb, középkategóriás modellek és az afeletti szektor küzdelmébe jelenleg már nem tud beleszólni a márka. Nem volt ez mindig így: a hidropneumatikus felfüggesztésű, varázsszőnyegként is funkcionáló C5 és az avantgárd C6 formájában jelen volt felsőbb szinten is a Citroën. Nagyjából ezt a helyzetet kívánja a gyártó…
Nagy reményekkel, és óriási lehetőségekkel érkezett a német túrautó-bajnokság mezőnye a szezon idei utolsó előtti versenyhétvégéjére, a hungaroringi futamra. A helyszínről hoztuk el a legizgalmasabb fordulatokat.
Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben a pénztárgép rendelet módosítása, mely szerint a korábban kihirdetett szeptember végi időpont helyett egységesen 2017. január 1-jétől lesz kötelező az online kassza használata. A pénztárgép használatára újonnan kötelezettek köre nem változik – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.