Nemcsak a fogyókúrázóknak kell odafigyelniük rá, mit és mikor esznek, hanem mindenkinek, aki egyelőre még nem tervezi a műfogsor-vásárlást, így nem árt tudnunk néhány alapvető étel hatását a fogainkra.
A hivatalos statisztikák szerint Budapesten több mint 6000 lakást adnak bérbe a világ legnagyobb szállásmegosztó platformján, az AirBnB-n keresztül. A rövidtávú lakáskiadásban rejlő üzleti lehetőségeket azonban nemcsak a lakástulajdonosok használják ki, hanem számos hazai cég, startup is megjelent a piacon az üzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal.
Közel 5 tonna fémet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Békés megyében, miközben egy feltételezhetően illegális fémkereskedelemmel foglalkozó férfit ellenőriztek.
Úgy látszik, megérte kirúgni a Valenciának Paco Ayestaránt. Legutóbbi vezetőedzőjével négyből négy vereséget szenvedtek el a Denevérek, a helyére kinevezett megbízott edzővel, Voróval viszont egyből győzött a spanyol bajnokság egyik nagycsapata.
A Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint az idei nyári főszezonban két százalékkal magasabb árbevételt értek el a magyarországi fürdők, miközben a vendégforgalom a múlt évhez hasonlóan alakult. A szövetség szeretné elérni, hogy a fürdőszolgáltatások bekerüljenek a kedvezményes áfakörbe, illetve a szálláshely-szolgáltatással és a vendéglátással együtt tartósan benn is maradjanak.
Az európai nagyvárosokban egyre több a no-go zóna, azaz az olyan, nagyrészt bevándorlók lakta városrész, ahová nem ajánlatos kívülállóként, turistaként vagy nőként bemenni - mondták el az M1 aktuális csatorna tudósítói a csütörtök estí Híradóban.
Egész napos műsorfolyammal, benne élő bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel várja az érdeklődőket a közmédia vasárnap az Itthon vagy - Magyarország szeretlek! - Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében címmel.
A Hermansky-Pudlak-szindróma ritka, örökletes betegség, melynek fő jellegzetességei az albinizmus (a bőr, a szőrzet és a szem szivárványhártyájában (iris) normálisan jelen lévő festékanyag-tartalmú sejtek hiánya miatt a bőr és a haj rendkívül világos, a szem piros lehet), a vérlemezkék kóros működése, valamint a látásélesség csökkent volta. Olykor társulhat ezekhez a tünetekhez még a vastagbél és…
Több hollywoodi sztár - köztük Robert Downey Jr. és Scarlett Johansson - vállalt szerepet abban a szerdán közzétett kisfilmben, amely regisztrációra és az elnökválasztáson való részvételre, illetve Donald Trump republikánus elnökjelölt megállítására buzdítja az amerikai szavazókat.
A Financial Times brit gazdasági napilap a magyar kormány gazdasági sikereiről, az El País című spanyol napilap pedig a közép-európai vezetők uniós "hatalomátvételéről" közölt kommentárt csütörtökön.
Előfordul, hogy feleslegesen olyan okos az Android, vagy az iPhone, s csak meríti az akkumulátort. Néhány érintéssel gyorsan lehet javítani a helyzeten.
Donald Trump választási programja a széleskörű adócsökkentést, különösképp a vagyonosabb társadalmi rétegek és a vállalkozások terheinek mérséklését tűzte ki céljául, Hillary Clinton viszont a...