Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) a működési engedély visszavonásáról szóló határozata ellenére nem zárták be a budapesti Lánchíd Gyógyszertárat, a végrehajtás érdekében a rendőrséghez fordulhat a hatóság - közölte az OGYÉI szerdán az MTI-vel.
A kérődzők lépfene elleni megelőző vakcinázására hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután szeptemberben két lépfene-gyanús szarvasmarha megbetegedés volt Békés megyében.
Biztossá vált, hogy jövőre a Nemzetközi Röplabda Szövetség legjelentősebb versenysorozatában, a World Grand Prix-ben indul a magyar női röplabda-válogatott.
Colin Powell volt külügyminiszter mindkét elnökjelöltet bírálta, szerinte Donald Trump elnökjelöltsége "nemzeti szégyen", Hillary Clinton pedig "dölyfös".
A Spar tovább folytatja az expanziót, új egységeket nyit, emellett az idén hét üzletének megújítására 1,6 milliárd forintot fordít - közölte az MTI-vel a cég kommunikációs igazgatója szerdán a cég legújabb szombathelyi áruházának ünnepélyes megnyitóját követően.
Brüsszel "fél a magyarországi népszavazástól", ezért valahogy megpróbálja kikerülni annak politikai következményeit - mondta egy szerda esti fővárosi fórumon Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Verőce — Szinte lehetetlen még csak elgondolni is, mit élhetett át az a 15 éves fiú, aki három hét leforgása alatt veszítette el édesapját és fogadott apját is.
A "szuperöregek", vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával - állapították meg amerikai kutatók.
Budapest — Rendőrségi ügybe keveredett Mészáros Árpád Zsolt a közelmúltban. A Sztárban sztár első kiesője minderről a Blikk szerkesztőségében vallott, amikor olvasóinkkal chatelt szerda délelőtt. Pestszentlőrincről érkezett egy kérdés, hogy mikor megy arrafelé fellépni, ám kiderült: pont itt kapcsolták le a zsaruk, amikor motorjával közlekedett. Jogosítvány nélkül.
Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerőpiaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Bővíti gyártó és tároló kapacitásait az autóelektronikai berendezéseket gyártó japán Mitsuba cég Salgótarjánban, az új üzemrészt szerdán adták át. A teljes beruházás 2017 végére készül el 4,3 milliárd forintból, a fejlesztéssel 150 új munkahelyet teremtenek. a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.
Cáfolja a kormány, hogy változtatna az unión belüli szabad mozgást is biztosító letelepedési kötvények szabályozásán. A Magyar Nemzet írta meg, hogy egyes közvetítő cégek úgy reklámozzák a kötvényeket, hogy annak megvásárlásával hamarosan akár nyelvvizsga nélkül, öt év elteltével már megszerezhető lesz a magyar állampolgárság. A szocialisták törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy azonnal…
Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a balassagyarmati székhelyű Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft., amely egyedi igények alapján, saját tervezésű gépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállítópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik - mondta az ünnepélyes alapkőletételen a térség fideszes országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos…
Magyarország hiába tartozik az elektromos töltőinfrastruktúrájával régiós szinten az élmezőnybe, részben az állami ösztönzés hiánya miatt, az elmúlt években csúnyán lemaradtunk Észak- és...