A szíriai tűzszünet összeomlása után Aszad elnök erői orosz támogatással Aleppó teljes megszerzésére törekedne, amit most már Amerika nem hagyhat szó nélkül, hisz ez az eddigi hozzávetőleges status quo felborulását jelentené. A tervek szerint más területeken támogatnák meg az ellenzéki erőket.
A Madelung-betegség a zsírraktárak zavara, amely rendellenes bőr alatti zsírlerakódáshoz vezet különböző testtájakon. A betegségre legjellegzetesebb elhelyezkedés a válltájék és a nyak körüli régió. Leggyakrabban az idült alkoholista férfiakat érinti a betegség, de megjelenhet nőknél és alkoholt nem fogyasztó személyeknél is.
Az Európai Petrolkémiai Szövetség (EPCA) október 1. és 4. között Budapesten tartja a globális vegyipari üzleti közösség éves találkozóját, amely egyben az 50. jubileumi esemény - közölte a szervezet az MTI-vel.
A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.
A Világgazdasági Fórum (WEF) éves globális versenyképességi jelentése szerint a 138 vizsgált országból Magyarország a 69. helyen áll. Az első három helyen továbbra is Svájc, Singapur és az Amerikai Egyesült Államok állnak. A visegrádi országok versenyében hazánk nem fért fel a dobogóra. Az NGM máshol látja a probléma gyökerét.
Budapest – Megtalálták azt a hajléktalant, aki rendszeresen abban a kapualjban szokott aludni, ahol ismeretlenek szombat éjszaka egy szöges bombát robbantottak.
A számlakibocsátási kötelezettség időpontját illetően a közfelfogásban helytelenül elterjedt három prekoncepciót cáfolunk. A számlakibocsátási kötelezettség időpontja mellett az ügylet teljesítési időpontjával való összefüggésekre koncentrálunk.
Több mint két és fél milliárd forint értékben kezdődhetnek vízminőség-javító beruházások Tolna megyében a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásaiból.
Tegnap az amerikai kereskedésben nem volt jó a hangulat, és ma reggel Ázsiában is lefelé vette az irányt a vezető tőzsdeindexek többsége. A befektetők most a Deutsche Bank miatt aggódnak, aminek...
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette ma temetik a szerdára virradóan elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államfőt és miniszterelnököt.
A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította Theresa May brit kormányfőt, hogy kormánya lépjen fel azok ellen a támadások ellen, amelyeket a szigetországban követtek el az utóbbi időben más európai uniós állampolgárokkal szemben - közölte a cseh kormányhivatal csütörtökön este.
Az elmúlt tíz évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a versenyszférában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen előadásában.
Budapest - Még két napig lehet élvezni a vénasszonyok nyarát, vasárnap délutántól azonban elromolhat az idő: hidegfront érkezik, Dunántúlon eshet, megélénkül a szél. A jövő hét elején már őszies időjárásra kell számítani, sok csapadékkal, kedden viharos széllel, hűvösebb idővel.
A munkavállalók számára továbbra is fontos a nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítás, ezért a cafeteriarendszer várható átalakítása után a készpénzes béren kívüli juttatás egy része jelentheti a fedezetet az egyéni befizetésekre - derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége által rendezett Pénztár-konferencián, amelyen szó volt a cafeteriarendszer átalakításáról is.
Enyhén romlott a fizetési morál Magyarországon a vállalati és lakossági ügyfelek körében egyaránt az EOS nemzetközi pénzügyi szolgáltató idei felmérése szerint.
Kim Kardashiantől már megszokhattuk, hogy mindig mindent megmutat magából, de nemrég egy olyan szerelésben jelent meg a nyilvánosság előtt, ami minden eddiginél durvább.
A színészlegenda Reviczky Gábor már két infarktuson esett át, ráadásul mivel sok stressz éri, úgy gondolta, meglátogat egy "látót", hogy minél tovább élhessen és élvezhesse szerettei jelenlétét.