Adam Pacitti pár éve az utolsó 500 fontjából kibérelt egy óriásplakáthelyet, hogy melót találjon. Netes híresség lett belőle. A plakát maga tényleg eléggé ismerősnek néz ki.
Az elektromos autózás egyre komolyabb teret hódít magának világszerte, így Európában is. Nem véletlen tehát, hogy az olyan elektronikai óriások, mint a Samsung, komolyan rá szeretnének feküdni a villanyos négykerekűekben használatos akkumulátorok gyártására. A dél-koreai vállalat pedig egy hatalmas befektetéssel karöltve hazánkban létesítene üzemet ebből a célból.
Nem az orosz kormány áll az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottsága szerverének feltörése mögött, aminek következtében napvilágra került több tízezer elektronikus levél - jelentette ki a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum üzleti konferencián tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott, pénteken közzétett interjújában.
A multikulturális társadalom nem működik, ennek a kudarcnak az áldozata az a magyar nő is, akit afrikai bevándorlók erőszakoltak meg Németországban – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
Egyhangúlag támogatta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását - közölte Kósa Lajos, a testület elnöke, a Fidesz frakcióvezetője és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a bizottság pénteki ülése utáni sajtótájékoztatón.
Hiába az olimpiai játékok történetének legtöbb érmet nyert sportolója, azért Michael Phelps számára sem rettenthetetlen. Egy nyers tojás például félelmet keltett benne.
Fernando Alonso, a McLaren versenyzője úgy gondolja, Max Verstappen a szabályoknak megfelelően viselkedett a Belga Nagydíjon Kimi Räikkönennel szemben, így nem szükséges őt támadni emiatt. Tovább »
A turizmusban fontos az élmény, amit egy bizonyos magyar és külföldi vendégkör vidéken talál meg, ahol többek között bemutathatják gyerekeiknek a vidéki életet, a mezőgazdaságot, az állattartást - indokolta a falusi turizmus népszerűségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
A tanév kezdete egyben a tandíj fizetését is jelenti azok számára, akik nem ingyen vesznek részt az iskolarendszerű képzésben, melynek egyik fő ismérve, hogy a tanuló és a képző intézmény között hallgatói jogviszony jön létre. A képzéssel összefüggő költségeket – nemcsak a tandíj, hanem egyéb kiadásokat – a munkáltató is átvállalhatja.
Itt a szeptember és csak kapkodjuk a fejünket: nem elég, hogy tipikusan ez a legrosszabbul teljesítő tőzsdei hónap, jön egy csomó fontos adat, az amerikai elnökválasztás közeledtéről pedig nem is beszéltünk még. Trader legyen a talpán, aki eligazodik ilyenkor, úgyhogy megkérdeztük segítségképpen a hazai befektetőket, ők mit gondolnak, milyen hónap áll előttünk és mik a fontosabb irányok a…
A CSOK-nak is köszönhetően háromszor annyi jelzáloghitelt folyósítottak a takarékszövetkezetek a második negyedévben, mint egy évvel korábban. Az általuk kezelt jelzáloghitelek állománya így 4...
A napokban kollégáim olvasták, hogy a repülőgép-szerelő és repülőgép-műszerész szakmában eltöltött idő korkedvezményre jogosít. Az olvasott cikknek van törvényi alapja?
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Charlie Whiting elismerte, kaphatott volna figyelmeztetést a Belga Nagydíjon meglehetősen agresszíven versenyző Max Verstappen. Tovább »
Augusztusban 0,39 százalékkal, több mint 14 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte hivatalos adatait a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.
Megállapodott a programdíjakról az RTL Klub, a TV2 és a UPC Magyarország, a szolgáltató ügyfelei a csatornák általános szerződési feltételeikben meghirdetett díjak feléért, bruttó 370 forintért érhetik el a két televízió műsorait - közölte a UPC Magyarország pénteken.
A Huawei a berlini IFA (Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai és Háztartási Gép Vásár) szakkiállításon mutatta be új okostelefon sorozatának első két készülékét: a nova és a nova plus telefonokat, amelyek Magyarországon leghamarabb október végétől lesznek elérhetőek.
Szeptember elején lép életbe az a törvénymódosítás, ami a hazai üzemanyagok jövedéki adójának szabályozásában hoz változást. A jelenlegi piaci folyamatok fényében jó eséllyel októbertől a benzin és a...
Pénteken benyújtották az Országgyűléshez a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.