A svéd Scania haszongépjármű gyártó értékesítési árbevétele rekordot döntött, 50,1 milliárd svéd korona (1622 milliárd forint) volt az első fél évben, 7 százalékkal több az egyévvel korábbinál.
A kormány tanácsadó testületet állít fel, amelynek feladata a magyar orvosképzés megerősítéséről szóló fejlesztési program kidolgozása lesz - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Bűnpártolás gyanújával indítana bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Petre Toba belügyminiszter ellen, mivel a tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások ( TTIP) még messze nem zárultak le, a végleges tárgyalási csomagról érdemi következtetéseket nem lehet levonni, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a magyar "érzékeny álláspont" maximális figyelembevételével vesz részt az uniós vitákban - közölte a tárca az MTI érdeklődésére.
Rendkívül pozitívak a német autóipari cégek magyarországi tapasztalatai, és töretlen a bizalmuk Magyarország iránt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Berlinben a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnökével folytatott megbeszélése után.
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja, erre hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) közös rendezvénye pénteken - hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt. nulla forint mérleg szerinti eredménnyel zárta 2016 első félévét. A DK mérlegfösszege június végén 277,819 milliárd forint volt, 1,2 százalékkal csökkent 2015 végéhez képest - ismertette a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett féléves jelentésében.
Az Európai Unió legnagyobb ereje az egysége, amelyet nem szabad megbontani - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Berlinben német politikai vezetőkkel folytatott tárgyalásai után.
A befektetők arra figyelnek, mikor emel kamatot az amerikai jegybank, az amerikai jegybank pedig elsősorban arra figyel, hogy teljesít az amerikai gazdaság. Ez utóbbinak jó indikációja, mi történik...
Szlovénia rendkívüli intézkedéseket vezet be, hogy megakadályozza a kezelhetetlen bevándorlási hullámot, amennyiben őszre újranyílik a balkáni útvonal - jelentette ki Vesna Györkös Znidar belügyminiszter a csütörtöki kormányülés után.
Lázár János a ma délutáni Kormányinfo tájékoztatón, Fazekas Sándor pedig egy ma esti minisztériumi közleményben szállt síkra a Magyarországnak is járó uniós agrártámogatások megőrzése, hosszú távú...
Nem létezhet végtelen növekedés egy véges bolygón – vallják a „nemnövekedés-pártiak”, akik több napos rendezvénysorozatot tartanak a napokban Budapesten. Szerintük világ leggazdagabb egy százalékáé a javak 44 százaléka, a fogyasztói társadalomhoz viszont öt Föld-bolygónyi erőforrásra lenne szükség.
A közép- és kelet-európai bankrendszereket terhelő, nem teljesítő kinnlevőségek problémájának kezelésére hozott létre új online információmegosztó szolgáltatást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Ahogy közeledünk szeptember 30-ához, az online pénztárgépek szabályozásáról szóló rendelet legújabb fejezetének hatályba lépéséhez, egyre több a nyugtákkal, számlákkal kapcsolatos kérdés. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi megnyilatkozása nem segített az eligazodásban.
Még támogatóinak egy része is Trump ellen fordult a bevándorlásról elmondott szerdai beszéde miatt, amelyet éles kritikák érnek. Kevesebb mint hetven nappal az elnökválasztás előtt Donald Trump...
A tatabányai önkormányzat közel kétmilliárd forintos beruházással újítaná fel a város központját, a fejlesztéshez uniós források elnyerésére pályázik - tájékoztatta a polgármester az MTI-t.
A felsőoktatásnak képesnek kell lennie alkalmazkodni a változó világhoz, egyszerre kell alkalmazkodnia a munkaerő-piaci, gazdasági igényekhez és kutatás-fejlesztés, innováció kihívásaihoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 235. tanévnyitó ünnepségén, csütörtökön.
Vonzó osztalékhozam és kedvező értékeltség jellemzi a Magyar Telekomot. Ráadásul a technikai képen is megjelent a várva várt fordulós jelzés. Jövő évi eredmény után (2018-ban) akár 35 forintos osztalék is kifizethetőnek tűnik, így a részvény osztalékhozama bő 500 bázisponttal (5%-kal) verné meg a 10 éves magyar államkötvényeket.
Szükségállapot bevezetéséről és annak indokairól szóló kormánytervezetről számolt be a Der Standard című osztrák lap csütörtökön, a tervezet felsorolja azokat az indokokat, amelyek szerint veszélyben lehet a közrend és Ausztria belső biztonsága.
A szabályozás átalakításával az idősek valódi szükségleteihez igazítják a házi segítségnyújtás intézményét - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A kedvező technikai kép mellett a fundamentumok is támogatják az árfolyam kedvező alakulását. Értékeltségét tekintve továbbra is az egyik legolcsóbb tengerentúli bank, a stabil tőkemegfelelés miatt az eredményekből egyre többet juttathat vissza a részvényeseknek osztalék formájában. A kamatemelések pedig tovább javíthatnák a bank eredményét.
A Budapest Bankba integráltan, üzletágként működik január 1-jétől a Budapest Autófinanszírozási Zrt. - döntött a bank vezetése és tulajdonosa, az MFB Csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi...
Három lépcsőben szűnik meg csaknem félszáz háttérintézmény, a szervezetek legnagyobb csoportjának sorsát elrendező törvényjavaslat napokon belül a parlament elé kerül - mondta a Magyar Időknek Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A szakoktatás átalakításával veszélybe kerül a szakgimnáziumi érettségi presztízse, és kevesebben jutnak be felsőoktatási intézményekbe - írja a VS.hu. Ennek oka, hogy Európában eddig nem létező tantárgyat vezetett be sebtében a kormányzat, amelyhez nincsenek tankönyvek és tanárok.
Kiváró hangulatban telt a kereskedés pénteken hajnalban az ázsiai tőzsdéken a délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adatok előtt. Az európai piacokon is hasonlóképp indult a nap, a főbb indexek...
Már hetek óta nem tud elmozdulni a 310-es lélektani árfolyamtól a forint, további impulzusra lenne szükség ahhoz, hogy innen sikerüljön valamerre elmozdulni. Erre jó alkalom lehet a ma délutáni...
A világ legnagyobb bankjai nyomatékosan kérik Theresa May brit miniszterelnököt, hogy kössön megállapodást az EU-val a pénzügyi intézmények sorsáról még mielőtt a hivatalos kiválási tárgyalások...
Felrobbant a kilövőállványon a SpaceX rakétája - pedig ha kijut az űrbe, történelmet írt volna. A rakétára már fel volt szerelve a rakomány: egy izraeli cég kommunikációs műholdja, amely ráadásul Mark Zuckerberg nagy ötletének megvalósításában kapott volna nagyon fontos szerepet. Musknak ritka pocsék napja volt, ha figyelembe vesszük azokat a kihívásokat is, amelyekkel a Tesla szembesült.
A világ legnagyobb hedge fundja arra számít, hogy Kína hamarosan összeomlik. Ray Dalio hedge fundja, a Bridgewater befektetőinek küldött levelében azt írta, hogy Kínában "tarthatatlan mértékeket...
Már a termékvisszahívás is szóba került a Samsungnál az állítólagosan kigyulladó Galaxy Note 7 okostelefonok kapcsán. Tegnap még csak arról volt szó, hogy leállítja a cég a telefon kiszállítását...
Első osztály első szülői értekezletén az osztálytanító szavazásra bocsátotta, hogy a gyerekek életét házi feladattal gazdagítsa-e az iskola avagy szorgalmival. Bár e tekintetben a szavazás a demokrácia megcsúfolása, sok kérdést vet fel a helyzet. Folytatjuk Ligeti György, oktatásszociológus sorozatát a HR Portálon.
A hétvégén is üléseznek egyet a Deutsche Bank felsővezetői, a menedzserek arról tanácskoznak, hogy további méretcsökkentési leépítéseket hajtsanak végre Németország legnagyobb bankjánál - nyilatkozta...
Az amerikai betétbiztosító szerint komoly bajba kerülhetnek a bankok, ha a most még alacsony hozamok egyszer emelkedni kezdenek. A bankok ugyanis az alacsony hozamkörnyezetre berendezkedve úgy...
Az Európai Bizottság hatalmas adóbüntetése után azt tervezi az Apple, hogy jövőre "hazaviszi" a külföldön parkoltatott készpénzét, vagy legalábbis egy részét - tudta meg a Financial Times. Ez...