Nőtt a gyermekvállalási hajlandóság Magyarországon: a termékenységi arányszám 2015-ben 1,44 volt, 15 százalékkal magasabb, mint négy évvel korábban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Kaposváron.
Az első és legfontosabb szabály: koplalni tilos! A továbbiakhoz most adunk néhány hasznos tanácsot, melyek segítségével az egészséged megőrizve szabadulhatsz meg súlyfeleslegedtől.
Orvosa szerint a demokraták elnökjelöltje egészséges, és alkalmas az elnökségre. Hillary Clinton állapotáról újabb, kétoldalas egészségügyi jelentést tett közzé orvosa. A politikus vasárnap, a szeptember 11-i emlékünnepségen lett rosszul lett, és távozott a helyszínről; mint kiderült tüdőgyulladása van.
Bővíti gyártó és tároló kapacitásait az autóelektronikai berendezéseket gyártó japán Mitsuba cég Salgótarjánban, az új üzemrészt szerdán adták át. A teljes beruházás 2017 végére készül el 4,3 milliárd forintból, a fejlesztéssel 150 új munkahelyet teremtenek. a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.
Rendkívüli helyzet alakult ki a kereskedelemben a munkaerőhiány miatt az alkalmazottak szakszervezete szerint. A szervezet elnöke úgy fogalmazott: lázadás előtti állapot alakult ki. Az LMP részben a kormány oktatáspolitikáját teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A Demokratikus Koalíció piacbarát megoldásokat sürget és járulékcsökkentést javasol. Kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt…
Vannak olyan szolgáltatások, amikor a vállalkozó szolgáltató tömegesen járja az ügyfeleket. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül keresi fel a helyszínt – ami lehet éppen naponta egy tucat lakás – végez valamilyen javítást, vagy gyógyító masszázst, vagy éppen a pórul járt útszélén ragadt gépkocsit javítja meg. Kell-e online pénztárgépet használni a mobil tevékenységeknél?
Gyakran mondják szakemberek, hogy az alacsony kamatok miatt kockázatosabb befektetések felé kell elmozdulni. Azokat viszont hosszabb távra érdemes megtartani, mert akkor kiegyenlítődnek a szeszélyes árfolyammozgások. Megnéztük, hogy nézett ez ki az utóbbi tíz évben az abszolút hozamú alapoknál.
Sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Rio de Janeiro - Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.
Budapest - A neves magyar színész azóta, hogy idén tavasszal stroke-ot kapott, tartózkodott az állapotával kapcsolatos nyilatkozatoktól, azonban most őszintén vallott egy másik őt érintő betegségről.
Ősszel megjelenhet a közepes élelmiszeripari feldolgozók fejlesztéseit célzó európai uniós pályázat - írja a Magyar Idők. A mintegy 100 milliárd forintos keretről szóló egyeztetések a napokban zárulhatnak. Annyi már biztos, hogy a feldolgozóüzemek beruházásonként legfeljebb 2 milliárd 750 millió forintnyi hozzájárulást kaphatnak - mondta el a lapnak Keleti Marcell, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara…
Amerikához hasonlóan Ázsiában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban. Ütik az olajat A kezdeti emelkedést...
Bár egyes európai vezetők azt gondolják, valamilyen módon kifizetődik a bevándorlás, a Migrációkutató Intézet kutatója szerint eddig csak kudarctörténeteket lehetett hallani: a gazdasági növekedés nem indult be, a bevándorlókról több esetben kiderült, hogy nem olyan képzettek, az utóbbi tíz évben Európába érkezőket pedig úgy tűnik, nem sikerült integrálni.
Manchester - Teljesült az utolsó kívánsága, így boldogan távozhatott az élők sorából az a brit férfi, akit meglátogatott a Manchester United labdarúgócsapatának négy játékosa a halálos ágyánál, a találkozó után 45 perccel a bácsi eltávozott.
Bő 4 milliárd dollárt - több mint 1100 milliárd forintnyi összeget - költöttek áldozati állatok vásárlására Pakisztánban az idei Eid ünnep alkalmából, amely szeptember 13-tól 15-ig tart, és a böjti hónap végét jelenti.
Az Egyesült Államok 85-ről 110 ezerre emelte a jövőre befogadható menekültek létszámát. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból fogadnának be embereket, és a menekültprogram nem jelent veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra. A jövő héten Barack Obama elnök kezdeményezésére menekültügyi csúcskonferenciát tartanak New Yorkban; a…
Jelentős esést szenvedett el tegnap az olaj, az amerikai WTI jegyzései 3 százalékkal kerültek lejjebb. A befektetőket elsősorban az ijesztette meg, hogy Amerikában rég nem látott mértékben nőttek a...
Okos Hans a patájával dobbantva tudott válaszolni egyszerű matematikai kérdésekre. Persze Hans nem egy ló testében újjászületett Archimédesz volt, csupán pontosan olvasta az idomárja testbeszédét, aki mindaddig önkéntelenül feszült volt, amíg Hans dobbantásainak száma el nem érte a helyes eredményt. Az elmúlt évek során a piacok mind erősebben hasonlítanak Okos Hansra: az értékpapírokat inkább a…
Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerő-piaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
Többfordulós sikertelen egyeztetés után a CBA Kereskedelmi Kft. kezdeményezte a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződés felmondását és intézkedett a taghálózatból történő kizárásáról - közölte CBA szerdán.
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Szacsvay László felesége több mint egy évvel ezelőtt szenvedett balesetet. Az állapota azóta szerencsére javult, férje pedig azóta is odaadóan gondoskodik róla.
Róma - Kirúgták a Sky Italia televíziótól Paolo Di Caniót, egykori olasz labdarúgót és edzőt, aki szakkommentátorként dolgozott a sporttelevízónál, s nagyon népszerű is volt.
A Szűz most kudarcot vall, de hát nem lehet mindig győzni, a Nyilas nem elégedett a jelenlegi helyzetével, de nem akar változtatni, a Halak végre elmondhatná kedvesének, hogy mi bántja.
Szerdán, helyi idő szerint az esti órákban, újabb egészségügyi jelentést tett közzé Lisa Bardack, Hillary Clinton orvosa, és egyúttal részletekkel szolgált az elnökjelölt általános egészségi...
Jelentősen vesztett erejéből a szupertájfun, amely szerdán szinte teljesen megbénította az életet Tajvan déli részén. A kezdetben a legpusztítóbb erejű, ötös erősségű kategóriába sorolt vihar felhőszakadással, tomboló széllel érte el Kína délkeleti részét. A térségből előzőleg több tízezer embert telepítettek ki, így áldozatokról nem érkezett hír, de rengeteg település maradt áram nélkül, több…