Megnyugvással vette tudomásul a kabinet döntését a kormányzati negyed építésének felfüggesztéséről a főváros Fidesz és KDNP frakciója. Ugyanakkor felelőtlenségnek tartják, hogy az átgondolatlan beruházás miatt elköltöttek 600 millió forintot, Magyarország pedig lejáratódott a tervpályázaton induló és a zsűriben részt vevő nemzetközi szakemberek előtt - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján…
Gordon Brown brit miniszterelnök kedd este otthonában fogadta David Beckhamet, az angol labdarúgó-válogatott középpályását. A Los Angeles Galaxy játékosa többek között saját...
50-60 millió forintos légkondicionált luxusbuszokból álló flottát működtet a BKV belső használatra - tudta meg az InfoRádió. Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a buszokat örökölték, és egy ideje megpróbálják azokat bérbe adni.
Az orvosszakértő véleménye szerint keringési és légzésbénulás okozta annak a 43 éves férfinak a halálát, aki a mátészalkai rendőrkapitányság előállító helyiségében hunyt el - közölte a vizsgálat...
A felvételizni kívánó fiatalok január 16-án a Budapesti Műszaki Főiskola Regionális Oktatási és Innovációs Központjában (BMF ROIK) nyílt napon vehetnek részt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint erősen felhős, párás, többfelé tartósan ködös idő várható, a ködben szitálás, ónos szitálás is lehet. Kevés napsütésre szerdán északnyugaton...
A jelek szerint tovább eshet az EUR/JPY árfolyama. Elemzők szerint a gyengélkedő Wall Street is nagyban közrejátszik ebben. Annál is inkább meglepő volt az éjszakai emelkedés. Ez azonban csak egy kisebb korrekció volt a meglévő gyengülő trenden belül, vélik egyes szakemberek. A következő árfolyamcélok 158,70-nél és 157,70-nél találhatóak. (OT/GFX)
A kormányzati negyed építésének hírére a Nyugati tér környékén az eladók egy része magasabb áron próbálta eladni ingatlanát. A befektetői roham azonban elmaradt, és most, hogy bejelentették a beruházás elmaradását, az árak is visszatértek a szokásos szintre. Ennek ellenére a környék még fontos lehet az ingatlanbefektetőknek.
Heteken belül ügyészséghez fordul a Magyar Rádió három szakszervezete a közmédium előző vezetése és a volt elnök távozását követő egyéves interregnum alatt történt egyes intézkedések, így egy milliárdos informatikai beszerzés és a színlelt szerződések kezelése miatt - erősítette meg az MTI értesülését szerdán Varga Júlia, a Független Rádiós Szakszervezet (FRÁSZ) elnöke.
Már több mint 150 ezer ember írta alá az amerikai radarállomás csehországi felépítését ellenző petíciót - közölték szerdán Prágában a petíció szervezői.
Nem lesz kormányzati negyed, így a beruházással kapcsolatos kommunikációs megbízásnak sem lett gazdája. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kommunikációs feladatokra kiírt közbeszerzési eljárása a Közbeszerzési Értesítő szerint eredménytelen lett.
Az SZDSZ a növekedést megalapozó politika képviseletét tekinti a legfontosabb feladatának 2008-ban - közölte Kóka János, a szabad demokraták elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet a párt három miniszterével közösen tartott. A politikus a tartós, megalapozott növekedés feltételeként három dolgot nevezett meg: a reformok folytatását, a közteherviselés átalakítását és a…
Az SZDSZ azt javasolja, hogy Tom Lantost tüntessék ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével. A liberális párt erről közleményben tájékoztatta az MTI-t szerdán. Kóka János, az SZDSZ...
Először gyűltek egybe 2008-ban hivatalosan is a Pécsi Tudományegyetem professzorai, hogy a hagyománynak megfelelően egy fogadás keretében beszélgessenek egymással az ó és az új év kihívásairól. Az újévi professzori találkozót ezúttal január 8-án, a dr. Romhányi György Aulában rendezték.
Morvai Krisztina szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) politikai döntést hozott akkor, amikor elutasította az OVB-hez benyújtott öt kezdeményezést. Erről maga a jogásznő tudatta szerdán.
Divatbemutató-parádé, csárdás táncoktatás és még sok minden újdonság szerepel a február 2-án tartandó 2008-as Operabál programján. A sztárvendég Richard Clayderman francia zongoravirtuóz lesz - jelentették be a szerdai tájékoztatón a szervezők. Richard Clayderman - aki Magyarországon is évtizedek óta népszerű - muzsikájával is köszönti a bált. Az 1953-ban Párizsban született művész eredeti neve…
Hazánkban a hitelfelvevők részben fogyasztásfenntartó célból vesznek igénybe banki finanszírozást, "elsimítandó" a reáljövedelmek csökkenésének hatásait - áll a Moody"s elemzésében.
Az idei évben komoly kihívások előtt áll az ausztrál dollár, bár a magas alapkamat elvileg mellette szólna. Sok függ persze a dollár teljesítményétől is. Kérdéses, hogy a befektetők hogyan reagálnak az inflációs veszélyekre és a gyengélkedő gazdasági növekedésre. Az erősödő volatilitás miatt nehéz lesz az AUD/USD-nak felállnia a padlóról. Komoly támogatási szintet találhatunk 0,8330-nál. (OT/GFX)…
Bizottságot hoznak létre a bírák és tárgyalótermek védelmére vonatkozó javaslatok kidolgozására - jelentette be Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán Budapesten.
Kilencven óriáskígyót találtak Svédországban egy elhagyatott hétvégi házban, Stockholmtól 60 kilométerre délre, közölték szerdán az állatvédelmi hatóságok. A 90 kígyóból 17 már elpusztult, de a még élő 67-nek a többsége is siralmas állapotban van.
Jövő hétfőn kezdi az egészségbiztosítási törvény eltörléséhez szükséges aláírásgyűjtést a LIGA és társszervezetei. Az érdekképviseleteknek két hónap alatt 200 ezer szignót kell összeszedniük ahhoz, hogy a népszavazási kezdeményezésből voksolás legyen. A szakszervezeti vezetők szerint ez a szám akár egy hónap alatt teljesíthető.
Megkezdődött az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy népszavazás döntsön arról, az emberek akarják-e, hogy üzleti érdekeltségű biztosítók vegyenek részt az egészségbiztosítási rendszerben. Az első aláírók a népszavazási kezdeményezéshez csatlakozó civil szervezetek, szakszervezetek képviselői voltak; az íveket szerdán, Budapesten szignálták.
A Kazanyban szerdára virradó éjszaka bekövetkezett házomlás halálos áldozatainak száma délutánra nyolcra emelkedett, gyerek nincs közöttük. Az áldozatok közül egyet még nem tudtak azonosítani. Emellett találtak a romok alatt több testrészt is, azonosításuk szerdán délután folyamatban volt. Feltételezések szerint többen is lehetnek még a romok alatt: késő délután még négy személyt kerestek.
A reformok folytatásáról kell szólnia az idei évnek - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke. A kisebbik kormányzó párt vezetője évadnyitó tájékoztatóján kiemelte: az SZDSZ a növekedést megalapozó politika képviseltét tekinti a legfontosabb feladatának 2008-ban.
Budapest – Hírességek és a jelenlegi kollégák pótolják Leót (32), amíg az állapota miatt nem térhet vissza a Cool Tv képernyőjére. A televízió munkatársai ezen a héten már sikeresen riasztották a hazai hírességeket, hogy beugró műsorvezetőként helyettesíték az egykori villalakót.
Gyengült a líra az európai kereskedésben az európai tőzsdék veszteségei miatt. Az USD/TRY 1,1638-ig emelkedett. A továbbiakban 1,1600 és 1,1650 közötti sávra számíthatunk a mai napon. (OT/GFX)
Divatbemutató-parádé, csárdás táncoktatás és még sok minden újdonság szerepel a február 2-án tartandó 2008-as Operabál programján. A sztárvendég Richard Clayderman francia zongoravirtuóz lesz -...
Kezdeményezték a két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László szocialista parlamenti képviselő cselekvőképtelenné nyilvánítását a közelmúltban - közölte Pécs főjegyzője.
Kóka János, az SZDSZ elnöke szerdán levélben hívta fel Göncz Kinga külügyminiszter figyelmét arra, hogy Tom Lantos 2008. február 1-jén tölti be nyolcvanadik életévét. Az amerikai külügyi bizottság elnöke nemrégiben jelentette be, hogy súlyos betegsége miatt nem kívánja jelöltetni magát újabb képviselői ciklusra.
Szakértői munkacsoport dolgozza ki a következő hetekben, hogyan lehetne megvédeni a bírákat és a tárgyalótermeket. A munkacsoport létrehozásáról Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke döntött.
Az elmúlt évben közel 25 százalékkal nőtt annak a valószínűsége, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak, így 2007-ben a vállalkozások 3,8 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, de vannak egyes iparágak, amelyek csődrátája megközelítette a 6-7 százalékot.
Nem érti Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke, hogy miért utasította el az Országos Választási Bizottság az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését. A testület úgynevezett rendszertani értelmezéssel jutott arra a következtetésre, hogy magánszemély nem kezdeményezhet ilyen referendumot.
Az év végével megszűnt Balassagyarmati Határőr Igazgatóság tíz volt dolgozója ellen lopás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség. Ács Tibor alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szerdán elmondta: a gyanú szerint a vagyon elleni bűncselekményeket tíz volt dolgozó, köztük hivatásos határőr és közalkalmazott követte el, közülük egy személy előzetes…
Till Attila első nagyjátékfilmjét, a Pánikot március 6-tól vetítik a magyar mozik - tájékoztatta Bártfai Andrea, a produkció sajtófőnöke az MTI-t. Közleményében felidézte, hogy a Pánik forgatása tavaly augusztusban indult és szeptemberben fejeződött be. Till Attila első mozifilmje szerepel a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában is: 17 másik játékfilmmel együtt méretteti meg magát a január…
A Coface Hungary szerint a magyarországi kis és közepes vállalkozások ellen várhatóan jóval több behajtási eljárás indul az idén, mint tavaly és ez a növekedés jellemzi majd az elkövetkező éveket is egészen 2010-ig.
A MOL vezeti az 500 legnagyobb hazai cég 2006. évi nyereségi listáját, csakúgy, mint a korábban már nyilvánosságra hozott árbevételi listát - ez derül ki a HVG legújabb számában megjelenő összeállításból.
Kezdeményezték a két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László szocialista parlamenti képviselő cselekvőképtelenné nyilvánítását a közelmúltban - közölte Pécs főjegyzője szerdán. A baranyai megyeszékhely volt polgármesterét érintő eljárást egy névtelen levélíró kérte a gyámhivataltól - mondta Papp Judit. Hozzátette: a pécsi önkormányzat elfogultságot jelentett az ügyben, ezért a…
Nem ért egyet az Európai Bizottság Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel abban, hogy kizárja egymást a társulási szerződés aláírása Belgráddal és a tervezett koszovói rendőri-igazságügyi...
Százezer eurót lopott egy bukaresti bankfiók igazgatója, 60 ezret elvert egy kaszinóban, majd levetette magát nyolcadik emeleti lakásának ablakából. Az esést túlélte, életveszélyes sérülésekkel kórházban ápolják.
A Csillagszóró hadműveletben 6.200 szakember 35 ezer ellenőrzést végzett, 9 ezer esetben szabtak ki bírságot, hozzávetőlegesen 1,11 milliárd forint összegben, és több mint 200 üzletet zártak be; a lefoglalt áruk értéke meghaladta az 510 millió forintot - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő az akció tapasztalatait összegző szerdai kormányülést követő tájékoztatón.
Szűk sávban alig mozgott, szerda délutánra gyengült a forint az euróval szemben. A budapesti bankközi devizapiacon rendkívül alacsony forgalomról számoltak be a kereskedők, akik azt is elmondták, ...
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség megnyugvással veszi tudomásul, hogy "józan belátásra tért a kormány", és leállította a régi ötéves tervek hagyományait követő, átgondolatlan megaberuházás, a ko...