Holnap lép hatályba az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében a szonda elszíneződésekor, illetve pozitív jelzésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonnia a rendőrnek. Az ittas vezetéssel szembeni zéró toleranciával lényegében mindenki egyetért, ám a végrehajtásban számos aggály vetődik fel. Nem utolsósorban az is szóba került, hogy ezzel a rendőri korrupció tarifái is emelkedhetnek. Az…
Roma szervezetek és a fővárosi koalíciót alkotó MSZP és SZDSZ valamint az ellenzéki MDF és Fidesz is egyként elutasította a Magyar Gárda akcióját, mellyel a Jobbik alapította szervezet összemosott egy minapi tragikus halálesetet a cigánybűnözés terjedésével. A felvonulásaival országszerte félelmet keltő gárdisták szervezetét "szélsőjobboldalinak" minősítette Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek…
Ismét megbénulhat a vasúti közlekedés február elsejétől. A bértárgyalások eredménytelensége miatt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete határozatlan időre sztrájkot hirdetett a MÁV több leánycégénél. Az érdekképviselet követeléseit azért nem teljesítik a munkáltatók, mert irreálisnak és részben indokolatlannak tartják azokat.
Szinte nincs esély arra, hogy a Fidesz által kezdeményezett, az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazást megszavazza az Országgyűlés. Az MSZP és az SZDSZ várhatóan nem támogatja majd az erről szóló javaslatot. Az MDF támogató voksa pedig nem lesz elég a kezdeményezés sikeréhez. Azonban a Fidesz-javaslat elvérzésével nem ér véget az ügy: az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul.
Végre. Egy katolikus érsek is kimondta: a Magyar Gárda szélsőjobboldali szervezet. Kellett ugyan egy fél év hozzá, de Márfi Gyulának leesett végre a tantusz, hogy kik ezek az egyenruhás, karszalagos hülyegyerekek. Az érsek ugyan pragmatikus megfontolásból döntött így, mert "nem akarja kitenni egyházát annak a gyanúnak", hogy szélsőjobboldalinak nevezzék őket, másrészt pedig politikával egyáltalán…
A helyzettől függ majd, de nem zárja ki Fodor Gábor, hogy újra indul az SZDSZ elnöki posztjáért - egyebek mellett erről is beszélt lapunknak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Fodor nem minősíti Kóka János elnöki tevékenységét, de úgy látja: az elmúlt néhány hónap nem stabilizálta a párt helyzetét. Szerinte a kormányzati hitelesség megteremtése érdekében a népszavazás után a koalíciónak…
Elloptak a brit hadseregtől egy hordozható számítógépet, amelyen közel hatszázezer újonc, vagy a toborzás iránt érdeklődő személy adatait tárolták - közölte a brit védelmi minisztérium.Az ügy a legújabb fejlemény a brit kormányzat adatkezelési hibáinak sorában.
Három sikerprodukciót láthat egyetlen belépővel, aki megváltja a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház közös Vastaps-bérletét - közölte az előbbi teátrum.
Az Egyesült Államok kevés esélyt lát arra, hogy a nagyhatalmak képviselői jövő heti berlini találkozójukon megállapodhatnak az Irán elleni újabb szankciókról - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Kelet-Indiában nemcsak az egyre súlyosbodó madárinfluenza kelt pánikot, hanem az is, hogy a gazdák megtagadják az ellenőrizetlen vagy a gyaníthatóan fertőzött csirkék elpusztítását.
Az igazságügyi hivatalok munkájának középpontjában az esendő, segítségre szoruló ember áll, azaz rendkívül humánus állami feladatokat látnak el - erről az igazságügyi és rendvédelmi miniszter beszélt pénteken Zalaegerszegen, a Zala Megyei Igazságügyi Hivatalban.
Gyermekemet az országért - a tatárjárás (1241-1242) címmel megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum és a megyei múzeumok igazgatóságainak régészeti vándorkiállítása pénteken Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban.
„Anyám, jöttem elbúcsúzni. Agyonütöttem a volt főnöknőmet, most pedig meghalok” – ezekkel a szavakkal ébresztette szüleit B. László, majd elővette a puskáját, és lesben állt a szobaablaknál. Az első lövés nem sokkal később dördült el. Hason találta H. Pétert, Tét körzeti megbízottját. Ezután elszabadult a pokol: László őrült lövöldözésbe kezdett, végezetül pedig fejbe lőtte magát.
Egy férfi holttestére bukkantak egy szombatra virradóra Budapesten kigyulladt lakásban a lángok eloltása után - erősítette meg a rendőrség az MTI értesülését.
Tasnádi Péter elismerte, ő írta azt a Magyar Televízió Híradójában bemutatott levelet, amelyben három millió forintot kér a szakértőknek - hangzott el a TV2 Tények című műsorában péntek este.
Ma tartja idei első ülését az SZDSZ Országos Tanácsa a főváros III. kerületében.A tervek szerint Kóka János pártelnök politikai beszámolót tart a két ülés közötti történésekről.
Romlik a sajtószabadság helyzete Oroszországban és a helyzet lehet, hogy változatlan marad Vlagyimir Putyin orosz elnök miniszterelnökké válásával - mondta az MTI-nek Jean-Paul Costa, a strasbourgi székhelyű bíróság elnöke.
Bogi, a Nagy Fogyás játékosa a Playboy címlapjára kívánkozik. A csinos lány azt tervezi, hogy február elejére eléri a hatvannégy kilós álomsúlyt, majd sebészkés alá fekszik. Bogi úgy érzi, hogy mellplasztikája után tökéletes lesz a teste, ezért szívesen megmutatná egy férfimagazin olvasóinak is.
Frakk, dr. Bubó, A kockásfülű nyúl, Mézgáék, Sebaj Tóbiás, A nagy ho-ho-ho horgász, Pom-pom, Barbapapa, Pampalini, Tom és Jerry, Pokémon, Dragon Ball. Hosszasan lehetne még folytatni ezt a felsorolást. Egy közös van bennük, rajzfilmek, melyeken nemzedékek nőttek fel. Míg mi nézhettük a Kisvakondot, a mai gyerekeknek már a Dragon Ball jut. Ki járt jobban?
Esik a cikk témája - mondhatnánk, ha havazna. De sajnos most csak az eső csöpörög, ami így télen nem túl kellemes, meg egyébként sem. Viszont most akkor is a hóról lesz szó: tudósok ugyanis létrehoztak egy számítógépes programot, mellyel hópelyheket lehet modellezni. Így mostantól minden eddiginél élethűbb virtuális hópelyhekkel találkozhatunk.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke várhatóan csak a február 11-i, első parlamenti ülésnap után tartja meg szokásos országértékelő beszédét - értesült fideszes körökből az MTI. Valószínű, hogy a Fidesz elnöke megvárja, mi történik az első parlamenti ülésnapon, amelyen több fontos esemény is várható.
A megújuló energiaforrások legújabb "ősi" elemét, a hidrogént maholnap a leghétköznapibb célokra: autók meghajtására, falvak, lakónegyedek energiaellátására vehetjük igénybe úgy, hogy a környezetet is megkíméljük a káros anyagok kibocsátásától. Magyarországon több kísérlet is igazolja, hogy e téren nincs lemaradásunk.
A Kubai Kommunista Párt tanulmányozza az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését és a nemi átalakító műtétek engedélyezését is - közölte Mariela Castro, a Kubai Szexuális Nevelési Központ (CENESEX) igazgatója, Raúl Castro ideiglenes kubai elnök lánya, a betegeskedő Fidel Castro elnök unokahuga.
Már tegnap reggel nem találták az ágyában a nevelői azt a 11 éves kisfiút, akit szerdán vittek vissza Magyarországról Romániába. Budapesten viszont az esti órákban többen látni vélték.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) továbbra is követeli a befizetők kontrollját az egészségbiztosításban - hangsúlyozta Pataky Péter, az érdekképviselet elnöke. Az elnök erről azzal összefüggésben mondta el véleményét, hogy az egészségbiztosítási törvény újabb parlamenti vitája során szóba kerülhet a befizetői képviselet ügye. Egyes szakértők a pénztárak…
A vasárnap kezdődő 26. labdarúgó Afrika Kupán rendkívül erős lesz a mezőny: a 16 csapat 368 játékosa 46 ország klubcsapatában futballozik, a 209 légiós többsége Európában szerepel.
Megalázó körülmények között ütötték és rugdosták T. Arnoldot évfolyamtársai, a szegedi Makkosházi Általános Iskola előtt. Mindezt közben videóra vették, és interneten nézegették. A 14 éves fiúnak csupán annyi volt a bűne, hogy nem szeret focizni.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke várhatóan csak a február 11-i, első parlamenti ülésnap után tartja meg szokásos országértékelő beszédét - értesült fideszes körökből az MTI.
A fenyegető vízhiány és környezeti katasztrófa újabb jelenként 140 éve nem látott alacsony szintre süllyedt a Jangce folyó szintje. Kína leghosszabb folyóján október óta 40 hajó került partra, mert elfogyott alóluk a folyó, amely 400 millió ember vízellátását biztosítja, és a térség legjelentősebb szállítási útvonala.
Bennégett két hajléktalan szombatra virradóra egy kigyulladt bungalóban a budapesti XI. kerületi Savoya park közelében - erősítette meg a rendőrség és a tűzoltóság az MTI értesülését. Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta, hogy egy férfi és egy nő lelte halálát a lángok között.
Csak ürügyként írta Tasnádi Péter egy levélben, hogy szakértőkre kér 3 millió forintot - állította a Borsnak maga a vállalkozó, miután az egyik televízió a levéllel próbálta bizonyítani, hogy ennyiért vesztegette meg az igazságügyi szakértőket.
Két évvel ezelőtt, 2006. január 19-én zuhant le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce térségében a szlovák légierő AN-24-es repülőgépe, a tragédiában 42 katona vesztette életét - rájuk emlékeznek ma a településen.
A Góliát-McDonald,s FC-vel egyéves időtartamra szerződést kötött a General Motors kötelékébe tartozó Chevrolet Southeast Europe Kft. A megállapodás értelmében a cég arany fokozatú szponzora és kizárólagos támogatója lett az ország legnagyobb futballiskolájának, amely 1988-as alapítása óta mintegy 160 ezer fiatalt mozgatott meg, s több mint húszezer tagja van.
Az Űrteleszkóp felvételén látható protoplanetáris felhő szokatlan alakjának lehetséges magyarázata, hogy a kialakulóban lévő bolygórendszer környezetében sűrű csillagközi anyag található.
Három év kihagyás után ismét versenyez Mario Cipollini, az olaszok klasszis kerékpárosa. A 41. születésnapját márciusban ünneplő sprinter az amerikai Rock&Republic elnevezésű amerikai csapattal kötött szerződést. Első viadala a február 17. és 24. közötti kaliforniai körverseny lesz. Cipollini ebben az idényben közel 15 futamon indul.
Hollywoodi film készül Ferenc József osztrák császár és felesége, Erzsébet császárné - magyar királyi pár - életéről, legalábbis a tervek viszonylag előrehaladott állapotban vannak. A leghosszabb ideig uralkodó Habsburgot állítólag Tom Hanks, a népszerű Sisit pedig Catherine Zeta-Jones alakítaná.
Mintegy százötven rendezvény, köztük számos kiállítás, zenei program, tudományos konferencia várja az érdeklődőket a kedden kezdődő Reneszánsz Év keretében országszerte és a határon túl. Az eseménysorozatot Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából hirdették meg.
Nehéz kiigazodni Fradi-ügyben, mindenki mondja a magáét, ötödik sikertelen pályázat után. Az FTC gondjait Kevin McCabe, a Sheffield United elnöke megoldhatta volna: benyújtotta pályázatát a Fradi ingatlanokra. A tender a Kincstári Vagyon Igazgatóság szerint érvényes volt, ám az év eleje óta jogutódjának számító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint eredménytelen a pályázat.