A francia labdarúgó-bajnokságban címvédő Olympique Lyon leszerződtette a Juventustól Jean-Alain Boumsong-t. A francia középső védő három és fél évre szóló szerződést kötött, a Lyon hárommillió eurót fizet érte.
Két, a szakemberek által rendkívül fontosnak nevezett arany pénzérme került elő Anglia földjéből, amely információval szolgálhat a 3. századi rebellis római hadvezérről, az önmagát császárrá kikiáltó Marcus Mausaeus Carausiusról.
Az AS Roma hazai pályán egygólos győzelmet aratott az 57. perctől tíz emberrel játszó Palermo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Az Olympique Marseille hat gólt lőtt a Caennak a francia labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A Strasbourg döntetlent játszott Lensban, a vendég csapatban Szélesi Zoltán végig a pályán volt.
Hét éve nem temethették azt a mumifikálódott holttestet, amely megtalálása idején szenzációt keltett, mert azt gondolták, hogy az ókori Perzsiából származik, kiderült azonban, hogy hamisítványról van szó.
Nagy sikerű, teltházas koncerttel ünnepelte szombaton este a Petőfi Csarnokban Török Ádám saját 60.születésnapját és együttese, a Mini megalakulásának 40. évfordulóját. A bő háromórás koncerten az együttes jelenlegi tagjain kívül ott voltak korábbi zenésztársak és külföldi zenészbarátok.
"A locsolás tönkreteszi a nemi életünket!" - hangoztatják parasztok dühödten Malawiban, miután megtapasztalták a kézipumpás öntözőberendezéseket, amelyeket segélyként kaptak az államtól.
JEREZ – Végre elkezdődött a várva várt szezon Talmácsi Gábor (26) számára. A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának királya háromnapos tesztelésen vett részt, amelyen kipróbálhatta vadiúj RSA Aprilia versenygépét. Talma remek időeredményekkel és vb-győztesnek kijáró egyes rajtszámával riogatta az ellenfeleit.
Nagy sikerű, teltházas koncerttel ünnepelte szombaton este a Petőfi Csarnokban Török Ádám saját 60. születésnapját és együttese, a Mini megalakulásának 40. évfordulóját. A bő háromórás koncerten az együttes jelenlegi tagjain kívül ott voltak korábbi zenésztársak és külföldi zenészbarátok.
India északi részében, Asszám államban az állatvilág szakértői a vadon élő elefántok invázió ellen keresnek hatásos eszközöket. Falvak, művelt területek megóvására erős növényi rostokból font kerítéseket állítanak fel, amelyeket átitatnak gépkocsi-olajjal és a naga jolokia nevű chilifajta olajával.
A Mediaedge:cia Hungary Kft. végezheti el a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által megrendelt kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatokat. A Közbeszerzési Értesítő szerint a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretösszege bruttó 800 millió forint. Ezt az eljárás fajtát az indokolta, hogy a nyertes 2007. augusztus 8-án egy ugyanebben a tárgyban kiírt…
Az ítélkező munka és a bírósági igazgatás zavarait Fleck Zoltán és Hack Péter szerint a nagyobb átláthatóság és számonkérhetőség orvosolhatná; a kutatókat konzultációra hívta a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke.
Kempelen Farkast mindenki a sakkozó török feltalálójaként ismeri, pedig sokrétűbb ember volt a róla kialakult, zsenialitását cirkuszi mutatványra pazarló kalandor magyar képénél. Jellegzetes alakja volt a felvilágosodás korának, végül politikai vonzalmai miatt lett kegyvesztett.
Az ország nagyobb kisegyházainak egyike a Hetednapi Adventista Egyház, melynek történetéről, hitelveiről és tevékenységéről mesélt Szigeti Jenő, nyugalmazott lelkipásztor, aki olyan – másutt tabunak számító – kérdésekről is kifejtette egyháza álláspontját, mint a fogamzásgátlás, az abortusz vagy a válás.
Mozgalmat indítottak Skóciában, hogy szobrot állítsanak egy medvének, amely élete nagy részét Edinburgh-ban töltötte - miután részt vett a második világháborúban.
Tévedésből küldték rá a végrehajtókat, és az énekesnő szerint már a tárgyalásán sem volt minden rendben. Ezért perújrafelvételt akar, noha tudja, hogy csak erkölcsi megnyugvást lelhet, a börtönben töltött két évet nem adhatja vissza senki.
A világon körülbelül hatezer nyelv létezik; feleannyi, mint ötszáz évvel ezelőtt. Kéthetente hal ki egy, s tűnik el vele egy népcsoport kultúrája is. Pedig a sokszínűség érték, nem kiküszöbölendő hiányosság. A globalizáció és a nemzetközi szervezetek megalakulása inkább ront, mintsem segít a helyzeten.
Időközi parlamenti képviselő-választást tartanak ma a főváros XI. kerületében, a Gellérthegy és Szentimreváros térségében, időközi polgármester-választás lesz a Nógrád megyei Cserhátszentivánon, a Pest megyei Áporkán, s időközi önkormányzati választásra kerül sor a baranyai Gilvánfán.
Gázpisztollyal szemen lőtte gyermeke gondozóját egy anya szombat reggel a győri Lajta utcai Gyermekvédelmi Központban. Az anya magával akarta vinni kislányát, és emiatt támadt rá a kapcsolattartóra, aki könnyebb sérülést szenvedett. A lövöldöző anyukát a pszichiátriára szállították.
Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid szeretné megszerezni Tiago Luis Martinst, a Santos fiatal labdarúgóját. A Marca úgy tudja, hogy a brazil Messiként is emlegetett futballista ügynöke a jövő héten utazik Madridba tárgyalni.
A csigánál is lassúbb a lengyel posta, amit pontosan kiszámított egy lengyel férfi. Az illető két hét alatt kapott meg egy elsőbbséggel feladott küldeményt.
Ma van az ENSZ holokauszt-emléknapja, a világszervezet 2005. november 1-jei határozatának értelmében emlékeznek meg az összesen 6 millió zsidó és a 600 ezer magyar mártírról a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is.
Akciója után buszra váró bankrablónőt csípett el a rendőrség az Egyesült Államokban. A hölgy délután egykor rabolt, egyszerű fenyegetéssel, fegyvert fel sem mutatva.
Hat nap aggódást követően előkerült Béres Alexandra férje a Bamako-ralin. Barna Krisztiánék már átlépték a biztonságot jelentő Mali határát, az útjuk azonban nem volt zökkenőmentes a veszélyes Mauritániában. Krisztiánék autója ugyanis pont a rettegett országban robbant le, szerencséjükre azonban az egyik csapat a segítségükre sietett, így Alexandra férje épségben megérkezett Maliba, és végre a…
Kedden kezdődik a 39. Magyar Filmszemle, amelynek versenyprogramjában 103 alkotás - 18 játékfilm, 33 dokumentumfilm, 3 kreatív dokumentum játékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film - szerepel.
Kedden kezdődik a 39. Magyar Filmszemle, amelynek versenyprogramjában 103 alkotás - 18 játékfilm, 33 dokumentumfilm, 3 kreatív dokumentum játékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film - szerepel. A filmszemle legfőbb elismerése - az idén először - az Arany Orsó díj, a legjobbnak ítélt közönségfilm pedig a nemzetközi zsűri döntése alapján a Moziverzum…
Brit tudósok olyan sisakot tesztelnek, amely infravörös fénnyel serkenti az agysejtek növekedését, így alkalmas lehet az Alzheimer-kórral járó elbutulás visszafordítására.
A 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában 18 nagyjátékfilm szerepel, ezek közül 7 elsőfilmes alkotó munkája - közölték a kedden kezdődő esemény szervezői az MTI-vel.
Kerek egymillió fontot (348 millió forint) ígért Oprah Winfrey a kis Madeleine McCann szüleinek, ha az ő showjában mesélik el megpróbáltatásiakat. Kate és Gerry McCann emellett újabb egymillió fontot kap azért a filmért és könyvért, ami a kislányuk elrablásáról és a már lassan egy éve tartó nyomozásról és kutatásról szól.
A kedden kezdődő 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában 33 dokumentumfilm szerepel. A kínálatban mai és történelmi témájú alkotások, portrék és szociológiai jellegű munkák egyaránt megtalálhatók.
A kedden kezdődő 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában 13 tudományos ismeretterjesztő film szerepel. A nézők megismerkedhetnek a komodói sárkánnyal, a néhány milliméteres tengeri élőlényekkel, egy megmentett kisvidrával, a Hortobágy madárvilágával, a nemezelés folyamatával és a szövőnők munkájával, s irodalmi utazásra indulhatnak Szerb Antal műve alapján.
Rendben megkezdődött vasárnap reggel hat órakor a Budapest XI. kerületében lévő 15. számú választókerületben az időközi országgyűlésiképviselő-választás első fordulója. Filipsz Andrea jegyző, a kerületi választási iroda vezetője elmondta, hogy a szavazásra jogosult több mint 32 ezer választópolgár este hét óráig voksolhat 37 szavazókörben. A nap során, csakúgy mint az általános országgyűlési…
Ma ér véget Magyarország összes egyházközségében az ökumenikus imahét, ami idén ünnepelte a századik évfordulóját. Ennek során római katolikus, ortodox, anglikán, református, evangélikus, metodista és baptista gyülekezetek tartottak közös imádságokat az egyházközségekben.
Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz - mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Mivel Budapesten mindössze négy, országosan alig tucatnyi egyházi kórház van, nem jelentene különösebb megterhelést az állami büdzsé számára ezeknek az összegeknek a megítélése, a…
Nico Rosberg, a Forma-1-es Williams német pilótája a valenciai tesztelés után elégedetten nyilatkozott a csapat új versenyautójáról, az FW30 jelzésű gépről.
Márciusig sem kell unatkoznunk, a gázárbefagyasztósdi kampány nagyon is jót tesz a vitaminhiányos, tavaszi fáradságos, gondolkodásmentes télbúcsúztató időszaknak.
A kedden kezdődő 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában 36 kísérleti és kisjátékfilm szerepel. Olyan neves alkotók is indulnak ebben a kategóriában, mint Gothár Péter, Salamon András és Sopsits Árpád.
Hat év után vették vissza állásába azt a rendőrt, akit még 2001-ben korrupció gyanúja miatt felfüggesztettek. A férfi "szabadsága" több mint 200 ezer fontjába (több mint 69 millió forint) került a brit adófizetőknek.