A selyemhernyók genetikai módosításával jó minőségű selymet lehet létrehozni. A szuperselyem finomabb, erősebb, tartósabb a hagyományos selyemnél. Nakagaki Maszao, a naganói egyetem rovargenetikus professzora tízévi kutatómunkával érte el ezt az eredményt.
A Real Madrid új csúccsal zárta a Primera División 2007-2008-as idényének első felét. A Manchester Unitedben Cristiano Ronaldo megszerezte angliai pályafutása első mesterhármasát. A Milan szenzációs csatárjátékkal kezdte az új évet, Ronaldo világklasszis formában tért vissza, Pato góllal debütált. A hétvége futballösszefoglalója.
Megkezdik a jövendő békeszerződés szempontjából legfontosabb kérdések megvitatását az izraeli-palesztin tárgyalások következő, hétfői fordulóján - jelentette be vasárnap Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke.
Egyedi juttatással próbálja a kormány jóvá tenni, hogy az elmúlt években ígéretéhez képest kevesebb pénzt adott a budapesti utak rekonstrukciójára. A főpolgármester lobbija nyomán plusz 2 milliárd forintot ad az állam az Útpénztárból olyan utak felújítására is, amelyek az előírás ellenére nem csatlakoznak országos közutakhoz. Eközben a fővárosnak ugyancsak útfelújításra elköltött, ám…
Ismét bebizonyosodott, hogy Sir Paul McCartney egy igazi úriember. A zenész nyolcezer fontos (2,7 millió forintos) ajándékot vett válófélben lévő feleségének, Heather Mills-nek annak születésnapjára, miközben a nő egy detektíveket fogadott fel, hogy kövessék a Beatles egykori tagját.
Február végén, vagy március elején ülésezik majd a fideszes Önkormányzati Képviselők Fóruma. A testület megalakítását még 2006 novemberében jelentették be a párt győri kongresszusán, ami után többen megjegyezték: Orbán Viktor, sok más pozíciója mellett az ország "főpolgármestere" lett. Bár a párt alapszabály szerint a fórum országos gyűlését az elnöknek évente össze kellett volna hívnia, erre még…
Meghatározóbb lesz a 2008-as év az MSZP két év múlva esedékes választási szereplése szempontjából, mint azt korábban a szocialisták gondolták. Ez derült ki a párt kétnapos évnyitó elnökségi ülésén. Az MSZP idén a nyugodt építkezés politikáját folytatja. A szocialisták népszavazási korteskedést nem kampánynak fogják fel, hanem tájékoztatásnak, s a liberálisoktól eltérően ők nem operálnak a "szavaz…
Tizennégyezer névjavaslatot kapott vasárnapig a nürnbergi állatkert öthetes jegesmedvebocsa, ami jelzi, hogy feltartóztathatatlan az újabb "Knut-mánia" Németországban.
Bár az alapvető koncepciója ugyan nem változik az egészségbiztosítási törvénynek, a február 11-i szavazás előtt várhatóan módosítja azt a kormánytöbbség. A garanciális elemek erősítését mindkét kormánypárt elfogadja, a magánbefektetők jogosítványainak esetleges csökkentéséről azonban lehetnek még viták. A Fidesz most azzal támadja az átalakítást, hogy támogatja több szervezet - biztosítási reform…
Bekeményít a fővárosi koalíció, készülve Budapest ez évi költségvetésének közgyűlési szavazására - értesült lapunk. Ugyan más-más eszközökkel, de az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja is arra törekszik, hogy a fontos voksoláson egységes fellépéssel biztosítsák a szükséges támogatást a 67 tagú közgyűlésben, ahol egy fős többsége van a szocialista-szabad demokarata koalíciónak.
Hatvanadik születésnapját és négy évtizedes pályafutását szuperkoncerttel ünnepli Török Ádám január 26-án este nyolc órától a Petőfi Csarnokban. A blues-rock énekes, fuvolavirtuóz és zeneszerző Messze visz az út címmel új CD-t is készített zenekarával, a Minivel. Török Ádámot erről a bizonyos "útról" kérdeztük.
A legjobb drámai filmként a Vágy és vezeklés, a legjobb drámai filmszínészként Daniel Day-Lewis, a legjobb drámai filmszínésznőként pedig Julie Christie kapott Arany Glóbusz-díjat idén. Az Oscar-díj "előszobájának" is tekintett Arany Glóbusz nyerteseit helyi idő szerint vasárnap este hirdették ki a Los Angeles-i Beverly Hillsben. A forgatókönyvírók sztrájkját támogató színészek bojkottja miatt a…
A legjobb drámai filmként a Vágy és vezeklés, a legjobb drámai filmszínészként Daniel Day-Lewis, a legjobb drámai filmszínésznőként pedig Julie Christie kapott Arany Glóbusz-díjat idén.
Ri Mjon Bak megválasztott dél-koreai elnök azt mondta, kész arra, hogy bármikor találkozzon Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel, ha ez segít felszámolni Phenjan atomfegyverprogramját.
PRAIA DA LUZ – Madeleine McCannt (4) elrabolták, megerőszakolták, majd megölték, és holttestét egy mesterséges tóba dobták, mindössze két nappal az eltűnése után – állítja egy portugál ügyvéd, aki állítólag alvilági forrásokból szerezte értesüléseit.
A Népszabadság arról ír, hogy a héten országos hajtóvadászat kezdődik a körözött személyek elfogására, az országos rendőrfőkapitány pedig a körözési rendszer gyökeres átalakítására készül. Bencze József nem reagált a lapnak arra a megjegyzésére, hogy "nincs semmi baj nálunk a közbiztonsággal, ha egy okirat-hamisításért körözött 16 éves győri lány is felkerülhet a száz leginkább körözött bűnöző…
A legoptimálisabb várakozások szerint körülbelül 2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedésnél maximalizálható a globális felmelegedés - mondta Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a Nobel-békedíjas ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület magyar tagja.
A terrorfenyegetés szintje továbbra is magas Franciaországban és a többi fejlett országban - jelentette ki a francia miniszterelnök. Francois Fillon vasárnap este francia tévé- és rádióállomásokna...
Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter úgy vélte, hogy az öböl-menti országokban körúton lévő George Bush amerikai elnök "hiába kíván ártani Teherán és szomszédai kapcsolatainak". George Bush körú...
Akár Hillary Clinton, akár Barack Obama szenátor lesz az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson, a CNN szerint ha csekély mértékben is, de mindkettő megverné a republikánus jelöltet. Hillary Clinton New York-i szenátorra a választók fele szavazna John McCain arizonai szenátor ellenében, aki a voksok 48 százalékát kapná meg.
Decemberben az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak viszont emelkedtek, így a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke mínusz 17 százalékra emelkedett.