Meteorológusok és klímakutatók olyan szuperszámítógépet szeretnének létrehozni, amely képes pontosan előrejelezni az időjárást a világ bármely pontján.
Épp annyi lököttség van a történetben, amennyi ahhoz kell, hogy megfelelően játékosra vegyük még a hihetetlen fordulatait is. Bár az ember a legritkább esetben szokott olyan szépasszonyokkal összejönni a sztrádán, akiknek az elhagyott kocsijában egy szépen fejlett hulla húzza meg magát például. Én ugyan roppant sajnálom, hogy ez a hulla később gazdátlanul, mondhatni elvarratlanul és igazán…
Az Alien vs Predator: A Halál a Ragadozó ellen 2. vezeti a brit mozis bevételi listákat a nyitóhétvége után. A film az Oscar-díjra jelölt Nem vénnek való vidék című alkotást és a PS I Love You-t előzi meg.
Sólyom László március 9-ére tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését célzó népszavazást. Orbán Viktor, aki tizenöt hónappal ezelőtt kezdeményezte a referendumot tegnap közölte, örül a köztársasági elnök döntésének. Daróczi Dávid kormányszóvivő az államfő bejelentését követően leszögezte, a népszavazásnak nincsen tétje, hiszen nem érinti a reformok lényegét és nem járhat azzal…
Igazságital, az örök ifjúság elixírje, emberfeletti fizikai erőt biztosító tabletták - ezek a tételek a science-fiction és kémfilmek szinte állandó szereplői. Mielőtt azonban csak legyintenének egyet, kiderült, hogy mindez nem csupán fantázia, hiszen a különböző titkosszolgálatok folyamatosan fejlesztettek ki olyan szereket, melyekkel jelentősen lehetett befolyásolni egy ember fizikai és szellemi…
Nem távozik önként a győri önkormányzat közigazgatási bizottságából Szabó János, az Antall-kormány volt agrárminisztere, aki a testület múlt heti ülésén tett cigányellenes kijelentéseiről híresült el. A politikus a jegyzőkönyv szerint a "cigánybűnözésről" értekezve azt mondta a romákról: "két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik eltartás ( ) a kiirtás már szóba sem…
Jövő hétre halaszotta az ítélethirdetést a bíróság Budaházy György alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására tett kísérlete miatt a tegnap megkezdett tárgyaláson. Az eseményre - egy szélsőjobboldali portál felhívásának eleget téve - több szimpatizáns is ellátogatott. Budaházy kijelentette, a vádat sem érti.
Kampánycsend lesz a hétvégén, ha nem is olyan mély, mint az országgyűlési választások idején szokott lenni, de azért az újbudai időközi parlamenti voksolás miatt sem árt óvatosan küldeni és közvetíteni a politikai üzeneteket. Kampánycsend ugyanis mindenfajta választás és népszavazás idején van, annak ellenére, hogy sokan kétségbe vonják az intézmény korszerűségét. Az internet elterjedésével…
A szívélyes, könnyen barátkozó emberek sokkal gyakrabban szenvednek a túlsúlytól, mint az idegeskedők - vélik japán kutatók. Az aggodalmasabb emberek között a kutatás szerint több volt a kórosan sovány.
Akár egymillió fontot (346 millió forintot) is adhatnak a volt olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini bordó Alfa Romeójáért egy februári angliai árverésen.
Huszadik alkalommal rendezi meg a Magyar Zeneművészeti Társaság a Mini-Fesztivált, amelynek keretében január 25-től 27-ig négy hangversenyre várják az érdeklődőket.
Az osztrák ingatlanpiac mérföldekre van a válságtól, legalább is a 2007-es év eredményei alapján - kommentálta az irodapiaci mutatókat dr. Andreas Ridder, a CB Richard Ellis osztrák irodájának ügyveze...
A hőmérséklet az elmúlt évtizedben alig-alig emelkedett a Földön, ezért bolygónkat már nem fenyegeti a globális felmelegedés - állítja egy orosz tudós, aki szerint viszont negyven év múlva beköszönthet egy újabb jégkorszak.
A világ egyik legrejtélyesebb remekműve egy ötszáz éves gyilkosság legfőbb bűnjele - állítja Bernd Roeck, a Zürichi Egyetem történészprofesszora. Állítása szerint Piero della Francesca Krisztus megkorbácsolása című festménye azt bizonyítja: saját féltestvére ölte meg Urbino grófját.
Lezárult az első magyarországi AVOP Leader+ program négy Közép-Tisza menti települést, Kengyelt, Rákóczifalvát, Szajolt és Tiszapüspökit átfogó helyi pályázási szakasza, miután az év elején az utolsó támogatási szerződést is megkötötték a Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Akciócsoport pályázóival - közölte Szolovjov Rita, az akciócsoport projektirodájának vezetője.
Amerikai kutatók szerint a nők biszexualitása sok korábbi vélekedéssel ellentétben nem egy életkori szakasz velejárója, hanem egy egész életre szóló beállítódás.
A miniszterelnök kabinetfőnöke, Gál J. Zoltán után Gyurcsány Ferenc újabb bizalmasa távozhat a kormányból - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a következő távozó a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, Draskovics Tibor lehet.
A helyi közútkezelő műszakilag nem tartotta támogathatónak, hogy Nagy Bandó András író-humorista figyelemfelhívó szándékkal saját költségén Orfű közelében szerdán elvégeztesse a 6.604-es út 8,050 és 12,280 kilométerszelvények közötti részén a kátyúzást, a javasolt anyag ugyanis a hideg időjárásban nem tartós - közölte a Magyar Közút Kht. az MTI-vel.
Tíz év szigorított büntetőtáborban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki 15 késszúrással megölte nevelt fiát, amiért az elaltattatta a kedvenc kutyáját.
Padot raktak a vonat elé a sínekre, egy másik alkalommal pedig megdobálták a szerelvényt ismeretlen tettesek a füzesabonyi vasútállomáson. A rendőrség tájékoztatása szerint személyi sérülés egyik esetben sem történt, viszont anyagi kár keletkezett. Az elkövetőt vagy elkövetőket még keresi a rendőrség.
A budapesti irodapiacon 20 százalékos növekedéssel 300 ezer négyzetméterre emelkedett a tranzakciók nagysága 2007-ben, és hasonló növekedés várható idén is - közölte a Cushman&Wakefield (C&W) tanácsad...
A tulajdonszerzést jelentő hitelt vagy inkább az alacsonyabb kockázat miatt alacsonyabb törlesztőrészleteket is jelentő lízinget válasszuk, ha autót szeretnénk venni?
Egy sokak által vitatott könyv szerint az iskolákban külön osztályba kellene járatni a fiúkat és a lányokat. No nem erkölcsi okokból, hanem azért, mert így könnyebb lenne oktatni őket. A két nem tagjainak ugyanis máshogy működik az agyuk.
Szeptembertől emelkedik a diákhitel összege – jelentette be a pénzügyminiszter. Veres János elmondta: az államilag finanszírozott képzésben tanulók részére havi 30 ezerről 40 ezerre, a költségtérítéses képzésben résztvevők 40 ezer forint helyett 50 ezret vehetnek fel.
Három éven belül elkészülhet Pókember kesztyűjének prototípusa, amellyel az ablaktisztítók képesek lesznek felmászni a falra, a sziklamászók a sziklára, a robotok pedig még a plafonra is felrohannak a segítségével.
A Gázai övezetben kialakult veszélyes helyzetre figyelmeztetett szerdán Berlinben Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök. A palesztin politikus Angela Merkel kancellárral és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat a német fővárosban.
Miközben a média egy része és a kormánypártok a törvényesen bejegyzett és fegyvertelen Magyar Gárdával riogatják az embereket, egy valóban felfegyverkezett és szintén fekete ruhás biztonsági szervezet zavartalanul kapja a zsírosabbnál zsírosabb állami megbízásokat.
Minden együtt van egy bérlakásprogramhoz: a cégek építenének, a polgárok bérelnének, az unió támogatna, hitel is akadna. Az eddigi próbálkozások mégsem hoztak átütő sikert
Minden bizonnyal a cári család eddig fel nem lelt két tagjának maradványait találták meg tavaly júliusban Jekatyerinburg mellett az első elemzések szerint - adta hírül szerdán a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.
Közép-Európa létérdeke a közös európai energiapolitika, ez nyújthat védelmet az orosz energiaügyi és politikai befolyással szemben - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen tartott előadásában.
Magyarország számára az amerikai vízummentesség a jövő év folyamán valósulhat meg - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Washingtonban, ahol a szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportjának küldöttsége tárgyalásokat kezdett.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint egy hónapon belül elkészül a nemzeti vagyonstratégia. A javak kezelésére vonatkozó feladatok és célok ezután kerülhetnek a kormány elé. Tátrai Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy sportszakmai szempontokat figyelembe vevő ponttal egészült ki a Ferencváros eladásáról szóló megállapodás. Az MNV Zrt. vezérigazgatója…
A főváros városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsága szerdán jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Zrt. 2007. évi üzleti tervének módosítását, és egyetértett azzal is, hogy a paraméterkönyv egyeztetése, kidolgozása is folytatódhat a már korábban meghatározott alapelvek és ütemterv szerint.
Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, a megkérdezettek háromnegyede szerint "rossz irányba mennek a dolgok" Magyarországon, eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb - derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.
Zsanett nagy bajba kerülhet, hiszen hamis vád miatt nyomoz az ügyészség, miután jogerősen lezárták a lány feljelentése nyomán rendőrök ellen indult, nemi erőszak gyanújával folytatott eljárást. A Borsnak tegnap ajtót nyitott szülei otthonában.
Varju László, az MSZP frakcióigazgatója lehet a párt ügyvezető igazgatója - erősítették meg egy hírportál információját szerdán. A távirati iroda a múlt héten írt arról, hogy az MSZP-ben hamarosan megkezdi működését egy apparátussal és vezetővel is rendelkező önálló csoport, amely a társadalmi kapcsolatok kezeléséért felel majd.