A Fidesz szerint újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét, mert jelenleg káosz van e területen. Erről Horváth Zsolt, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője...
A KDNP kezdeményezi, hogy az APEH küldjön visszajelzést az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról, és ha kell, ennek érdekében törvényt is módosítanának. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési...
Megkezdődött az idei síszezon a Bükkben lévő Bánkúton, szombaton három felvonót üzemeltettek be, miután a hóréteg vastagsága elérte a 13 centimétert - közölte a Bánkúti Síklub információs...
Mwai Kibaki kenyai elnök kész nemzeti egységkormányt alakítani, hogy megoldja a választások nyomán kialakult helyzetet. Kibaki ezt Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár-helyettessel...
Legkevesebb hárman megsérültek egy balesetben, amely szombaton este kilenc óra körül történt az M5-ös autópályán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Bántalmazta lányát és feleségét egy erdőkövesdi férfi, aki ellen garázdaság és testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte az MTI-vel Soltész Bálint, az egri rendőrkapitányság szóvivője; egy televíziós társaság értesülése szerint a férfi a település MSZP-s polgármestere, és a párt Heves megyei elnökségének is tagja.
Betöréses lopás miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik a Győr-Moson-Sopron megyei Edve községben feltörték a polgármesteri hivatal irodájának ajtaját és elvitték magukkal az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatát - közölte a rendőrség az MTI-vel szombaton.
Teherán továbbra is fenyegetést jelent Izraelre nézve - vélekedett az amerikai elnök szombaton egy izraeli televíziónak adott nyilatkozatában, azt is hozzátéve, hogy nem áll küszöbön egy ilyen támadás.
Hétfőn ül össze először az Alkotmánybíróság (Ab), a testület a hét első két napján tartandó teljes ülésének napirendjén főként népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos beadványok szerepelnek - derül ki a napirendből.
Hét autó ütközött össze az M5-ös autópályán a Szeged felé vezető oldalon Balástya közelében - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tuczakov Szilvána elmondta: a baleset miatt a Budapestről Szegedre tartó forgalmat Kiskunfélegyházánál az E75-ös útra terelik.
Ismeretlenek megpróbáltak kirabolni egy mentőautót szombat este Budapesten a X. kerületi Hős utcában - erősítette meg az MTI értesülését Sütő Katalin ügyeletes főorvos.
Tímár Péter új rendezését, a Casting minden című filmet csütörtöktől vetítik a magyar mozikban; az alkotás díszbemutatója kedd este lesz a Corvin Budapest Filmpalotában - közölték az alkotók. Az Egészséges erotika, a Csinibaba, a Csapd le csacsi, a 6:3 és a Zimmer Feri rendezőjének új közönségfilmje egy televíziós dalversenyről, a jelentkező fiatalok készülődéséről és megmérettetéséről szól.
Nagy erejű földrengés rázta meg Görögországot vasárnap reggel. A Richter-skála szerint 6,5-es erősségűre becsült földmozgás epicentruma feltehetően a Peloponnészosz félsziget térségében volt, de az ország minden részében érezhető volt a rengés.
A szilveszteri petárdázós-tűzijátékozós tahóságok következményeként az év első napjaiban több száz elszökött kutyát fogtak be az ebtelepek munkatársai országszerte, akik a robbanásoktól halálra rémülve, láncaikat tépve szaladtak neki kerítésnek, autónak, villamosnak, és a túlélők – jó esetben – most valamely ebtelepen várják régi vagy új gazdáikat, vagy a megváltó halált.
Időközi polgármester-választást tartanak ma Beregsurányban, ahol lemondott az eddigi önkormányzati vezető. A közel négyszáz szavazásra jogosult helyi lakos két független jelölt, Herka István és Király Györgyné közül választhatja meg a magyar-ukrán határ menti község új polgármesterét.
Erotikus videoklipben szerepel a saját húgával Penelope Cruz. A lányok ugyanis beleegyeztek, hogy részvételükkel segítik sikerre vinni az öccsük, Eduadro új dalát.
Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak ma a Somogy megyei Karádon, ahol a 10 tagú képviselő-testület múlt év október 18-án feloszlatta magát. A mintegy 1.700 lakosú településen hozzávetőleg 1.400-an jogosultak szavazásra. Voksaikat reggel 6 és este 19 óra között két szavazókörben adhatják le.
Január 8-án lesz hetvenéves Jevgenyij Nyesztyerenko orosz operaénekes, korunk egyik legnagyobb basszistája. Kisgyermekként gramofonon hallgatta a kor sztárjait, akik közül Saljapin és a fekete amerikai Paul Robson volt rá nagy hatással.
2050-re szinte teljesen emberi külsejű szexrobotok lesznek a Földön, alig lehet majd megkülönböztetni őket a valódi emberektől - állítja egy brit tudós. David Levy, aki a mesterséges intelligencia szakértője, nézeteit könyvben fejtette ki, amelynek címe: Szex robotokkal, alcíme pedig: Az ember-robot kapcsolatok evolúciója.
Az ökumenikus imahét január 20-ai országos megnyitó istentiszteletével veszi kezdetét a Biblia éve. A budapesti XIII. kerületi Pozsonyi úti református templomban tartandó ceremóniával kezdődő imahét jelmondata Pál apostoltól származik: "Szüntelenül imádkozzatok!" - tájékoztatta az MTI-t Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.
Már csak idő kérdése, hogy mikor lesz csipkártyás sorompókikerülő, váltókezelői zsebkitömő, egészségügyi paraszolvencia rendszer. Akkortól a felek egymás között utalhatják és szedhetik be a dugódíjakat.
Hajpántját az egyik játékvezető felé dobta, és ezért egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Zach Randolph, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knick kulcsjátékosa.
Az év végén mindig sokan megfogadják, hogy január elsejétől változtatnak az életmódjukon, de a legtöbben nem tartják be a fogadalmaikat. Most szakértők adnak praktikus tanácsot arra, hogy lehetünk - vagy maradhatunk - egészségesek.
Hétfőn ül össze először az Alkotmánybíróság (Ab), a testület a hét első két napján tartandó teljes ülésének napirendjén főként népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos beadványok szerepelnek - derül ki az MTI-nek pénteken megküldött napirendből.
Ha az ember nevetni akar, akkor általában megnéz egy jó vígjátékot, fellapoz egy vicces könyvet, de ha sok pénze van akkor a BKV-ra is felülhet. Garantált szórakozás - sírva nevetés! A következőkben egy ilyen felejthetetlen utazás történetét írom le.
Javulás mutatkozik Suharto volt indonéziai diktátor állapotában - közölték vasárnap abban a jakartai kórházban, ahol az egykori politikust ápolják. "Suharto állapota most némi javulást mutat" - mondta egyik orvosa, hozzátéve, hogy még mindig gyenge a 86 éves politikus ahhoz, hogy beszélni tudjon.
Egynyelvű, angol-angol szótárt írt egy 13 éves lány Nagy-Britanniában a családi megértés végett. Szülei rendre arra panaszkodtak, hogy nem értik szlengben gazdag beszédét, amikor nővéreivel társalog, ezért állt neki a szótárírásnak a bakfis.
Évente 8000 fontjába (2,7 millió forintjába) kerülnek a galambok a skót parlamentnek: ennyit költenek a madárürülék elpucolására, miután a szárnyasok távoltartása érdekében hozott intézkedések hatástalannak bizonyultak.
Idősbörtönök építésébe fognak Japánban, mivel a lakosság öregedésével "karöltve" egyre emelkedik az elítéltek átlagéletkora is. Az idősbörtönök eléggé hasonlatosak lesznek az idősotthonokhoz: kerekesszék-rámpák, liftek, a vécékben és a zuhanyzókban fali kapaszkodók szolgálják a mozgáskorlátozott rabokat.
Időközi polgármester-választást tartanak ma Beregsurányban, ahol lemondott az eddigi önkormányzati vezető. A közel négyszáz szavazásra jogosult helyi lakos két független jelölt, Herka István és Király Györgyné közül választhatja meg a magyar-ukrán határ menti község új polgármesterét.
Az ökumenikus imahét január 20-ai országos megnyitó istentiszteletével veszi kezdetét a Biblia éve. A budapesti XIII. kerületi Pozsonyi úti református templomban tartandó ceremóniával kezdődő imahét jelmondata Pál apostoltól származik: "Szüntelenül imádkozzatok!" - tudattat Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.
Világszerte - az Egyesült Államoktól a Közel-Keleten át Oroszországig - divatba jöttek a brit nevelőnők és dadák, hála azoknak a filmeknek és újabban tévésorozatoknak, amelyek az általuk nyújtott péld...
Nagy erejű földrengés rázta meg Görögországot vasárnap reggel, a földmozgás nagy riadalmat keltett, de a hatóságok nem tudnak sem sérültekről, sem komoly károkról. Az athéni földtani intézet szerint a Richter-skála szerint 6,5-es erősségű volt a földmozgás.
Eléggé meg kell erőltetni a fantáziáját ma már annak a tervezőnek, aki ki akar tűnni a luxusszállodák óriási versenyében, de ma is a különleges környezet és az extra szolgáltatás a legfőbb vonzerő.
A vasárnap reggeli ónos eső és havazás ellenére nincs fennakadás a tömegközlekedésben Budapesten - tájékoztatta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. illetékese az MTI-t.