2008. január 9. szerda

jan. 9
11:15
163-szor lépte át a határértéket Budapest levegőszennyezettsége (HírTV)
Évente legfeljebb 35 alkalommal lépheti át az egészségügyi határértéket egy város levegőjének porszennyezettsége egy EU-ajánlás szerint. Budapesten tavaly ez 163-szor fordult elő.
jan. 9
11:17
Illeték: kedvezmény cégbírósági eljárásnál, bírság ingatlanforgalmazóknak (Adózóna)
Az illetékekről szóló törvény többszöri módosítással 1991 óta hatályos, újrakodifikálására – az áfatörvénnyel ellentétben – 2007-ben sem került sor. Így a törvény módosítása 2008. január elsejétől az adminisztráció egyszerűsítésétől az illeték tárgyának bővítéséig több területet fog át.
jan. 9
11:19
Pályára gördült a McLaren új autója Jerezben (F1világ)
Pedro de la Rosát érte az a megtisztelő feladat, hogy ma reggel megkezdhette a McLaren MP4/23-as tesztelését a spanyolországi Jerezben. Az új autóra, nem meglepő módon, visszakerült a tavalyi évben is használt hídszárny.
jan. 9
11:21
Duplázna a Wizz Air Romániában (Privátbankár)
A magyar olcsó jegyes légitársaság, a Wizz Air az idén meg akarja kétszerezni utasforgalmát és bevételét a román légipiacon, és ezzel az első helyre kerülne a Romániában tevékenykedő olcsó jegyes váll...
jan. 9
11:24
Kamion szaladt egy rendőrautóban Bács-Kiskunban (HírTV)
Forgalmat irányító rendőrök kocsiját törte össze egy kamion szerdán reggel az 55-ös főúton. A rendőrök Baja és Csávoly között egy balesetnél irányították a forgalmat, mikor az üresen, de villogó kék fénnyel az út szélén hagyott járőrkocsiba belerohant egy kamion.
jan. 9
11:24
A beszédért felelős új agyi területeket fedeztek fel (Vital)
tovább
jan. 9
11:27
Bukások kronológiája: nincs mivel büszkélkednie a kormánynak (Infostart)
A kormányzati negyed beruházásának megállításával 2002 óta az MSZP-SZDSZ koalíció sokadik elképzelése futott zátonyra. Talán csak az autópálya és gyorsforgalmi utak megépítésével büszkélkedhetnek, ezek viszont a régió más országaihoz képest jóval drágábban készülnek. Mindeközben a gazdasági mutatók mindegyike jelentősen romlott.
jan. 9
11:29
EU: GDP Q3 +2,7 % (HírTV)
A módosított harmadik negyedéves GDP hozta a várt +2,7 %-os értéket. (OT/GFX)
jan. 9
11:31
Leszállás közben tönkrement egy Boeing-gép áramellátó rendszere (HírTV)
Elektromosság nélkül maradt az ausztrál Quantas légitársaság egyik Boeing 747-400-as óriásgépe leszállás közben - jelentette be a cég szerdán. Az incidens egyébként még hétfőn történt. A repülő a bangkoki reptérre készült leszállni, amikor leálltak a generátorok.
jan. 9
11:33
Iker Casillast "örökre" megtartaná a Real Madrid (Infostart)
Akár évi 12 millió eurós fizetést is kész adni a Real Madrid Iker Casillasnak, hogy megtartsa kapusát, aki a spanyol válogatott első számú hálóőre is.
jan. 9
11:36
Nőtt az export értéke (Piac és Profit)
Tavaly január-novemberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 286 millió euró volt. Egy évvel korábban ez 2,251 milliárd eurót tett ki.
jan. 9
11:39
Tandíjellenes kampányba kezd az IKSZ (HírTV)
Tandíjellenes kampányba kezd az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A KDNP ifjúsági szervezete az elkövetkező hetekben az ország valamennyi egyetemén és főiskoláján szórólapokat helyez el, amelyek egy csekket szimbolizálnak, rajta a mesterképzésen elvárt 150 ezer forintos tandíj, illetve egy felirat: "Átvágtak!! Vágod?!".
jan. 9
11:41
Barátnő híján csak a focira figyel Dzsudzsák (BorsOnline)
Alig két napja érkezett meg a PSV Eindhoven együtteséhez Dzsudzsák Balázs. A Debrecen egykori labdarúgója már túl van az első edzésen, tegnap délután a De Hergand edzőközpontban némi ízelítőt kapott a holland csapatnál folyó munkából, hiszen jó egy órás tréningen vett részt.
jan. 9
11:41
Buszgázolás Tiszakécskén - diákját mentette a tanárnő (HírTV)
Egy úttesten elesett gyereket megmentő tanárnőt gázolt el a busz szerda reggel Tiszakécskén. Az oktató az útra rohant, hogy egy menetrend szerint közlekedő Volán busz elől elrántsa a gyereket. Eszméletlen állapotban vitték kórházba.
jan. 9
11:43
A tetőről lezúduló hó okozta balesetért az ingatlan tulajdonosa a felelős (Infostart)
A belvárosi társasházaknak nincs pénzük jég- és hómentesíteni a tetőt, ezért gyakran csak egy cetlivel ellátott, falnak támasztott deszka jelzi olvadáskor az omlásveszélyt - ha jelzi egyáltalán valami. Szentmiklósi Péter társasházakkal foglalkozó jogász szerint, ha egy járókelőre vagy egy kocsira zúdul a jeges hótömeg, akkor a kötelességét elmulasztó társasház a felelős.
jan. 9
11:45
Dennis a háttérből irányítaná a McLarent (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint elhagyná a Forma-1-et, jóllehet az MP4/23-as hétfői bemutatóján nem jutott sok szereplési lehetőséghez.
jan. 9
11:48
Nem gyűrűzött be az EU-ba a hitelválság (Privátbankár)
Az euróövezetben a GDP a tavalyi harmadik negyedévben 0,8 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,7 százalékkal haladta meg a 2006-os harmadik negyedévit, közölték az EU statisztika...
jan. 9
11:50
Elhunyt Körmendi János színművész (Infostart)
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán az MTI-vel. A Kossuth-díjas színművészt vasárnap érte a halál.
jan. 9
11:53
Az ügyészség kezdeményezi a bírákat bántalmazó férfi letartóztatását (Infostart)
Az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését annak a férfinak, aki a Pest Megyei Bíróságon kedden bántalmazott két bírót és egy ügyvédet - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
jan. 9
11:56
Elhunyt Körmendi János (HírTV)
Elhunyt Körmendi János, a Kossuth-díjas színművész, író 81 éves volt. Tehetsége főként komikus, szatirikus karakter-, és epizódszerepek megformálásában érvényesült. A színjátszáson kívül írással is foglalkozott. Körmendi Jánost Jászai Mari-díjjal is kitüntették, érdemes és kiváló művész címet is kapott.
jan. 9
11:58
A Fidesz támogatja az elutasítókat (Privátbankár)
A Fidesz támogatja a több-biztosítós rendszert elutasító népszavazási kezdeményezést, amelyet több civil és érdekvédelmi szervezet, így a Liga szakszervezet is támogat - mondta Pesti Imre, az ellenzék...
jan. 9
11:59
"Ne kelljen néznünk a meghülyült magyar turulokat Dél-Szlovákiában" (Infostart)
A nemzeti öntudat erősítését tartja a szlovák kormányfő az idei esztendő egyik legfontosabb feladatának. Robert Fico kijelentése azonban a történészek között is vitát váltott ki.
jan. 9
12:01
USD/JPY Erős ellenállás a láthatáron (HírTV)
Szerda reggel 109,69-ig emelkedett a jegyzés, majd innen kissé visszaesett. Kemény diónak bizonyulhat rövid távon a 109,80-85-ös ellenállás. Ezen a területen egyes kereskedők szerint számos eladási utasítás található, felette pedig vételi utasítások. A jen profitálhat a csökkenő részvénypiaci jegyzésekből és a kockázat elől menekülő befektetők mozgolódásából. Az USD/JPY kisebb visszaesései…
jan. 9
12:03
Pesti: A reform eredményei kifejezetten negatívak (HírTV)
A reformnak nevezett átalakítás kellős közepén vagyunk, eredményei pedig kifejezetten negatívak, sokkolják a társadalmat - hívta fel a figyelmet Pesti Imre szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szakpolitikusa leszögezte: a kormányzat nem betesz, hanem kivon az egészségügyből.
jan. 9
12:06
GBP/USD Völgymenetben (HírTV)
Az 1,9650-es támasz elbukása óta 1,9618-ig is lenézett már a jegyzés. 1,9590-nél a 2005 novembertől 2007 novemberéig tartó emelkedés 38,2 %-os Fibonacci szintje található. Alatta 1,9264-nél, 1,9184-nél és 1,9105-nél állnak még erősebb támogatási szintek. Amíg az 1,9590 kitart, addig van esély az erősödésre. Az érték alatti napi záróárfolyam azonban egy komolyabb gyengülési szakasz kezdetét…
jan. 9
12:08
Frei kockáztatja vagyonát (Blikk)
Megnyitotta kávézóját Frei Tamás (41). A nevével fémjelzett üzletből ötöt adtak át eddig országszerte
jan. 9
12:12
Gyurcsány nem nyilvánosan nyitja meg az évet (HírTV)
A sajátjai, és nem a parlament előtt mondja el idei politikai évadnyitó beszédét a kormányfő - értesült az egyik kormányközeli lap.
jan. 9
12:13
Apjánál szül Kidman (BorsOnline)
Nicole Kidman végre nyilvánosságra hozta: három hónapos terhes. A Daily Mail című brit lap a színésznő szóvivőjétől, Wendy Daytől tudta meg az örömhírt.
jan. 9
12:15
Rendőrök segítik az utcán élő hajléktalanokat (Infostart)
Egyre többen hűlnek ki a közterületeken, ezért az Országos Rendőr-főkapitány elrendelte, hogy a járőrök gyakrabban látogassák azokat a helyeket, ahol hajléktalanok élnek.
jan. 9
12:17
Német ipari termelés +3,5% (HírTV)
A novemberi német ipari termelés +3,5 %-os érétket hozott a várt +!,6 % helyett. Az előző havi érték +/,4 % volt. (OT/GFX)
jan. 9
12:20
Pártpénztárnokok kezében az ország? (Privátbankár)
Európa legszigorúbb pártfinanszírozási törvényének megalkotását sürgeti a Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak címzett szerdai nyílt levelében Dávid Ibolya.
jan. 9
12:23
Hamilton: A McLaren tiszta lappal indul 2008-ban (F1világ)
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, a tavalyi nehézségek után tiszta lappal vághat neki csapata a 2008-as bajnokságnak.
jan. 9
12:24
Rárobbant egy ház egy iskolába igyekvő, kilenc éves kislányra (BorsOnline)
Borzalmas tragédia sokkolta ma reggel az angliai Plymouth város lakóit. Egy iskolába igyekvő, kilenc éves kislányra rárobbant egy ház, a szétrepülő törmelékek pedig maguk alá temették az ártatlan áldozatot. Stephanie Hammacottnak esélye sem volt a menekülésre.
jan. 9
12:25
Elhunyt Körmendi János (Privátbankár)
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt türelemmel v...
jan. 9
12:26
Karel Gott nem öregszik: megnősült és ismét apa lesz (Infostart)
Ismét a cseh bulvárlapok címlapján szerepel Karel Gott, a világhírű prágai énekes. A népszerű Aranycsalogány ugyanis Las Vegasban megnősült, ráadásul 68 évesen ismét apa lesz.
jan. 9
12:27
Etarget - megállapodott az Origóval (Kreatív Online)
Új partner csatlakozott a kulcsszavas reklámrendszert üzemeltető Etargethez. A közép-európai cég az Index és a Sanoma mellett januártól az Origón, az Iwiwen és a Freemailen is értékesít hirdetéseket.
jan. 9
12:28
140 éves az agrárképzés Magyarországon (HírTV)
140 évvel ezelőtt kezdődött meg az agrár felsőoktatás Debrecenben, ahol a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Agrár Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (AFIB) kihelyezett ülését tartotta január 8-án.
jan. 9
12:30
Tüntetés George Bush ellen Jeruzsálemben (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
jan. 9
12:30
Slota kettős keresztekkel hajtaná el a "magyarok hülye turulmadarait" (Privátbankár)
A magyarellenességéről ismert szlovák politikus, Ján Slota monumentális kettős kereszteket akar telepíteni a szlovák-magyar határ nyomvonalán, hogy elriassza "a magyarok Szlovákia fölött köröző hülye ...
jan. 9
12:34
Mire készül Kuncze Gábor? (Blikk)
Tavaly lemondott a pártelnöki posztjáról. Indoka szerint elfáradt, s már nem akar sokáig a politikából megélni
jan. 9
12:36
Szorcsik Viki hajlandó vetkőzni (Blikk)
Bármikor hajlandó levetkőzni egy film kedvéért, ha az művészileg indokolt - árulta el a Jóban Rosszban sorozat sztárja.
jan. 9
12:38
Nyugdíjemelés, korrekció, új számítási mód (Adózóna)
Januártól 5 százalékos nyugdíjemelés várható, ez közel három millió embert érint, a nyugdíjszámítás módja is változik idén - írja a Népszabadság.
jan. 9
12:39
Engedetlenségi napot hirdet a háziorvos (HírTV)
Február 21-ére engedetlenségi napot hirdet Nagy Attila háziorvos, aki a vizitdíj bevezetése óta nem szedi azt. Most az újabb fölösleges papírmunka miatt tiltakozik.
jan. 9
12:40
Kilencmillió euróért terveznek (Piac és Profit)
Megkezdődött a Nabucco gázvezeték részletes műszaki tervezése. A tervezés fő elemeinek év végére kell készen állniuk. Fontos a környezetvédelem.
jan. 9
12:40
Rajzfilmmel magyarázzák majd a kormány reformjait? (BorsOnline)
Az egészségügyi törvény végeleges változatára még várni, kell de a változásokat már népszerűsítené a kormány és a szaktárca. Egy szocialista képviselő szerint például egy rajzfilm mutathatná be legjobban a magánpénztárak előnyeit.
jan. 9
12:41
Negyedével ugrott meg a fizetésképtelenségi mutató (HírTV)
Az elmúlt évben közel 25 százalékkal nőtt annak a valószínűsége, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak, így 2007-ben a vállalkozások 3,8 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, de vannak egyes iparágak, amelyek csődrátája megközelítette a 6-7 százalékot. A Coface előrejelzése szerint 2010-ig változatlan marad a helyzet.
jan. 9
12:41
Növelné befolyását az Elműben az RWE (Infostart)
Az RWE megállapodást kötött a WestLB AG-vel, hogy összehangoltan járnak el az Elmű Nyrt.-ben való további befolyásszerzés érdekében - közölték a megállapodásban résztvevők a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 10,5 százalékos Elmű-csomagra csütörtökig nyújthatnak be ajánlatot a pályázók - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.
jan. 9
12:43
Nyomozás volt határőrök ellen (Infostart)
Tíz volt határőr ellen indult nyomozás, mert a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság decemberi bezárása előtt gépeket, ruhákat, építési anyagokat vittek el.
jan. 9
12:43
InfoRádió - új kereskedelmi- és marketingigazgatóval (Kreatív Online)
Door Tamást új szakember váltja az InfoRádió kereskedelmi- és marketingigazgatói posztján. A rádió újonnan kinevezett munkatársa korábban hasonló pozíciót töltött be a Klubrádiónál.
jan. 9
12:47
Gyurcsány: Összetartozunk a cigányokkal (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc a romák integrációja melletti elkötelezettségét hangsúlyozta egy, a témában rendezett konferencián. Mint mondta: a napnál is világosabb, hogy összetartozunk, egy a hazánk.

Keresés