Összefüggő jég borítja az elmúlt napok fagyos időjárása miatt a Tisza alsó szakaszát is, ennek ellenére jégvédelmi készültséget sehol sem kellett elrendelni. A Tisza alsó szakaszára nem jellemző, hogy a feltorlódott jégtáblák visszaduzzasztják a folyót és megemelkedik a vízszint, így áradástól egyelőre nem kell tartani.
Ököllel és egy éles tárggyal sebesítette meg egy taxi vezetőjét utasa, egy ismeretlen nő - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
Magyar pénzre átszámítva 1,67 milliárd forintot ér a feketepiacon az a 47 kilós heroinszállítmány, amelyet bolgár vámosok lepleztek le a macedón határon egy Törökországból érkező autóban.
A Kárpát-medence fölött egy hidegfront vonul át, a front előtt még többfelé várható ónos eső, eső, majd éjszakára az ország nagy részén megszűnik a csapadék.
Harminc évvel ezelőtt, 1978. január 6-án érkezett a Szent Korona Magyarországra. A második világháború után Amerikába szállított nemzeti ereklyét Jimmy Carter elnök döntése után adták vissza. Ahogy az amerikaiak fogalmaztak: nem a szocialista rendszernek, hanem a magyar népnek.
Hatvanöt éves korában szombaton Varsóban meghalt Edward Klosinski neves lengyel operatőr, aki évtizedeken át Andrzej Wajda állandó munkatársa volt. Klosinski az 1970-es évektől dolgozott együtt Wajdával, neki köszönheti a világ Az ígéret földje (1974), A márványember (1976), A wilkói kisasszonyok (1978) és A vasember (1981) képeit. Munkáját dícséri Krzysztof Zanussi több filmje, köztük az…
Újabb szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot - erősítette meg Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője vasárnap. Előző nap adott hírt arról, hogy három szocialista országgyűlési képviselő gyanús port tartalmazó levelet kapott. A távirati iroda úgy tudja, a küldemények egészségre káros anyagot nem tartalmaztak.
Kisebb koccanásos balesetek történtek vasárnap Tolna megyében az ónos eső áztatta jeges utakon - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a megyei katasztrófavédelem az MTI-t.
Súlyos közlekedési gondokat okozott vasárnap Csehországban az éjjeli sűrű havazás és az azt követő ónos eső. A cseh közszolgálati rádió szerint országszerte számos baleset történt, amelynek már legalább három halálos áldozata is van.
A szinte szakadatlan ónos eső és a fagy következtében jégpályákká váltak az utak a hét végén Németország több tartományában, a rendkívüli időjárás Berlinben csaknem 500 sérültet követelt.
Hét pontot esett a múlt hónap óta Nicolas Sarkozy francia államfő népszerűségi indexe, és elnökké választása óta először süllyedt 50 százaléka alá - derül ki a CSA közvélemény-kutatóintézetnek a Le Parisien című napilapban vasárnap közzétett felméréséből.
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án Dánia legjobbjai ellen, hazai pályán kezdi meg a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezősorozatát. Az 1-es európai csoportban érdekelt együttesek nemzeti szövetségeinek vasárnapi, koppenhágai programegyeztető megbeszélésén eldőlt, hogy a magyar csapat idén ősszel négy, jövő tavasszal kettő, míg 2009 őszén további négy mérkőzésen lép pályára.
Az amerikai szakírók szinte egyhangú szavazata alapján Tom Bradyt, a hibátlan mérleggel záró New England Patriots irányítóját választották meg a profi amerikaifutball-liga (NFL) múlt vasárnap zárult alapszakaszának legértékesebb játékosává (MVP).
Tom Cruise a Szcientológia Egyház gyakorlatilag "második embere" és jelenlegi küldetése megtéríteni David Beckhamet, a Los Angelesben futballozó angol sztárt - ezt állítja Andrew Morton brit újságíró az amerikai színészről írt "nem engedélyezett" életrajzban.
A Fidesz szerint a január 1-jei időpont nem volt alkalmas a hazai energiapiac megnyitására, amit az is mutat, hogy mind a lakossági, mind a gazdasági szektor számára drasztikusan megemelkedett az áram tarifája - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa vasárnap Budapesten. Budai Bernadett kormányszóvivő erre úgy reagált, a kormány azért döntött az árampiac megnyitása mellett, mert ez…
Az osztrák Mario Matt sikerét hozta a férfi alpesi sí Világkupa-sorozat Adelbodenben rendezett műlesiklóversenye. A második helyen a szakági és az összetett pontversenyben is vezető honfitársa, Benjamin Raich, a harmadikon pedig a német Felix Neureuther végzett.
A Népszabadság szerint a kormányzati negyed megépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázat eredménytelenül zárul a január 16-i határidőre, a kabinet ugyanis 2010-re akarja halasztani a projektet. A kormányszóvivő szerint viszont minden a terv szerint halad, a kabinet a jövő héten megvizsgálja az egyetlen érvényben lévő pályázatot.
A Ferencváros hazai közönség előtt 36-28-ra nyert a montenegrói Buducnost Podgorica ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a csoportkör ötödik fordulójában.
Hatvanöt éves korában szombaton Varsóban meghalt Edward Klosinski neves lengyel operatőr, aki évtizedeken át a filmmágus, mecénás és rendező Andrzej Wajda állandó munkatársa volt. Klosinski az 1970-es évektől dolgozott együtt Wajdával, számos alapvető filmet köszönhetünk neki.
Az állatvédők ismételt figyelmeztetése és felszólítása ellenére az idén is több száz, karácsonyi ajándékba kapott állat köt ki menhelyeken szerte Ausztriában. A Kronen Zeitung vasárnapi jelentése szerint az állatotthonok mostanra zsúfolásig megteltek a mégsem kellő kedvencekkel.
Britney Spears volt férje attól félt, hogy az énekesnő lelövi két kisgyereküket, és a hatóságok a minap ezért vették szinte katonai ostromgyűrű alá Spears hollywoodi otthonát - legalábbis a legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap értesülése szerint.
Megszerezte első győzelmét a Ferencváros női kézilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik, utolsó előtti fordulójában. A Fradi vasárnap délután hazai pályán győzte le a Buducsnoszt Podgoricát 36-28-ra.
Bár továbbra sincs megegyezés a mozdonyvezetők szakszervezete és a német vasút bérvitájában - a felek a hét végén eredménytelenül hagyták abba legutóbbi tárgyalásaikat - annyi biztos, hogy hétfőn nem lesz újabb vasúti sztrájk Németországban, annak ellenére, hogy a GDL korábban ezzel fenyegetőzött.
A Fidesz szerint a január 1-jei időpont nem volt alkalmas a hazai energiapiac megnyitására, amit az is mutat, hogy mind a lakossági, mind a gazdasági szektor számára drasztikusan megemelkedett az áram tarifája - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa vasárnap Budapesten.
A világ legnagyobb zenepiacán, az Egyesült Államokban tavaly 15 százalékkal 500,5 millióra csökkent a zenei CD-lemezek eladása, közli a Nielsen SoundScan iparági piackutató cég. Tavalyelőtt, 2006-ban 4,9 százalékkal esett vissza a forgalom mennyisége.
A Miami térségében (Florida állam) a héten bekövetkezett hirtelen hőmérséklet-csökkenés szokatlan jelenséget idézett elő a várost övező parkokban: "leguáneső" hullott a fákról, amelyeken a hüllők megdermedtek a hidegtől.
Amennyiben az építésügyi hatóságok nem tudnak eleget tenni a rendeletben előírt feltételeknek, jogkörüket át kell adniuk a körzetközponti település jegyzőjének - a februártól hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A német legfelsőbb bíróság elrendelte a Vörös Hadsereg Frakció szélsőbaloldali terrorcsoport három volt tagjának ideiglenes őrizetbe vételét, hogy megpróbálja tisztázni a legfőbb államügyész ellen harminc éve végrehajtott merénylet körülményeit. A néhai főügyész fia nem fűz sok reményt az intézkedéshez, mert a terrorcsoport tagjai eddig nem árulták el, ki adta le a gyilkos lövéseket egy-egy…
Hatodik olimpiájára készülhet Jörgen Persson, a svédek veterán ex-világbajnoka, miután a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (IITF) úgy döntött, hogy nem kell ki-ki meccset játszania a pekingi részvételért a szintén hatodik ötkarikás szereplésére hajtó belga Jean-Michel Saive-vel.
A grúziai elnökválasztáson leadott szavazatok egyharmadának összeszámlálása alapján a Mihail Szaakasvili korábbi elnökre leadott voksok aránya 51 százalék volt vasárnap este, ennek ellenére elképzelhető, hogy a végső arány 50 százalék alatt lesz, és ezért második forduló megtartására lesz szükség.
A kemény téli hideg ellenére felforrósodott a levegő Berlinben. Vasárnapi értesülések szerint ugyanis az önálló tartománynak számító német főváros mind több vendéglője, illetve kocsmája üzen hadat a január 1-én életbe lépett dohányzási tilalomnak.
Újabb szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot - erősítette meg az MTI értesülését Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője vasárnap. Az MTI előző nap adott hírt arról, hogy három szocialista országgyűlési képviselő gyanús port tartalmazó levelet kapott.
A Keleti pályaudvaron megszűntek a váltóállítási problémák - közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-vel vasárnap annak kapcsán, hogy délelőtt a jegesedés miatt nehézségekbe ütközött a váltók kezelése, emiatt 30-40 percet késtek a vonatok.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a sajóládi erdő kiirtása ügyében. Egy teljes erdő tűnt el egyetlen évtized alatt a fatolvajoknak köszönhetően a Borsod megyei Sajóládnál.
Sem a mentők, sem a rendőrök nem értek ki időben egy ausztráliai strandra, ahol egy családot fiatalok támadtak meg. A családfő belehalt a sérüléseibe, pedig a hozzátartozói kilencszer is hívták a segélyvonalat, illetve a helyi rendőrséget.
Országszerte csaknem 450-en sérültek meg az ónos eső miatt történt balesetekben. Az európai energiahiány miatt nem tartja célszerűnek a január elsejei időpontot a hazai energiapiac megnyitására a Fidesz. Kenyában elutasította az ellenzék a hivatalban lévő államfő ajánlatát a nemzeti egységkormány megalakítására. A nap hírei 2008. január 6-án, vasárnap.
Összesen tizenkilenc tanulmányt rendelt 2007-ben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kormányzati kommunikációs szakállamtitkársága - értesült az MTI. A tanulmányok összességében valamivel több mint 118 millió forintba kerültek, de két kivétellel átlagosan tízmillió forint alatt volt egy-egy anyag honoráriuma.
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi gazdasági tanácsadója szerint az államfő és belső köre jelentős összegekre tesz szert az állami stabilizációs alapból, és utcai erőszak kirobbantására is kész a hatalom megtartása érdekében.