Egy pszichiátriai intézetben ápolt, 33 éves férfi okozta pénteken a hamis belgiumi bombariadókat - írta internetes oldalán a La Derniere Heure című brüsszeli bulvárlap. Péntek este telefonhívások nyomán bombariadó volt a brüsszeli központi, továbbá az antwerpeni, a genti és a leuveni pályaudvaron, valamint - mint utóbb kiderült - az 1958-as brüsszeli világkiállításra emelt nevezetes…
Amr Músza, az Arab Liga főtitkára bejelentette vasárnap, hogy 48 órán belül Bejrútba utazik azzal a tervvel, amelyet a liga külügyminiszterei dolgoztak ki és javasolnak megvalósításra a libanoni belpolitikai válság megoldása érdekében. Eközben az ENSZ nem vizsgálná Bhutto halálát Pakisztánban.
Öt bűnelkövetőnek vágták le a jobb kezét és a bal lábát egy iráni börtönben az ISNA iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint. Évek óta ez az első eset, hogy csoportosan csonkítanak meg elítélteket Iránban.
Elképzelhető, hogy január végén becsapódik egy kisbolygó a Marsba. Keresztúry Ákos, Mars közeteinek kutatója azt kizártnak tartja, hogy ez károsítaná a Vörös Bolygón lévő valamelyik marsjárót, de mint mondta, a becsapódás után keletkező krátert érdemes lenne tanulmányozni.
A pályán összeesett és meghalt egy játékvezető egy spanyolországi amatőr futballmérkőzésen. Az 54 éves sípmester Madrid elővárosában, Parlában vezette az Atletico-Racing összecsapást, és a 38. percben - miután szabadrúgást ítélt - hirtelen összerogyott. A mentők mintegy fél óra múlva érkeztek a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Raila Odinga kenyai ellenzéki vezető kész megosztani a hatalmat Mwai Kibaki államfővel, ha elismerik, hogy ő nyerte meg a december 27-én tartott elnökválasztást. Odinga, aki a BBC-nek adott vasárnap telefoninterjút, hozzátette: a kenyai válság megoldásának érdekében kész bevenni Kibakit egy koalíciós kormányba.
Visszatér a német labdarúgó Bundesligába a cseh válogatott Jan Koller, aki az 1. FC Nürnbergben folytatja a pályafutását. A Borussia Dortmundban is megfordult, 34 éves támadó az AS Monacótól érkezik a kiesés ellen küzdő frankföldi gárdához.
Az idei influenzavírus nemcsak a gyermekekre és az idősekre veszélyes, hanem minden korosztályra. Járvány egyelőre nem alakult ki - mondta az InfoRádióban az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese.
Két mérkőzésen összesen 21 pontot dobott Scottie Pippen, a Chicago Bulls korábbi kosarassztárja a finn Torpan Pojat színeiben. A 42 éves veterán pénteken a Tarmo ellen 12, míg szombaton a címvédő Honka ellen 9 ponttal segítette 19 meccs óta veretlen csapatát, jövő pénteken pedig egy svédországi találkozón csodálhatják meg kivételes tudását.
Miközben folytatódik az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja, visszatértek a képernyőre a két hónapja szünetelő talk show-k. Az egyik legkedveltebb házigazdát, Jay Lenót azonban sokan árulással vádolják, mert maga is tagja az írók szakszervezetének. Közben bennfentesek elmondták, hogy a sorozatok megíratlan epziódjai miatt az adók valóságshow-kkal próbálják meg betölteni az űrt.
A magyar főváros költségvetési rugalmassága ugyan alacsony, pénzügyi teljesítménye viszont erős, és jó a likviditási helyzete, áll a Moody's Investors Service által Budapestről kiadott éves helyzetértékelésben.
A jégkorong ob I első vasárnapi mérkőzésén: HC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedvék 6-3 (3-3, 1-0, 2-0).A miskolciak hiába próbálták áttörni a szeredai védelmet, a székely hokisok keményen tartották magukat, győzelmüket a harmadik harmadban már egyértelmű volt.
A Király Gáborral felálló, másodosztálybeli Burnley hazai pályán alulmaradt a Premier League-ben éllovas Arsenallal szemben, ezzel búcsúzott az angol labdarúgó FA Kupa harmadik fordulójában. A magyar kapus egyik gólról sem tehetett, ráadásul a hazaiak az utolsó harminc percben már csak 10 emberrel játszottak.
Raila Odinga kenyai ellenzéki vezető kész megosztani a hatalmat Mwai Kibaki államfővel, ha elismerik, hogy ő nyerte meg a december 27-én tartott elnökválasztást. Odinga, aki a BBC-nek adott vasárnap telefoninterjút, hozzátette: a kenyai válság megoldásának érdekében kész bevenni Kibakit egy koalíciós kormányba. Az ellenzék azt a megoldást is elképzelhetőnek tartja, hogy létrehoznak egy ideiglenes…
Almási Zoltán nyerte az olaszországi Reggio Emiliában rendezett sakk szuperversenyt. A viadal honlapjának tanúsága szerint a magyar nagymester már a vasárnapi záróforduló előtt az élen állt, majd a 9. körben sötéttel remizett az őt üldöző azeri Vugar Gasimovval, s ezzel megőrizte éllovas pozícióját. Almási 6 ponttal zárt.
Egy idős nő holttestét találták meg a tűzoltók Salgótarjánban egy úgynevezett kolónialakás oltása közben vasárnap - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. Salgótarjánban, a zagyvai rakodó mögötti kolóniasoron égett ki egy lakás - mondta Szabó János, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Már csak az ország középső és keleti részén van harmadfokú, piros meteorológiai riasztás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Észak- és Kelet-Magyarországon, valamint az Észak-Alföldön továbbra is esik az ónos eső és erős jegesedére kell számítani.
Éjszaka még főként keleten várható ónos eső, eső, a hegyekben hó, hétfőn késő délutántól nyugaton, északon valószínű eső, néhol ónos eső, hó. Helyenként megélénkül a déli szél. A hőmérséklet hajnalban -1, -6, napközben -1, +4 fok között várható.
Sima győzelmeket arattak a spanyol bajnokság legerősebb (vagy legerősebbnek vélt) csapatai az első, 2008-as bajnoki fordulóban. A Real Madrid, a Barcelona, az Espanyol, az Atlético Madrid és a Sevilla is "nullára" nyert. Ám nem mindegyik együttesnek volt a győztesek közül sétagalopp az idei első bajnoki fellépés. Az angol FA-kupa-fordulóban a Liverpool döntetlenje jelentette a legnagyobb…