A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a fecskék jól tudnak időzíteni, elsőként a szuperhímek érkeznek meg, amelyek a leginkább képesek ellenállni a hideg időjárásnak, az állomány java része pedig a hidegfront levonulásával a hétvége felé érkezhet meg Magyarországra.
A troponinszint mérése pontosabban jelezheti előre a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, mint a jelenlegi módszerek. A kutatók több mint 62 ezer ember adatait elemezték.
Miután egy amerikai cég bejelentette, hogy génszerkesztéssel feltámasztották a tízezer éves óriásfarkast, több szakértő is jelezte, hogy lassan a testtel. Ráadásul az óriásfarkas nem is farkas.
A Budavári Palota Hauszmann-korabeli északi szárnyának rekonstrukciója közben egy14-15. századi nemesi ház mélypincéjére bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum archeológusai..
Kiderült miért volt akkora hőség a nyáron. Egy új kutatás szerint a 2023-as és 2024-es rekord hőséget nemcsak a klímaváltozás és az El Niño, hanem az alacsonyan fekvő felhők drasztikus csökkenése okozta.
A korábbi évekhez hasonlóan Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén is meghirdette Meseíró pályázatát. Először 2021-ben kértük fel „amatőr mesemondóinkat”, hogy jegyezzék le kedvenc történeteiket a harmadik kerületi óvodások szórakoztatására, és bátran mondhatjuk,
2025. április 10-én indult és június 22-ig tart a Spar Magyarország legújabb hűségpromóciója, amelyben kitűnő hangzást garantáló JBL fül- és fejhallgatók, hosszú üzemidejű bluetooth-os hangszórók, egy csúcsminőségű hangprojektor és egy
A gyenyiszovai ember néven ismert fajtól Tajvannál került elő egy állkapocs, amiből azt lehet sejteni, hogy nagy elterjedésű és jó alkalmazkodóképességű volt.
Az áradásokat követő egészségügyi krízis nem elkerülhetetlen. Ha az érintett szereplők – az állami szervek, az egészségügyi dolgozók, a közösségek – összefognak, megelőzhető a kórházi túlterhelés és csökkenthető a halálozási arány.
A gombák egyszerre veszélyesek és létfontosságúak. Ősi, sokszínű szervezetek, amelyek a bolygónk működésének alappillérei – és ugyanúgy képesek rombolni, mint gyógyítani.
Kevés az olvadékvíz a Tisza forrásvidékén, így elmaradhatnak azok az árvizek, amelyek feltölthetik a talajvízkészleteket, derült ki a Nem víznek való vidék videójából.
A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője az ATV-nek adott interjút azzal kapcsolatban, hogy valóban laboratóriumból származhat-e a járványt okozó vírus.
Kedden két orosz és egy amerikai űrhajós indult Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az orosz–ukrán háború ezen a téren nem rázta meg az együttműködést, de az orosz űripari költségvetést megtépázta a fegyveres konfliktus – mondta el az InfoRádióban Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza.
Dübörgő víztömeg helyett a vízből kiálló, mohával borított sziklák látványa fogadja a svájci Rajna-vízeséshez látogatókat, miután az elmúlt hetek csapadékhiánya miatt a Rajna vízszintje rendkívüli módon lecsökkent.
Az oroszok által megszállt ukrán területeken nem igazán lehet hozzájutni a védőoltásokhoz, de már a háború előtt is alacsony volt az átoltottság az országban.
A klímaváltozás, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válása és az élelmiszerárak növekedése egyre több embert ösztönöz arra, hogy önellátásra törekedjen. Az egyik legizgalmasabb, mégis meglepően egyszerű megoldás erre a Walipini üvegház.
A Thár-sivatag az elmúlt 20 évben 38%-kal zöldebb lett – egy új kutatás szerint a klímaváltozás miatti fokozott monszunesők és a mezőgazdasági terjeszkedés állhat a hátterében.
Nyolc év alatt 50%-kal nőtt az agymintákban talált mikroműanyagok mennyisége, áll a Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. De találtak már mikroműanyagot a méhlepényben, a herékben, az anyatejben és a babák szervezetében is.
Évente akár száz nagyobb méretű műhold gyártására is képes lesz a 4iG Csoport REMTECH Űrtechnológiai Központja. A létesítmény bokrétaünnepsége a hét elején volt, a gyártást pedig a tervek szerint 2026-ban kezdhetik majd el Martonvásáron – mondta az InfoRádióban a REMRED Zrt. technológiai igazgatója, Zábori Balázs.
Nagyobb járványkitörésekkel kellett számolnunk az elmúlt években, részben ennek köszönhető az idei erős influenzajárvány is. Szakértők szerint idővel vissza fogunk térni a megszokott, de koronavírussal felturbózott mintázathoz.
Az egyik meteort szabad szemmel észlelték este kilenc körül, a másikat webkamerák is rögzítették. A ritka jelenség szombat este két hullámban is megjelent az égen.
Tévhit, hogy a pizzásdobozt nem szabad a szelektívbe dobni, írtuk vasárnap délelőtti cikkünkben a legnagyobb hazai előválogató cég tanácsára. A MOHU honlapja jelenleg teljesen mást javasol, de a Telexnek azt ígérték, frissítik a szabályozásukat.
A Kaszpi-tenger sorsa nemcsak a régiót érinti. Egyre világosabbá válik, hogy a klímaváltozás lokális következményei globális hatásokat válthatnak ki – legyen szó gazdaságról, közegészségügyről vagy geopolitikáról.
A kolera súlyos, gyomor-bélrendszeri fertőzés, amely kezeletlenül gyorsan halálos lehet, különösen kiszáradás révén. Bár a fejlett egészségügyi rendszerek révén a betegek gyorsan gyógyultak, az esetek egyértelműen figyelmeztetnek a megelőzés fontosságára.
Egyre több a visszatérő műhold, amik jelenleg még nagy eséllyel nem okoznak nagy károkat, ha nem égnek el teljesen, a jövőben viszont lehet ebből probléma.