Feleki Attila, a Hr-Rent Kozármisleny ügyvezető igazgatója egy interjúban az Nb I-es licenc megszerzésének esélyéről beszélt, illetve elárulta, edzőtáborban még nem voltak, de minden évben tartanak közös disznóvágást.
A bajnokságban az elmúlt három mérkőzésén nyeretlen, de így is listavezető Barcelona a meglepetésre hatodik Mallorca otthonába látogat a januári Spanyol Szuperkupa miatt a La Liga 19. fordulójából előrehozott mérkőzésén kedden 19 órától. A bajnoki találkozót a Spíler2 élőben közvetíti.
Izgalmas döntetlennel ért véget a hetedik parti a címvédő kínai Ting Li-zsen és a kihívó indiai Dommaraju Gukesh között a Szingapúrban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, így 3.5-3.5 az állás.
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a csapat fiatal támadója, Mamusits Patrik.
A Ferencváros labdarúgó-szakosztályának 124. születésnapján, kedden felavatták Borbás Gáspárnak, a klub és a magyar labdarúgó-válogatott első gólszerzőjének a szobrát az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázónak tetszik az újonnan bevezetett akadálypálya, és februárban, az idénynyitó kairói világkupán kezdi újra a versenyzést.
Újabb négy évig Nagy György irányítja a Magyar Sportlövő Szövetséget (Mssz), melynek keddi tisztújító közgyűlésén a tagok egyhangúlag szavaztak bizalmat az elnöknek.
Felbolydult a magyar birkózótársadalom, hiszen a sportágnak olyan élő legendája érkezett Magyarországra és töltött itt pár napot, akire méltán volt kíváncsi mindenki, nemre, korra való tekintet nélkül. Mijaín López - merthogy róla van szó - az első olyan sportoló, aki ugyanabban a versenyszámban öt egymást követő olimpián tudott aranyérmet szerezni
A Német Labdarúgó Szövetség meghozta döntését Leroy Sané könyökösével kapcsolatban, amelyet a Bayern München szélsője a Borussia Dortmund ellen követett el.
Kedden 46 éves korában elhunyt a Boksz Világtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) korábbi harmatsúlyú világbajnoka, a mexikói Israel Vazquez.
Bár az utóbbi hetekben a hírek arról szóltak, hogy a magyar válogatott Kerkez Milos játékjogáért a Liverpool lesz a befutó, most a Manchester City is képbe került.
Az MSK Lublin korábbi magyar válogatott kézilabdázónője, Planéta Szimonetta mesélt a Nemzeti Sportrádiónak a női kézilabda Európa-bajnokság eddigi magyar teljesítményéről, illetve a lengyelek elleni középdöntős meccsről.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, vagyis a Fifa a hivatalos oldalán tudatta, hogy elkészült a kalapbeosztás a 2025-ös klubvilágbajnokság csoportkörének csütörtöki sorsolásához.
A női kézilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek 3. körében Dánia és Hollandia bebiztosította csoportelsőségét, Románia pedig hatalmas hajrát bemutatva 27-25-re legyőzte Szerbiát, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit.
A csereként beálló Hej Viktor vezetést szerzett a második félidőben, majd gólpasszt adott poszttársának, Varju Benedeknek, s az Mtk végül lezárta négymérkőzéses bajnoki nyeretlenségét.
A MÁV Előre hatalmas csatában, öt játszmában kikapott a vendég görög PAOK csapatától a férfi röplabda Challenge Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden Tatabányán.
A Máv Előre hatalmas csatában, öt játszmában kikapott a vendég görög Paok csapatától a férfi röplabda Challenge Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden.