Már a helyszínből adódóan is különleges a Vii. teqball-világbajnokság, hiszen Vietnám legnagyobb metropolisza, azaz Ho Si Minh-városa ad otthont az eseménynek, amelyet a versenysorozatban először végig kültéren rendeznek meg. Az izgalmas összecsapásokat az Nguyen Hue történelmi sétáló utcán ingyen tekinthetik meg az érdeklődők, ráadásul igencsak jó
Rodri sérülése a lehető legrosszabbkor jött Pep Guardioláéknak, de nem csak ezen múlik, hogy a legutóbbi hét meccsükből egyet sem nyertek meg. Elemzés.
A tokiói olimpián 23 olyan kínai úszó indult, akiknél korábban trimetazidint találtak. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elfogadta a védekezésüket, de most kiderült, hogy a saját nyomozócsoportjukra se hallgattak.
A címvédő Ferencváros szezonbeli egyik legszorosabb mérkőzésén 12–10-re nyert a horvát Jadran Split vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hatodik, utolsó fordulójában, így százszázalékos mérleggel zárta a szakaszt.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina fiatal középpályása, az As Romától kölcsönvett Edoardo Bove a Careggi Kórházból követi csapata Empoli elleni kupamérkőzését.
Az Athletic szerint Nusszair Mazraui nem akart részt venni az akcióban, így szolidaritásból az egész csapat eltekintett az LMBTQ-barát megnyilvánulástól.
Az Nb I-es Veszprémi Egyetemi Sc elbúcsúztatta az élvonalbeli Szent Benedek Ra csapatát, így két másodosztályú együttes lesz a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A Puskás Akadémia idegenben 2–0-ra legyőzte az ETO FC Győrt az OTP Bank Liga 5. fordulójából elhalasztott, szerda este pótolt mérkőzésén. A vendégek Nagy Zsolt lövésével már 11 perc alatt vezetést szereztek, a második félidőben Wojciech Golla fejesével alakult ki a végeredmény.
A listavezető Liverpool 3-3-as döntetlent játszott a Newcastle United otthonában, a Manchester City 3-0-ra legyőzte a Nottingham Forestet, míg a Chelsea 5-1-re nyert a Southampton vendégeként a Premier League 14. fordulójában.
Az ezúttal Gulácsi Péter nélkül, de Willi Orbánnal felálló Rb Leipzig 3-0-ra nyert hazai pályán az Eintracht Frankfurt ellen a Német Kupa nyolcaddöntőjében, így továbbjutott.
A Valencia 3-1-ra nyert a spanyol Király-kupában a negyedosztályú Ejea ellen, így bejutott a legjobb 32 közé. Augusztus óta először lépett pályára a Turia-partiaknál Rafa Mir, akit szexuális zaklatás gyanújával vettek őrizetbe.
A listavezető Liverpool 3–3-as döntetlent játszott Newcastle-ben, a címvédő Manchester City házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Nottingham Forestet az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szerdai játéknapján.
Szoboszlai Dominik csereként állt be a Liverpoolban, csapata bár Mohamed Szalah vezérletével fordított a Newcastle United ellen, végül egy ponttal kellett beérnie. Az Arsenal és a Chelsea Arne Sloték botlását kihasználta, előbbi a Manchester Unitedet, utóbbi a Southamptont győzte le. A londoni együttesek hét pontra közelítették meg az éllovast. Min
Mint ismert, a Real Madrid szerda este 2-1-re kapott ki Bilbaóban, Kylian Mbappé pedig a Liverpool elleni Bl-meccs után ismét büntetőt rontott. Carlo Ancelotti azonban védelmébe vette a francia csatárt.
A korábbi sajtóértesülések igaznak bizonyultak, Arthur Leclerc a testvére oldalán valóban először vesz részt egy Forma-1-es hétvégén azáltal, hogy edzéslehetőséget kap az Abu-dzabi Nagydíjon.
A hétvégén Coloradóban sorra kerülő, alacsonyabb osztályú versenyen tér vissza Lindsey Vonn olimpiai bajnok és négyszeres összetett világkupa-győztes alpesi síző.
A Sky Sports osztályozta a Newcastle-Liverpool (3-3) Premier League-mérkőzésen pályára lépett játékosok teljesítményét. A csereként beálló Szoboszlai Dominik 6-os értékelést kapott.
A Szeged csütörtökön 18 óra 45 perctől a dán bajnok Aalborg ellen zárja a 2024-es esztendőt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Michael Apelgren vezetőedző szerint fontos, hogy a csapat higgyen a győzelemben.
Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása volt a legsikeresebb fejlemény játékosok szintjén az utóbbi évtizedekben hazánk labdarúgásában. A magyar középpályás a kontinens egyik legjobb csapatában játszik, napjainkban nincsen jobb formában lévő együttes a "vörösöknél". A másfél év során csodás pillanatokat és hullámvölgyeket is megélt a magyar középp
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig házigazdaként 3-0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot a labdarúgó Német Kupa szerdai nyolcaddöntőjében.
Mint ismert, a Newcastle United 3-3-as döntetlent játszott a Premier League-ben a Liverpoollal. Arne Slot, a vendégek menedzsere elégedett volt Szoboszlai Dominik játékával.
Az újdonsült világbajnok Thierry Neuville elmondta, egyelőre esze ágában sincs kiszállni a raliból, de ha egyszer majd így tesz, a versenyzéssel akkor sem hagy fel. A világbajnok Thierry Neuville, amikor még egyáltalán nem volt világbajnok, Ott Tänak társaságában szerződést hosszabbított a Hyundai csapatával – viszont csak egy évre. Ugyan a hírek s