Döntőjéhez érkezik a HELL Boxing Kings, vasárnap este idén utoljára lépnek szorítóba a bunyósok a DVTK Arénában. A Las Vegas-i showműsorok látványvilágát ígérő produkció egyik leginkább várt összecsapása a finálék mellett az a gálameccs, amelyet az MMA-bajnok Boráros Gábor vív majd a nála 28 évvel idősebb Kunkli Tivadarral!
Történelmet írt Noa-Lynn van Leuven, aki első transznemű versenyzőként vehetett részt a PDC dartsvilágbajnokságon Londonban. A 28 éves holland sportoló ugyan az első fordulóban kikapott honfitársától, Kevin Doetstól, de emelt fővel búcsúzhatott. Mindeközben a dartsvilágbajnokság az RTL műsorvezetője, Miller Dávid számára is gyógyírt jelent, aki bet
A Dvtk hat ponttal legyőzte az izraeli Ramlát kedden a női kosárlabda Európa-kupa rájátszásának első fordulójában, a 16 közé jutásról döntő párharc első mérkőzésén, így sovány előnyt szerzett az ugyancsak Miskolcon sorra kerülő csütörtöki visszavágóra.
A Máv Előre 3:1-re kikapott a görög Paok otthonában a férfi röplabda Challenge-kupa nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott.
Peter Wright gyorsan kétszettes előnybe került Wesley Plaisier ellen, aztán sorozatban öt leget elveszített, de újítani tudott, és behúzta a mérkőzést.
A magyar fociválogatott a vb-selejtezőkön az írekkel került szembe, akik az elmúlt években nagy építkezésbe kezdtek. Van még teendőjük bőven, de már látszanak az eredmények.
Befejeződött az őszi szezon, amely után meglepetésre a Puskás Akadémia telel az élen a címvédő Ferencváros előtt, míg a kiesőhelyeken a Debrecen és a Kecskemét áll. A mögöttünk hagyott félidény természetesen bőven tartogatott felejthetetlen pillanatokat, legyen szó szívet melengető, komikus vagy épp botrányos esetekről. A Blikk ezekből gyűjtött öss
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, meglepődött, hogy Kalle Rovanpera fiatal kora ellenére is fantasztikus és érett teljesítményt tud nyújtani.
Petry Zsolt 38-szoros magyar válogatott kapus szerint Sallai Roland jó úton halad a török élvonalban címvédő és listavezető Galatasaray labdarúgócsapatában, a márciusi magyar-török Nemzetek Ligája-osztályozón pedig 50-50 százalékra becsüli az esélyeket.
A bahamai Rashad Sweeting kedd este debütált a Pdc-dartsvilágbajnokságon, s egyből a közönség kedvence lett. Először a színpadot sem találta, majd nemhogy leget, hanem szettet is nyert a svéd Jeffrey de Graaf ellen, majd amikor 180-at dobott, akkor őrült meg igazán az Alexandra Palace!
A Milwaukee Bucks nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (Nba) kupasorozatát: a Las Vegas-i döntőben 97-81-re legyőzte kedden az Oklahoma Cityt.
Max Verstappen csak nevetett a "papajaszabályokon", és kijelentette: a McLaren Lando Norrisszal is bajnok lehetett volna idén, ha jobban kezel bizonyos helyzeteket.
Közel háromszázan vesznek részt az idei gyorssakk- és villámsakk-világbajnokságon, amelyet New York pénzügyi negyedének szívében, a Wall Street ikonikus épületeiben rendeznek meg jövő szerdától december 31-ig.
Hat nap alatt több mint húszezer néző követte a helyszínen a múlt heti budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság versenyeit és 150 országban volt élő közvetítés a futamokról - derült ki a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) összegzéséből.