2024. december 11. szerda

dec. 11
0:15
Uzuni rekordot döntött a Granadánál (Metropol)
Myrto Uzuni múlt hétvégén duplázott a Granada színeiben, ezzel elképesztő rekordot döntött meg.
dec. 11
0:15
Klujber Katrin: Nem tudom, ha valaki szomorkodik, miért teszi, szerintem vidámnak és boldognak kell lennünk (m4sport.hu)
Klujber Katrin sajnálja, hogy a magyar női kézilabda-válogatott nem tudott hibátlan mérleggel, csoportgyőztesként továbbjutni a pénteki Európa-bajnoki elődöntőbe, de az együttes játékosai egyetértenek abban, hogy a mieink a vereség ellenére is fantasztikus sorozatot zártak azzal, hogy a hét mérkőzésükből hatot megnyertek.
dec. 11
0:18
"Mondtam, hogy táncolva sétáljunk be" - duplázott országos csúcsból a 4x100 méteres női váltó (Sportal)
A Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Senánszky Petra, Ábrahám Minna összeállítású 4x100 méteres női gyorsváltó országos csúccsal a hetedik helyen végzett a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon. Már az előfutamot követően azt mondták a lányok, hogy a délutáni cél ismét az országos csúcs, ez (is) természetesen összejött. Ahogyan említették, megérdem
dec. 11
0:19
Ítéletidőben élt át csodát a magyar világjáró (Metropol)
Séra Attila a tavalyi 106 után idén is már 100 meccsen járt.
dec. 11
0:19
A Szoboszlait végig pályán tudó Liverpool Gironában is hibátlan maradt a BL-ben (m4sport.hu)
Az angol csapat eddigi hat meccséből hatot nyert.
dec. 11
0:22
Galéria: ilyen volt a budapesti rövid pályás úszó-vb első napja (Sportal)
Kós Hubert 100 háton, Szabó Szebasztián 50 pillangón jutott döntőbe a budapesti rövid pályás világbajnokságon. Az esti finálékban Sárkány Zalán 1500 gyorson a nyolcadik lett, míg női váltónk országos csúccsal hetedik. Íme, az első napon készült legjobb képek!
dec. 11
0:23
Szoboszlai elődje a Fradiban (Metropol)
A magyar középpályás útját járta Naby Keita, aki egy évre érkezett Magyarországra.
dec. 11
0:23
Hiába támadhatott a továbbjutásért Montenegró, a svédek mentek tovább harmadikként a magyar csoportból a kézi Eb-n (m4sport.hu)
Az egymás elleni eredmény döntött a két csapat között.
dec. 11
0:26
Súlyos sérülést szenvedett Sallai Roland húga, már meg is műtötték (Sportal)
Súlyos sérülést szenvedett a Dunaújváros női kézilabdacsapatának hétfői edzésén Sallai Nikolett. A 26 éves szélsőnek elszakadt az Achilles-ina, már meg is műtötték, és hosszú kihagyás vár rá.
dec. 11
0:27
Szoboszlai akár egy dúvad, frászt hoz mindenkire (Metropol)
A rajongók már-már sérüléstől féltik a játékba is mindent beleadó Szoboszlai Dominikot
dec. 11
0:27
Gulácsiék kétszer is egyenlítettek, mégsem tudtak otthon pontot szerezni, hatodik meccsüket is elbukták a BL-ben (m4sport.hu)
A Bayern München és a PSG is idegenben aratott többgólos győzelmet.
dec. 11
0:30
Messze került az elődöntőtől a címvédő Kaposvár a Magyar Kupában (Sportal)
A Máv Előre hazai pályán 3-1-re legyőzte a címvédő Kaposvárt a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első, keddi találkozóján.
dec. 11
0:31
Most kaptuk a lesújtó hírt: meghalt az olimpiai ezüstérmes magyar műkorcsolyázó (Metropol)
Az első magyar téli olimpiai ezüstérmes sportolót vesztettük el.
dec. 11
0:34
Négy szettben győzte le a TFSE-t a Szeged (Sportal)
Az utolsó előtti Szeged házigazdaként 3-1-re legyőzte a kilencedik helyen álló Tfse-t a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának keddi mérkőzésén.
dec. 11
0:35
Gulácsiék a BL-ben is nyernének. (Metropol)
Eddig nulla pontos a Bajnokok Ligájában az RB Leipzig. Az Aton Villa ellen szakadhat mega pocsék sorozat.
dec. 11
0:38
Tadej Pogacar csapata nem használ többé szén-monoxidot (Sportal)
A háromszoros Tour de France-győztes szlovén Tadej Pogacar kerékpáros csapata, az Uae nem használ többet szén-monoxidot.
dec. 11
0:39
"A Fradi is botlik" – Ezért lep meg mindenkit a magyar foci (Metropol)
Megingások ellenére is élbolyban a Paks.
dec. 11
0:42
A Real Madrid elvette a Serie A éllovasának veretlenségét - de vajon mennyire súlyos Mbappé sérülése? (Sportal)
Kylian Mbappé, Vinícius Júnior és Jude Bellingham góljával a Real Madrid 3-2-re legyőzte idegenben az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójában, ezzel elvette a bergamói együttes veretlenségét a nemzetközi porondon.
dec. 11
0:43
Sírtak a magyar lányok, fotókon a vesztes búcsú (Metropol)
Az elődöntős magyarok először kaptak ki a tornán.
dec. 11
0:46
"Leverkusen-time" - felavatták az Inter kapuját, oda a veretlenség is (Sportal)
A Bayer Leverkusen 1-0-ra legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája alapszakaszának 6. fordulójában.
dec. 11
0:47
Szoboszlaival a kezdőben győzött a Liverpool (Metropol)
Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, Mohamed Szalah tizenegyesével pedig 1-0-ra győzött az angol együttes.
dec. 11
0:50
Hatodszor is kikapott, és kiesett az RB Leipzig; a Bayern kiütötte a Sahtart a BL-ben (Sportal)
A Bajnokok Ligája alapszakaszának 6. körében az Aston Villa 3-2-re legyőzte az Rb Leipziget, míg a Bayern München 5-1-re verte meg a Sahtar Donyecket.
dec. 11
0:51
Kikapott a Leipzig, Gulácsiék kiestek a BL-ből (Metropol)
Ezúttal az Aston Villa győzte le Gulácsi Péteréket, akiknek ezzel minden esélyük elszállt a továbbjutásra.
dec. 11
0:54
Megvan a MÁV Előre új vezetőedzője (Sportal)
Kaszap Tamás lett a női röplabda Extraligában hatodik helyen álló Máv Előre Foxconn vezetőedzője.
dec. 11
1:36
Tekintse meg a Bajnokok Ligája keddi játéknapjának mind a 25 gólját! (Sportal)
Összesen 25 gól született a Bajnokok Ligája-alapszakasz 6. fordulójának keddi játéknapján. Tekintse meg a mérkőzések összefoglalóit!
dec. 11
3:51
Bajnokok Ligája - Lipcsében nyert az Aston Villa, Bergamóban a Real Madrid (Infostart)
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-2-es vereséget szenvedett a vendég Aston Villától, a címvédő Real Madrid pedig ugyanilyen arányban győzte le Bergamóban az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának keddi játéknapján.
dec. 11
5:09
Fájdalmasan kínos: összeverték a Dvtk balhézó sportigazgatóját – "Azt kiabálta, hogy mindenkit meg tudna venni" (Blikk)
Mondhatnánk, hogy kellemetlen a történet, de annál kínosabb, mégpedig sokkal. Még a múlt héten értesült róla a Blikk, de hiába próbáltuk több napon át megszólaltatni az érintettet, sem ő, sem a futballklubja, a DVTK nem nyilatkozott, bár ígéretet kaptunk rá, nem is egyszer. Nem lett belőle rendőrségi ügy, de téma Miskolcon, hogy a Diósgyőr frissen
dec. 11
6:18
"Ő nem egy idióta" – Verstappen kiállt Pérez mellett (Racing)
Max Verstappen kijelentette, Sergio Pérez idei küszködése 100%-ban a Red Bull autójának tudható be, és a mexikói pilóta nem egy idióta.
dec. 11
6:18
Vámos Petra: Most szakadt ki belőlem a feszültség, ami felhalmozódott (Sportal)
Utolsó középdöntős meccsén elszenvedte első vereségét a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, de búslakodásra semmi ok: bár a 30-27-re nyerő Franciaország jutott csoportelsőként az elődöntőbe, Golovin Vlagyimir együttese is utazhat Bécsbe, ahol pénteken Norvégiával játszik az elődöntőben. A mérkőzést követően
dec. 11
6:45
Eb-ötödik helyért küzdhetnek a svédek (HírTV)
A svéd válogatott játszhat az ötödik helyért a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, amelyen a debreceni középdöntő utolsó mérkőzésén kedd este 25-24-re kerekedett a montenegrói csapat fölé.
dec. 11
6:54
Simon Petra egyetért az őket dicsérő francia kapussal (Sportal)
Utolsó középdöntős meccsén elszenvedte első vereségét a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, de búslakodásra semmi ok: bár a 30-27-re nyerő Franciaország jutott csoportelsőként az elődöntőbe, Golovin Vlagyimir együttese is utazhat Bécsbe, ahol pénteken Norvégiával játszik az elődöntőben. A mérkőzést követően
dec. 11
7:06
Az RB Leipzig edzője a hatodik BL-vereség után: Nem hibáztathatom a játékosokat, ők mindent megtettek (Sportal)
Marco Rose együttese, az Rb Leipzig 3-2-re kikapott Unai Emery Aston Villájától a Bajnokok Ligájában, ezzel biztos kieső az alapszakaszból. A találkozó után a két vezetőedző értékelt.
dec. 11
7:21
Várhidi szerint bajnok lesz a Fradi (Metropol)
Még két meccs vár 2024-ben a Ferencváros focistáira.
dec. 11
7:24
Marc Márquez azért akarta a Hondánál tudni Lorenzót, hogy utóbbi ne lehessen sikeres a Ducatinál (P1race)
Jorge Lorenzo felidézte a Ducatinál eltöltött két évét, illetve érkezését és távozását, utóbbi kapcsán Marc Márquez is megszólalt.
dec. 11
7:42
Továbbra is hibátlan a Liverpool a BL-ben, Arne Slot mégsem elégedett (Sportal)
A 0-1-es végeredménnyel zárult Girona-Liverpool Bajnokok Ligája-összecsapás után a két vezetőedző, Míchel és Arne Slot értékelt.
dec. 11
8:15
Az utolsó pillanatban alaposan megkavarták a vb-selejtezők szabályait (Infostart)
Nagyon megbonyolódott a mód, ahogyan kijuthat a 2026-os vb-re a magyar labdarúgó-válogatott.
dec. 11
8:27
Úszás, BL, vízilabda - szerdán is lubickolhatunk a sportközvetítésekben (Infostart)
Rövidpályás úszó világbajnokság a Duna Arénában, plusz labdarúgó BL minden mennyiségben - és ez még csak a szerda egyik része.
dec. 11
8:30
A WRC3-as világbajnok Diego Domínguez jövőre Toyotát vezet (Racing)
Diego Domínguez, a paraguay-i ralisport legnagyobb sztárja a következő szezonban a WRC2-ben folytatja. A WRC3-as világbajnok Diego Domínguez bejelentette, hogy a következő szezonban a Toyota GR Yaris Rally2 volánja mögött versenyez, autóját a spanyol Teo Martín Motorsport csapat szervizeli. A paraguay-i pilóta és navigátora, Rogelio Penate hét vers
dec. 11
8:30
Carlo Ancelotti hírt adott Kylian Mbappé sérüléséről (Sportal)
A Real Madrid és az Atalanta vezetőedzői, Carlo Ancelotti és Gian Piero Gasperini értékeltek a 3-2-es madridi sikerrel zárult Bajnokok Ligája-összecsapás után.
dec. 11
8:51
A nyolcaddöntőért játszik az FTC Szalonikiben (Demokrata)
Az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.
dec. 11
9:06
Littlerre irigykedhet Messi és Ronaldo: elképesztő sikernek örülhet a dartsos (Sportal)
Elképesztő, de van, amiben az angol dartsos, Luke Littler nyomába sem ér a sportolók közül a futball két gigasztárja, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
dec. 11
9:15
Wolff Hamiltonnak: "Ha megtalálod az embereidet, nemcsak legyőzöd a világot, meg is változtatod!" (m4sport.hu)
Miközben Lewis Hamilton megkezdte érzelmes búcsúkörútját a Mercedesszel, főnöke és barátja, Toto Wolff megható üzenettel köszön el a bajnokától.
dec. 11
9:18
Russell végre megkapta, amire vágyott: Hamilton rendesen írta le a nevét (Racing)
Russell őrzi azt a könyvet, amibe Hamilton másfél évtizede aláírást adott neki, és most már végre helyesen szerepel benne a neve.
dec. 11
9:18
A Real Madridot és a Barcelonát is kiakasztotta már a Ferencváros El-mérkőzésének játékvezetője (Sportal)
Nagyon fontos lesz a Paok elleni Európa-liga-mérkőzés a Ferencváros számára, amely a továbbjutásért küzd a főtáblán. Szerdán kiderült, hogy az összecsapást a spanyol Guillermo Cuadra vezeti majd.
dec. 11
9:20
Tsunoda dagad az önbizalomtól, a teszten meggyőzte a Red Bullt? (Racing)
Tsunoda magabiztosan érezte magát a Red Bull F1-es autójában, amikor azt életében először tesztelhette Abu-Dzabiban.
dec. 11
9:21
"Törvényszerű volt a bukása" – ezért nem kellett Debrecenben a Fradi volt edzője (Metropol)
Edzők jönnek, edzők mennek, bajban a DVSC.
dec. 11
9:21
Mit dob a sors? Napokon belül eldől Marco Rossi és a válogatott jövője (Ripost)
Péntek déltől sorsolják a világbajnoki selejtezőcsoportokat.
dec. 11
9:30
A Győr norvég sztárja a mieink elleni Eb-elődöntő előtt: Nagy potenciál van a magyarokban (Sportal)
Kari Brattset Dale, a Győr norvég játékosa a pénteki, magyarok elleni Európa-bajnoki elődöntő kapcsán véleményezte a rájuk váró ellenfelet.
dec. 11
9:36
Rossi korábbi mérnöke mindent próbált átadni Bezzecchinek, amit a legenda mellett tanult (P1race)
Matteo Flamigni elárulta, kezdetben neki és Marco Bezzecchinek is új volt a kettőjük közötti együttműködés.
dec. 11
9:39
Gulácsiék meccse után nyilvánosan sírta el magát a partjelző (Ripost)
A lipcsei vereség és kiesés ellenére Marco Rose vigasztalta.

Keresés