Vinicius a semmiből szerzett vezetést, de a Bayern Sané bombájával, és Kane tizenegyesével fordított, aztán Vinicius is belőtt egy büntetőt. A jövő héten kell eldöntenie a két csapatnak, ki lehet ott a londoni döntőben.
Az Eb-újonc grúz labdarúgó-válogatott 30 millió larit, vagyis mintegy négymilliárd forintot kap, ha továbbjut csoportjából a nyári Európa-bajnokságon, ahol a legjobb tizenhat között a magyar nemzeti csapattal is összekerülhet.
Romário több mint hetvenszer lépett pályára országa színeiben 1987 és 2005 között, és összesen 56 gólt szerzett. Most, 58 évesen a brazil America FC színeiben, fia mellett lép a pályára.
Futnia és dekáznia is kell Lovas Rozinak a Gólkirályság forgatásán, amire edzésekkel készült a színésznő. Rozi életében a sportnak mindig fontos szerepe volt, kislány kora óta versenyszerűen teniszezett. A sorozat forgatása miatt kezdett el tudatosan meccseket nézni és elárulta, hogy egy focistát követ csak napi szinten, ő nem más, mint Szoboszlai
Apja birkózó volt, bátyja válogatott ökölvívó, így szinte természetes volt, hogy Hámori Luca is küzdősporttal foglalkozzon. Kipróbálta magát a birkózásban, de végül a bokszban érezte otthon magát, és ebben a sportágban is írt történelmet azzal, hogy első magyar női ökölvívóként kijutott a 2024-es párizsi olimpiára. Mindez persze hatalmas nyomással
Egyhuzamban negyvenkilenc napig tekert, több mint 2000 kilométert tett meg, és átszelte az Alpok csúcsait kerékpárral Zichó Viktor. Különös kalandjairól mesélt a Fókusznak az extrémsportoló.
Feljutott a Mount Everest csúcsára a brit hegymászó 1924-ben? A hegymászó-társadalmat megosztja a kérdés, és az 1999-es expedíció sem adott választ a kételyre.
A Magyar Sportlövő Szövetség kedden véglegesítette az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságokra, az eszéki 25, 50, 300 méteres puska, pisztoly, valamint a lonatói koronglövő kontinensviadalokra.
A Sportál ausztriai otthonában látogatta meg az éppen 25 éve a Ferencvárosból a Sturm Grazba igazoló korábbi 36-szoros válogatott támadót, a 2014 óta edzőként dolgozó Szabics Imrét. A 43 éves szakember ritkán szólal meg, ezért az alkalmat megragadva hosszabban beszélgettünk vele. A kétrészes exkluzív interjú első fele kedden jelent meg, alábbiakban
A Kanári-szigetek Rally legeredményesebb versenyzője Carlos Sainz, aki úgy tudott öt győzelmet aratni a spanyol versenyen, hogy mindössze ennyiszer is indult rajta.
Harminc éve, 1994. május 1-jén szenvedett halálos balesetet az imolai futamon a brazil Ayrton Senna, minden idők egyik legkiválóbb Forma-1-es pilótája.
A Bayern München hazai pályán 2-2-t játszott a Real Madriddal a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A németek mestere, Thomas Tuchel így értékelt az összecsapás után.
Gazdag Dániel ismét gólt szerzett, csapata, a Philadelphia Union viszont ennek ellenére 3-2-re kikapott a vendég Seattle Sounderstől az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS).
Az olimpiai kvótások hiányában "egyéni elvárások nélkül" versenyez a magyar női tornászválogatott a csütörtöktől vasárnapig tartó Európa-bajnokságon, Riminiben.
Gazdag Dániel ismét gólt szerzett, csapata, a Philadelphia Union viszont ennek ellenére 3-2-re kikapott a vendég Seattle Sounderstől az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS).
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Sofron István, így nem léphet pályára a ma (szerda) 12.30-kor kezdődő Románia elleni mérkőzésen a bolzanói divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
A Ferencváros korábbi holland labdarúgója, Julian Jenner úgy véli, Szoboszlai Dominik sokat profitálhat a Jürgen Klopp utódjaként emlegetett Arne Slot érkezéséből.