Ismét esik a hó hazánkban. Ezúttal ugyan kevesebb helyen, mint múlthéten, de a lényegen nem változtat: esik a hó. Ma délután az Északi-középhegységben és a Dunántúlon volt kisebb zápor, eső, azonban a Mátra és a Bükk csúcsainak környékén fagypont körül van a hőmérséklet. Ezekre a területekre hózápor formájában érkezett meg a csapadék.
Az országban ma nagyrészt napos, de kissé szeles idő várható. Kevés csapadékra csupán a déli területeken kell számítani. Bár holnap beköszönt a meteorológiai tél, az időjárás inkább a márciust idézi, éjszaka sem kell fagytól tartani.
Pénteken havazott Kékestetőn, ráadásul meg is maradt, sőt, kitartott szombatig. Hazánk legmagasabb pontja teljesen fehérbe öltözött, a festői tájról pedig fotók is készültek. A fehérség azonban nem lesz hosszú életű, mivel az időjárás inkább a márciust idézi, és éjszaka sem kell fagytól tartani.
December elsején, vasárnap akár 12 is fok is lehet, de nem fog sokáig tartani a barátságos téli idő. A következő hét második felére visszaesik a hőmérséklet, és ismét havazásra lehet számítani. A lassan már megszokott sűrű köd is marad vasárnap és a jövő hét elején, ráadásul ónos esőre is készülhetünk, ami veszélyt jelent az utakon.
Nyugaton csökken a felhőzet, így az ország legnagyobb részén derült, napos idő várható. A látási viszonyok is mindenütt javulnak. Eső vagy havazás nem várható, legfeljebb a ködös tájakon szitálás, hajnalban, reggel ónos szitálás fordulhat elő. Északkeleten megélénkül a keleties szél, amúgy a szél iránya változhat, de gyenge, mérsékelt marad.
Vasárnap még napos, kellemes időnek örülhetünk, aztán fokról fokra egyre szürkébb, ködösebb, csapadékosabb idő jön. A hét közepétől az ország több területén újra befehéredhet a táj.
Hajtó- és terelővadászatok miatt ideiglenesen korlátozza az erdőlátogatást a Mecsekerdő Zrt. a decembertől január végéig tartó időszak alatt a Mecsekben. Az erdőgazdaság közlése szerint a társas vadászatok szervezése nagyon komoly körültekintést és előkészületeket igényelnek. Az időjárás miatt akár még az utolsó pillanatban is változhatnak a helysz
A MÁV gyorsan reagált: szerintük a képek "munkaközi állapotot" mutatnak. Az eredeti alacsony peront 15 centire emelték meg, és a peron tovább szélesedik majd, aszfaltburkolat is kerül rá, amint az időjárás engedi.
Egyre nagyobb területen kell borult, párás, ködös időre számítani december első hetében, helyenként szitálással, gyenge esővel, havas esővel, a hegyekben havazással. A szél olykor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén lehet ennél némileg melegebb. Mutatjuk, milyen időre számíthatunk
Hétfőn a Dunántúlon általában sok napsütés valószínű, délelőtt a legtöbb helyen feloszlik a köd. A középső országrészben is mutatkozik némi esély a köd feloszlására, s – főleg a déli óráktól – arrafelé is kisüthet a nap. Keletebbre azonban lassan javulnak a látási viszonyok, és egész nap borult, párás, ködös maradhat az idő. Szitálás, eleinte ónos
Majdnem két fokkal volt hűvösebb az idei november, mint az 1991-2020-as átlag, idén ugyanis 3,5 Celsius-fok volt a hónap középhőmérséklete. Legutóbb 2011-ben volt ennyire hideg az év utolsó előtti hónapja. De nem csak ebben emelkedett ki az idei november, ugyanis a csapadék mennyisége is bőven elmaradt a szokásostól.
A következő napokban borongós, szomorkás időben lesz részünk. Kedden ugyan megközelít minket egy széteső front, de jelentős változást és nagy csapadékot sem okoz, legfeljebb szitálás fordulhat elő.
Ma az ország nagyobb részén borult, párás idő várható, a köd a legtöbb helyen fokozatosan ritkul. Kisebb körzetekben lehet napsütés, majd napközben ott is megnövekszik a felhőzet. Szitálás, ónos szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A maximum-hőmérséklet döntően 5 fok alatt marad, s késő estére sem vált
Az idei volt a leghidegebb november 2011 óta, és 2023 májusa óta az első olyan hónap, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt – írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
Mikulás napjához közeledve, december 4-én alapvetően nyugodt időjárásra számíthatunk, ugyanakkor jó tudni: a fagypont alatti, ködös tájakon ónos szitálás előfordulhat, emellett néhol kisebb hószállingózás sem zárható ki. A hőmérséklet 0 fok alá is eshet, éppen ezért jól öltözzön fel, ha kimegy az utcára!
Ma valószínűleg a Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol viszont csak rövidebb időre süthet ki a nap, s határozottabban majd a naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem z