Elismerte a McLaren, támadhatatlan Lando Norris büntetése, annak mértékét viszont visszásan aránytalannak érzik. Főnökük szerint az FIA-nak lenne min elgondolkodnia.
A Katari Nagydíj versenynapjára megérkezve először reagált nyilvánosan az őt ért legfrissebb kritikákra, köztük az F1-es versenyzők által írt levelére és az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm.
Epilepsziás roham okozta szívleállás miatt eshetett össze a pályán az Inter elleni olasz bajnoki mérkőzésen Edoardo Bove, a Fiorentina huszonkét éves labdarúgója, aki szerencsére már magához tért, és gyógyszeres kezelés alatt áll egy firenzei kórházban.
A német Bundesligában negyedik helyen álló és ott négy mérkőzés óta nyeretlen lipcsei klub vasárnapi közlése szerint a 49 éves sportigazgató távozása nincs összefüggésben a csapat által elért közelmúltbeli gyengébb eredményekkel.
Dühös volt a büntetése miatt, és nagyon dühös volt az őt bemártó George Russellre is – Max Verstappen nem kímélte a pole-ját a bíróság előtt "elrabló" ellenfelét
Sajtóértesülések szerint a Katari Nagydíj volt Esteben Ocon utolsó versenye az Alpine színeiben, a csapat ugyanis afelé hajlik, hogy a szezonzáróra már Jack Doohant ültesse az autójába. A francia pilóta kiesés utáni nyilatkozata is búcsúüzenetként hangzik.
Szoboszlai Dominik teljesítményét sokra értékelte a brit sajtó a Manchester City elleni rangadó megnyerése (2-0) után. A Liverpool középpályása az értékelések alapján egyik legjobb, ha nem a legjobb mérkőzését játszotta az őszi idényben.
2019-et követően ismét pontot szerzett az Újpest a Ferencváros ellen, miután 0–0- döntetlent játszott a két csapat a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.
A Red Bull megadja Sergio Péreznek a lehetőséget arra, hogy önként nyugdíjba vonuljon? Christian Horner sokatmondó utalást tett arra, hogy közel a vég a gyengélkedő mexikói számára.
Max Verstappen elmondása szerint minden tiszteletét elveszítette George Russell iránt, miután a brit az időmérő után "olyan keményen ki akart szúrni" vele a sportfelügyelők előtt, amihez hasonlót korábban még sohasem látott.
Hanga Ádám nyolc ponttal járult hozzá a Joventut Badalona 80-76-os győzelméhez a címvédő Real Madrid ellen a spanyol férfi kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
Közel hat év után először pontokat vesztett egy derbin a Ferencváros, miután 0–0-s döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában. A mérkőzést követően az FTC részéről Pascal Jansen vezetőedző és Dibusz Dénes csapatkapitány is igazságos végeredményről beszélt az M4 Sport riporterének, Török Olivérnek adott interjújában.
Az időmérős büntetés miatti konfliktusuk után George Russell már arra is felkészült, hogy Max Verstappen pattanásig feszíti a húrt ellene a katari verseny rajtjánál. Végül nem a pozícióvesztése döntött az eredményéről.
Chilei sportvezetők tárgyaltak ezen a héten Svájcban Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban távozó elnökével és a NOB más képviselőivel a chilei főváros, Santiago törekvéséről, hogy a 2036-os nyári játékok rendezője legyen.
A Magyarország legmodernebb felvonóival, köztük a négyüléses panorámalifttel felszerelt családi síterep felkészült a nyitásra, amint megérkezik a tartós hideg, kezdődik a pályák előkészítése.
Sárga lapokban, szabálytalanságokban és pirózásokban gazdagon, ám gól nélkül fejeződött be az Újpest-Fradi rangadó. A mérkőzést követően Geiger Bálint értékelt.
George Russell azzal is számolt, hogy Max Verstappen mintegy a szombaton köztük történtek megtorlásaként nem fogja hagyni, hogy bevegye az első kanyart a katari versenyen.
Több mint tízezer néző előtt rendezték meg vasárnap este az Újpest-Ferencváros rangadót, amelyen a szurkolók alaposan odatették magukat. Íme, néhány videó, milyen hangulatban játszott a két csapat a Szusza Ferenc Stadionban.
A 2024-es WRC-szezon végeztével ideje megnézni miként is alakult statisztika szempontjából a bajnokság. A legfontosabb statisztikai mutatókban egyaránt a Toyota részmunkaidős versenyzői állnak az élen.