Weöres Szabolcs hátránya az élen haladóktók már több mint 4000 tengeri mérföld - azaz közel 7400 kilométer - a Vendée Globe földkerülő vitorlás versenyen.
Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi elsőszámú vezetője eladásra kínálja 69 versenyautóból álló gyűjteményét, amelynek becsült ára több mint 300 millió font.
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicnak természetes volt, hogy felfogadja edzőjének a brit Andy Murray-t, mivel korábbi vetélytársa nagyon jól ismeri őt.
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicsnak természetes volt, hogy felfogadja edzőjének a brit Andy Murray-t, mivel korábbi vetélytársa nagyon jól ismeri őt.
Már vasárnap a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon az ausztrál Jack Doohan szerepel a távozó Esteban Ocon helyén a Formula-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Alpine-ban.
Eluralkodott a káosz a vasárnapi Katari Nagydíjon, és ezzel célkeresztbe került az új versenyigazgató által vezetett versenyirányítás. Az FIA magyarázatot adott pár vitatott döntésre.
A számok azt mutatják, hogy a Kozármislenyt semmi sem menti meg a feljutástól, de a Kazincbarcikának is jó esélye van arra, hogy a következő szezont már az NB I-ben kezdje.
Nyolcezer eurós (nagyjából 3.3 millió forintos) pénzbüntetést és hároméves kitiltást kapott egy ausztrál férfi a párizsi olimpia férfi 100 méteres döntőjének megzavarásáért.
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
A Hell Boxing Kings vasárnapi mérkőzésein elképesztően izgalmas küzdelmeknek lehetett szemtanúja a miskolci DVTK Aréna közönsége, valamint YouTube és az RTL nézői. A profi sportolók mellett a celeb kategóriában ringbe léptek hírességek is: a három magyar sztár közül utolsóként Berki Mazsi is bemutatkozott a sorozatban, Brasch Bence és Istenes Bence
A januári nyolc csapatos női Nb I-es téli teremtorna után december 7-én és 8-án tíz Simple Női Ligás együttes csap össze a Budaörsi Városi Sportcsarnokban - írja az Mlsz.
Kiakadt a Mercedes csapatfőnöke a Lewis Hamiltonnal szembeni bánásmódjukról találgató elméletgyártókra. Toto Wolff szeretne szebb lezárást a kapcsolatuknak.
Megszakította a Ferencváros elleni borzalmas sorozatát az Újpest labdarúgócsapata az Nb I 15. fordulójában, a lila-fehérek vasárnap hazai pályán játszottak 0-0-s döntetlent a címvédővel.
Nem képezheti vita tárgyát a Ferrari csapatfőnöke szerint Lando Norris katari büntetése, Carlos Sainz defektje viszont gyorsabb reakcióval elkerülhető lett volna.
Gyors egymásutánban két defekt, közvetlenül azután, hogy Valtteri Bottas szilánkokra zúzta Alexander Albon elhagyott visszapillantóját. Egyértelműnek tűnt az összefüggés, ám a résztvevők nem biztosak benne, hogy az történt, amit láttunk
Mint arról mi is beszámoltunk, vasárnap este félbeszakadt a Fiorentina-Internazionale olasz bajnoki futballmérkőzés, mert a hazaiak középpályása, Edoardo Bove a 17. percben minden előzmény nélkül összeesett a pályán. Klubja most friss információkat osztott meg róla.
A Sport Forum Hungary hazai és nemzetközi előadásai, eszmecseréi a magyar sport fejlődését segítették – mondta az InfoRádióban a sportért felelős államtitkár a kétnapos konferenciáról. Schmidt Ádám arról is beszélt, hogy követni kell a nemzetközi vívmányokat, illetve kiemelte, hogy a következő években még hangsúlyosabban jelenik meg a mindennapos m
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (Mkksz) elnöksége ifjabb Foltán Lászlót jelölte ki a felnőtt kenuválogatott szövetségi kapitányának, az utánpótlást pedig Kadler Viktor irányítja majd.