Nem egyszerű az élete a szülésznőnek az Alpokban. Mindenki kedvenc szülésznője pedig sosem unatkozik, hiszen nemcsak várandós anyukákkal foglalkozik, de a családja életét is rendben kell tartania. A Lena Lorenz – Szülésznő az Alpokban című osztrák–német sorozat hétköznap reggelente a Story4-en látható.
Ha moziban nem is, videójátékban megkaptuk a nosztalgikus Indy-élményt, amire az utóbbi filmek nem voltak képesek. Harrison Ford digitálisan még mindig fiatal és az ostora remekül szuperál doomos nézetben is.
„A celluloid a világ legdrágább kábítószere” – vallja Steven Spielberg. Az Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki ma ünnepli születésnapját, többek között olyan filmeket tudhat a háta mögött, mint a Schindler listája, az E. T., a földönkívüli vagy a Ryan közlegény megmentése.
Mike Tyson neve nemrég a Jake Paul elleni mérkőzéssel került újra a reflektorfénybe, ám a legendás bokszoló életének drámai történetét hamarosan a Netflixen láthatjuk majd. A háromrészes dokumentumsorozat a ringbeli diadaloktól a bukásokig tárja fel Tyson életútját. A széria egy objektív és megrázó önvizsgálatot ígér, amelyben a volt nehézsúlyú vil
A műalkotások titkainak megismerése után készítsetek saját, egyedi karácsonyfadíszt, csomagolópapírt vagy képeslapot, hogy a karácsonyotok igazán különleges legyen.
December 18-án mutatja be a Radnóti Színház az Én, Daniel Blake című darabot. A Ken Loach világsikert aratott filmje alapján készült színpadi változat Magyarországon először látható, a hazai bemutatót Valló Péter rendezi Schneider Zoltánnal a címszerepben.
Wolfgang Amadeus Mozart klasszikusa, a világ egyik legtöbbet játszott operája, A varázsfuvola február 7-től látható a Nagyszínházban, Tárnoki Márk rendezésében, magyar nyelven, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével.
Száz éve született, öt esztendeje hunyt el a történész, aki magyar lélekkel, európai szellemben, többnyire angol nyelven, bár olykor magyarul is, Amerikában írt. John Lukacs műveinek legjavából jelentet meg sorozatot a Helikon Kiadó. Az első két kötet a Budapest 1900 és A történelmi Hitler.
Nemcsak Jackie Chan, de Ralph Macchio is visszatér az új Karate kölyök-filmben. Megjelent a Karate kölyök: Legendák című film szinkronos előzetese. A film jövőre érkezik a mozikba, tavasz végén.
Gunnar Gunnarson Advent című regénye emlékeztet minket arra, hogy az ünnep nem a külsőségeken múlik, hanem a várakozáson, a belső átszellemülésen, és a szereteinkkel való kapcsolódásban. Egy egyszerű történet egy pásztorról, aki állatokat ment, és mégis sokkal több annál. A karácsony nemcsak csillogás, hanem küzdelem és keresés is egyben.
A magyar társadalomban olyan sebek és sérelmek vannak, amelyek nemhogy behegednének, de egyre jobban fölszakadnak – mondja a József Attila-díjas író, költő, akivel nem létező objektív valóságról, nemzeti üldözési mániáról, az ötven pluszos férfigeneráció talajvesztettségéről és a családkutatás buktatóiról beszélgettünk.
A Prime Video szerint Dwayne Johnson és Chris Evans karácsonyi filmje, A hullahó-akció világszerte rekordot jelentő 50 millió nézőt vonzott a streamingszolgáltató nyitóhétvégéjén, és ezzel az Amazon MGM Studios legnézettebb filmes debütálása lett a streamingplatformon.
Hajdú feltette a miniszternek a kérdést, hogy árulták-e már el. Lázár hosszas gondolkodás és morfondírozás után azt válaszolta, hogy 2018-ban, amikor kikerült a kormányból, akkor valóban nehéz helyzetben volt.
Immár tudvalévő, hogy Lázár János lesz Hajdú Péter következő vendége a műsorvezető beköltözős műsorában. Az építési és közlekedési miniszter többek között Novák Katalinról és az egykori köztársasági elnök bukásához vezető kegyelmi ügyről is beszélgetett Hajdúval, aki kemény kérdésekkel bombázta a fideszes politikust. Lázár János megerősítette: szer
Alig lehet ráismerni Arnold Schwarzeneggerre a legújabb fotóján. A legendás színész magát a Mikulást fogja játszani egy filmben, így nemcsak a szakállát, de a haját is megnövesztette.
Noha énekversenyként, tehetségkutatóként hirdetik az X-Faktort, a Megasztárt, a csatornák számára elsősorban show-műsorok. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő s állandó nézettséget hozni kell, függetlenül a versenyzők teljesítményétől. Leíró megállapítást tettem, nem véleményt fogalmaztam meg. A kereskedelmi csatornák hirdetőkből élnek, a hirdetők ott
Egy színházi sikertörténet, a decemberig több mint 100 alkalommal folyamatos telt házzal játszott Egykutya című magyar színdarab filmváltozatán dolgozik Deák Kristóf, Oscar-díjas magyar rendező. A mozi főszereplői Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly, az eredeti előadás színészei. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja és várha
Kihirdették az Oscar legjobb nemzetközi film kategória esélyeseit, de a magyar orvos története nincs köztük. Az Emilia Pérez film azonban eddig felülmúlta a várakozásokat.
A mai napon ünnepli a születésnapját korunk egyik legkedveltebb és emellett legbotrányosabb színésze, Brad Pitt. A legendás hollywoodi tehetség amellett, hogy rengeteg kasszasiker filmben játszott számos díjat – köztük két Oscart – is nyert nemcsak színészként, de producerként is. Kétségtelen azonban, hogy rengeteg alkalommal volt hangos a sajtó a
Idén télen tele a moziműsor változatos magyar filmekkel, az ünnepi időszakban izgalmas, megindító és díjnyertes hazai alkotások közül is válogathatunk a Cinema Cityben. A külföldi gyártású filmek esetében évről évre népszerűbbek a feliratos vetítések, de persze a hazai mozinézők továbbra is kedvelik a magyar nyelvű moziélményt: a közönség 73%-a szi
Hajdú feltette a miniszternek a kérdést, hogy árulták-e már el. Lázár hosszas gondolkodás és morfondírozás után azt válaszolta, hogy 2018-ban, amikor kikerült a kormányból, akkor valóban nehéz helyzetben volt.
Kraven saját kalandja sajnos nem tudta belefojtani a szót az őt előre eltemetőkbe: sokat hozzátesz ahhoz, hogy a "képregényfilm" lassan szitokszó legyen.
Az év meglepetés horrorjaként harangozták be a David Moreau rendezésében készült Veszettek című egysnittes francia alkotást, és bár technikai szempontból valóban ambiciózus vállalás, bennem mégis elég vegyes érzéseket hagyott. Az elején kockáról kockára vártam, hogy mi fog történni, aztán a közepére már el is vesztettem ezt a kíváncsiságot. Nem utá
Áramszünet, járhatatlan út a hó miatt és egy egyetemi évfolyamtalálkozó – Karen Swan regényében minden adott ahhoz, hogy előkerüljenek a múlt titkai. Ez a Karácsony gyertyafénynél, amiből most egy részletet mutatunk.
A sepsiszentgyörgyi Míves Házban működő Guzsalyas Alapítvány foglalkozásokat kínál mindazoknak, akik szeretnének a két kezükkel alkotni. A Csoóri-sorozat új filmjéből ráérezhetünk ennek az ízére.
A világhírű youtuberek eszközként használják a balhéikat, követőik pedig nem hisznek a botrányokat feltáró hagyományos médiának. Itthon szigorúbb az online közönség az ízléstelenséggel.
Összesen 5,6 millió euróért, azaz 2,29 milliárd forintért keltek el egy árverésen Párizsban Charles de Gaulle tárgyai és írásai, a teljes összeg több mint egynegyedét a francia állam állta – közölte az Artcurial árverési ház és a kulturális minisztérium.
Életének 85. évében, december 17-én elhunyt Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (Mma) rendes tagja.
Természetesnek tartja, hogy már nincs divatban, de vannak estéi, amikor hiányzik neki a színházi közeg. Szuperhősfilmeket nem néz, a nemzet színésze cím viszont sokat jelent neki. Kulkáról, Vidnyánszkyról és a jelenlegi politikai rendszerről is elmondja a véleményét. Az év utolsó Most jövök adásának vendége Cserhalmi György.