Egy bajnoknak néha messzebbre kell merészkednie a cél eléréséért, és ezt nem mindenki értheti meg – véli Max Verstappen. Elismerte, ő tudatosan tette ezt meg Mexikóban Lando Norris ellen.
Megerősítve az erről szóló sajtóhíreket Mihajlo Mudrik bejelentette, hogy tiltott szert találtak a szervezetében egy doppingellenrőzés során. A Sahtar Donyecktől tavaly a Chelsea-hez szerződött ukrán futballista azt mondta, teljesen sokkolták a történtek.
Nagy Miklós a Vasas sportigazgatója ritkán ad interjút, de az m4sport.hu-val most kivételt tett. Az NB II-ben harmadik helyen álló angyalföldiekkel kapcsolatban elmondta, hogy mi állt az őszi edzőváltás mögött, miért nem lett Szabó István a csapat szakvezetője és az is kiderül a beszélgetésből, hogy mi szólt Pintér Attila mellett. A sportigazgató b
Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója ritkán ad interjút, de az m4sport.hu-val most kivételt tett. Az NB II-ben harmadik helyen álló angyalföldiekkel kapcsolatban elmondta, mi állt az őszi edzőváltás mögött, miért nem lett Szabó István a csapat szakvezetője és az is kiderül a beszélgetésből, mi szólt Pintér Attila kinevezése mellett. A sportigazgató
A brazil futballsztár Neymar közölte, hogy csak nyárig marad jelenlegi szaúdi csapatánál, az al-Hilalnál, és szerződése június végi lejártával az Inter Miamiban folytatja pályafutását.
Kalle Rovanpera idén pihenni szeretett volna ezért csak félszezonban indult a WRC-ben, és bár így is sokat versenyzett, úgy érzi, hogy sikerült pihennie is és készen áll ismét a vb címért harcolni.
Futószalagon dobálta ki a törvénymódosításokat az Országgyűlés kedden. A parlament december másodikán zárta volna le az őszi ülésszakot, ehelyett rendkívüli ülésnapokat hívott össze a többszörös törvényjavaslatok miatt. Kedden 27 javaslatról szavaztak, köztük az Alaptörvény és a választási törvény újabb módosításait is elfogadták a honatyák. Alább
Ahmed Hesam, a 24 éves egyiptomi balátlövő 2025 nyarától csatlakozik a Veszprm Handball Clubhoz. Hesam jelenleg a francia Montpellier HB színeiben játszik, és három plusz egy évre szóló szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal.
A legújabb gaming telefon, a Honor GT mellett a Honor bemutatta legújabb Android táblagépét – a Honor Pad V9-et is. Ez egy 11,5 hüvelykes, Dimensity 8350-nel felszerelt tablet, 10 100 mAh-s akkumulátorral, 66W-os töltéssel és érintőceruza-támogatással. A Pad V9 egy 11,5 hüvelykes IPS LCD kijelzővel rendelkezik, 2 800 x 1 840 pixeles felbontással és
2024. december 15-én, 05:14-kor érkezett a riasztás a tűzoltósághoz, hogy tűz tört ki egy lakóházban az Ungvári Bolotinszka utcában. A tető alól kiszivárgó füstöt a szomszédok vették észre. Mivel tudták, hogy a házban egyedül él a 76 éves nő, aggó...
Az argentin Emiliano Martínezt választotta 2024 legjobb kapusának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Széphalmi Juliska térdműtétje után egy évvel visszatért a színpadra, és most elárulta azt is, hogyan élte meg a hosszú rehabilitációs folyamatot. A profi táncos számára az operáció és a hónapokig tartó felépülés nemcsak testi, hanem mentális kihívásokat is jelentett. A táncművész azonban minden nehézségből erőt tudott meríteni.
Korábban már megírtuk, hogy felújítják a 4413-as jelű, Maroslelét Algyővel összekötő utat, amely körülbelül másfél kilométerre halad el a Nagyréti vendégháztól, közismertebb nevén a batidai vadászkastélytól. A beruházás immár elkészült, nem is akármilyen minőségben, a Közút tájékoztatása szerint mégsem lesz projektzáró rendezvény, azaz hivatalos át
Az ünnepek elmaradhatatlan kelléke a karácsonyfa. Megkérdeztük a karácsonyfa árusokat, hogy mik az aktuális trendek és hogyan változtak a vásárlási szokások.
Az Országgyűlés a napokban megszavazta az „Egyes választási tárgyú törvények módosításáról” szóló javaslatot, amely jelentős változásokat hoz a magyar választási rendszerben. Az ellenzéki pártok éles kritikával illették a döntést, míg a kormányoldal szerint a módosítások a törvényi kötelezettségeknek megfelelően történtek. A reform központi eleme a
Több száz millió forintot csalt ki egy bűnbanda több tucat sértettől adathalász módszerekkel. Az ügyben elfogtak egy ukrán és egy magyar férfit, valamint eddig 23 strómant hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a bűnszervezet tagjai kifinomult adathalász technik