A férfiaknál a házigazda és címvédő Pécs, a nőknél pedig a budapesti Tempo-Aqua csapata nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen rendezett országos bajnokságát.
Elfyn Evans karrierje során második alkalommal nyerte meg a Finn Rallyt, sikerével pedig szorosabbá vált a bajnoki pontverseny. Három korábbi győztes kiesett.
Előbbi számára a nagy kérdés, hogy sikerül-e megismételni, netán felülmúlni a tavalyi szezont, utóbbinak pedig be kell bizonyítania, hogy a világelsőséget jelentő hatalmas igazolási összeg megérte. Kitekintés a vasárnapi Community Shield-mérkőzés előtt.
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott, ezzel befejezte szereplését a budapesti Papp László Sportarénában zajló cselgáncs Mesterek Kupája vasárnapi zárónapján.
Jövő csütörtökön a bécsi Allianz Stadionban lép pályára a Debreceni VSC, a Rapid Wien elleni Európa Konferencia Liga-selejtező 21 órakor kezdődik. Az már borítékolható, hogy Dzsudzsák Balázsékat rengeteg drukker kíséri el a párharc első felvonására.
A svéd női labdarúgó-válogatott gól nélküli rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel búcsúztatta a címvédő amerikai csapatot a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
A svéd női labdarúgó-válogatott gól nélküli rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel búcsúztatta a címvédő amerikai csapatot a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Az amerikai női labdarúgó-válogatott először maradt érem nélkül a világbajnokságok történetében, mivel az Ausztráliában és Új-Zélandon zajló esemény vasárnapi nyolcaddöntőjében tizenegyesekkel alulmaradt a svéd csapattal szemben.
Hétfő este a Kecskeméti TE is megkezdi szereplését az NB I-ben (az első fordulóra kiírt, Ferencváros elleni mérkőzést szeptember 27-re halasztották): az előző idény ezüstérmese a bajnokságot 2–0-s zalaegerszegi győzelemmel indító Kisvárdát fogadja a 20 órakor kezdődő mérkőzésen.
Sokat változott a cselgáncs az elmúlt években a négy világbajnoki éremmel és egy Európa-bajnoki címmel visszavonult Mészáros Anett szerint, akinek nagyot fordult az élete az élsport óta.
Sokat változott a cselgáncs az elmúlt években a négy világbajnoki éremmel és egy Európa-bajnoki címmel visszavonult Mészáros Anett szerint, akinek nagyot fordult az élete az élsport óta.
Sadio Mané enyhén viharos körülmények közepette távozott a Bayern Münchentől. A szenegáli játékos PR ügynöke egy interjúban beszélt az ügyfelét ért sérelmekről.
Két arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyert a kötöttfogású birkózóválogatott, ezzel a második legeredményesebb nemzetként végzett a 36. Ljubomir Ivanovic Gedza nemzetközi emlékversenyen a szerbiai Mladenovacban.
A brit Elfyn Evans (Toyota) nyerte a Finn-ralit, a világbajnokság idei kilencedik futamát, míg a címvédő és összetettben vezető finn Kalle Rovanperä (Toyota) kiesett.
Charles Leclerc nemrég elmondta, nem örülne annak, ha Carlos Sainz a távozás mellett döntene. A hírek szerint a monacói versenyző már megegyezett a Ferrarival a folytatásról. Aktuális szerződése 2024 végén jár le, ám a hosszabbítás az olaszok szerint megtörtént, és egészen 2029-ig Maranellóhoz kötheti a versenyzőt. 2+3 éves kontraktus mellé 160 mil
Két arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyert a kötöttfogású birkózóválogatott, ezzel a második legeredményesebb nemzetként végzett a 36. Ljubomir Ivanovic Gedza nemzetközi emlékversenyen a szerbiai Mladenovacban.
A sportolás helyett immár a családjára, ikergyermekeire, valamint a munkájára fordítja az idejét és az energiáit Szász-Kovács Emese. Az olimpiai bajnok párbajtőrvívó szülés után nem jutott ki a tokiói játékokra, befejezte sikerekben gazdag pályafutását, és a Vasas kötelékében maradva a vívószakosztály társelnöke lett a háromszoros ötkarikás aranyér
Az Arab Bajnokcsapatok Kupájában az al-Nasszr a Raja Clasablanca ellen játszik. A rijádi együttes Cristiano Ronaldo góljával szerzett vezetést a 19. percben.
Az Arab Bajnokcsapatok Kupájában az al-Nasszr a Raja Clasablanca ellen játszik. A rijádi együttes Cristiano Ronaldo góljával szerzett vezetést a 19. percben.
Félnapos csúszást okozott a szervezők felmérése szerint a vihar az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság előkészületeiben – írja az MTI.
A Ferencváros a nemzetközi kötelezettségek miatt csak most, az NB I második fordulójában kapcsolódik be a bajnoki küzdelembe, míg a Fehérvár egy újpesti vereség után fogadja a bajnokot.
Toto Wolff biciklis kalandja ezúttal sem végződött jól, mivel ismét törés lett az eset vége. A Forma-1-es társadalom nagy része épp a nyaralását tölti. Lando Norris a MotoGP brit fordulójára látogatott ki, George Russell a családjával nyaral, míg Max Verstappen is ‘vízközelben’ tartózkodik. Mindaddig a Mercedes csapatfőnökének hete egy balesettel é
A spanyol Aleix Espargaro (Aprilia) az utolsó körben tudta megelőzni a címvédő olasz Francesco Bagnaiát (Ducati), és így diadalmaskodott az elitkategóriában vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíján.
A Tottenham Harry Kane négy góljának is köszönhetően 5–1-re kiütötte az Olekszandr Zubkovval felálló Sahtar Donecket a Londonban rendezett felkészülési meccsen.
Nyilvánosságra került a Formula 2 és a Formula 3 2024-es szezonra való versenynaptára. Az előbbi sorozatnál egy kieső helyszín van, amíg a legkisebbeknél nem lesz változás az idei versenyekhez képest. A változások legnagyobb vesztesei a holland szurkolók, ugyanis Zandvoort az F3 mellett az F2 mezőnyét sem látja majd vendégül a 2024-es szezontól kez
Ugyan Cyril Abiteboul a 2020-as szezon legvégén távozott a Renault Forma-1-es csapatától (Alpine), de ennek ellenére talpra tudott állni. A francia szakvezető már a Hyundai WRC csapatának első embere, és nemrégiben elmondta, mire lenne szüksége egykori csapatának a fejlődéshez. Az esntone-i istálló Abiteboul távozása óta sem volt képes egy szilárd