2003-ban csalódásként élték meg, hogy csak a világ második legjobbjai lettek. Egy év múlva aztán jött az olimpiai doppingbotrány, és többé már semmi nem volt ugyanolyan.
Olyannyira ellenállhatatlan formában versenyez Max Verstappen és a Red Bull 2023-ban, hogy a Forma-1 legidőtállóbb dominanciamutatóit is veszélybe sodorták.
A Barum Rally az egyik legkedveltebb külföldi verseny a magyar versenyzők körében, azonban csupán egyszer fordult elő, hogy a győztesnek magyar himnuszt játszottak. 1987-ben ugyanis Ferjáncz Attila és dr. Tandari János volt a cseh futam leggyorsabbja.
A magyar szövetség (MASZ) abban bízik, hogy a szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságon szereplő hazai csapat tagjai egyéni legjobbjukat tudják majd produkálni a versenyen, melyen a legjobb eredményt az Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőtől, Halász Bencétől lehet várni.
Az UTE hivatalos honlapja közölte a szomorú hírt, hogy 85 éves korában elhunyt Eckschmiedt Sándor, sportoló, pszichológus, a TF atlétikai tanszékének egykori dolgozója.
Még bizakodhat az eredmények kedvező alakulásában és a továbbjutásban a magyar férfi kosárlabda-válogatott a lengyelországi Gliwicében zajló olimpiai előselejtező tornán.
Cristiano Ronaldo a futball történetének egyik legnagyobbja, semmi kétség. Gyakran még jó fej is. Máskor viszont eszement bunkóságokra képes. Mint most vasárnap, az arab BL-döntőjében, amit egyébként a csapata, az al-Nasszr az ő duplájával nyert meg.
Nem tetszik a Red Bull tanácsadójának a gondolat, hogy egy másik nagyágyút ültessenek Max Verstappen mellé. Helmut Marko Lewis Hamiltonra határozott nemet mondana, Lando Norrisra viszont
Gazdag Dániel, a Philadelphia Union válogatott labdarúgója felépült, és Jim Curtin vezetőedző szerint készen áll az Inter Miami elleni Ligák Kupája-elődöntőre, ahol az argentin sztárral, Lionel Messivel nézhet szembe.
Thierry Neuville elégedett a Finn Rallyn megszerzett második helyezéssel és örül, hogy Elfyn Evans szerezte meg a győzelmet, hiszen így nyomást tud gyakorolni Kalle Rovanperára, ez pedig akár neki is kedvezhet.
Érdekes cikket közöl a Kreatív című szaklap a magyar futball jelenlegi első számú játékosáról, az új idényben már a Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominikről. Ebből emelünk ki néhány érdekes részt.
A nyári szünetet követő első F1-es verseny hétvégéjére ugyan még másfél hetet várni kell, Max Verstappen már készül a hazai nagydíjára. Megmutatta a sisakját, amivel Zandvoortban fog versenyezni.
Nagy Zoltán kapitány szerint egyértelműen a házigazda magyar válogatott lesz az esélyes a Törökország elleni tenisz Davis-kupa-osztályozón, amelyre szeptember 15-én és 16-án kerül sor Keszthelyen.
Első világbajnoki érmével és a női csapat olimpiai kvótájával szeretne hazatérni a szeptember utolsó napján kezdődő világbajnokságról Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász.