A rallysport szörnyetegeinek szokták nevezni a B-csoportos rally autókat, melyek először 1983-ban közdöttek meg egymással a görög Akropolisz Rallyn. A csata pedig igen szorosra sikerült.
Mint megírtuk, a Manchester City tizenegyesekkel elhódította az Európai Szuperkupát a Sevilla ellen. Lássuk, hogyan értékelte a találkozót az angol csapatot irányító Pep Guardiola!
José Luis Mendilibar, a Sevilla vezetőedzője szerint csapata jól teljesített a Manchester City ellen tizenegyesekkel elveszített Európai Szuperkupa-mérkőzésen.
Mindhárom olimpiai selejtezőjét elveszítette a férfi kosárlabda-válogatott, amelynek szövetségi kapitánya az utolsó, bosnyák meccs után arról beszélt, hogy irányításával elérték a határaikat.
A Red Bull a tegnapi nap folyamán prezentálta a Las Vegasban forgatott kisfilmüket a nagyközönség számára. A videóban Christian Horner és Sergio Pérez kapott főszerepet, de a mexikói pilóta az extrém autós jelenetekkel ellopta a showt a csapatfőnök elől. A film a "Vamos Vegas" nevet kapta, és a majdnem 8 perc alatt számos érdekes jelenetet
A Finn Rally idején terjedt el az a pletyka, mely szerint Sébastien Ogier-t szeretné a Hyundai leigazolni, most Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke is reagált a pletykára.
A rekordlétszámú indulóval egy sikert már a rajt előtt elkönyvelhet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakvezetése, amely Halász Bence éremesélye mellett 3-4 döntős szerepléssel számol a szombaton kezdődő budapesti világbajnokságon.
Miután biztossá vált, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott nem lesz ott a 2024-es párizsi olimpián, Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány a magyar kosárlabda jövőjéről beszélt az M1-en.
Sokan riogatták és óva intették attól, hogy a Ferrari csapatfőnöke legyen, ám Frédéric Vasseur szerint a fele sem igaz annak, amiket az „olaszos” szervezetlenségről és a belső feszültségekről mondanak a Scuderia kapcsán.
Az európai Szuperkupa-győztes Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egy ilyen kiegyenlített összecsapás az idénynek ebben a szakaszában olyan, mint a pénzfeldobás.
Pars Krisztián kalapácsvetésben olimpiai bajnokságot nyert, de hiába utazott több vb-re is favoritként, valami mindig közbejött neki. 2011-ben nagyot küzdve lett ezüstérmes, csak hat centivel kapott ki. Ezzel együtt ő az egyetlen magyar atléta, akinek két vb-érme is van.
A Barum Rally 1984 óta tartó ERC történelme során csak egyszer fordult elő olyan, ami a 2021-es versenyen, ahol az utolsó pillanatban változott a győztes kiléte.
Nemcsak a szőnyegen, a tavon is magabiztos a birkózók új üstököse. Losonczi Dávid a kötöttfogásúak 83 kilogrammos súlycsoportjában a nemzetközi mezőnyben is letette már a névjegyét, ezt bizonyítja többek között az is, hogy a nemzetközi szövetség (UWW) július hónap legjobbjának választotta. Szabadidejében nagy szenvedélyének hódol, ez pedig nem más,
Átszáguldott egy kaszinón, majd terepen nyert csatát egy F1-es autóval, versenyzett egy szökőkúttal, aztán a liftben magyarázkodhatott Sergio Pérez Christian Hornernek, hogy hová tűnt az autója. Las Vegas, csillogás, móka és egy remek kisfilm a Red Bulltól!
Az európai Szuperkupa-győztes Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egy ilyen kiegyenlített összecsapás az idénynek ebben a szakaszában olyan, mint a pénzfeldobás.
A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége két évvel, a 2024-2025-ös idény végéig meghosszabbította Pat Cortina szövetségi kapitányi szerződését a női válogatottnál, plusz opcióval a 2025-2026-os olimpiai szezonra – adta hírül a szövetség hivatalos oldala.