Fucsovics Márton három szettben kikapott az olimpiai bajnok Alexander Zverevtől a 6,75 millió euró (körülbelül 2,565 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás tenisztorna első fordulójában.
A Ferencváros fölényes, hétgólos győzelmet aratott kedden a montenegrói Jadran Herceg Novi vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában, így megőrizte százszázalékos mérlegét és a hátralevő két mérkőzés eredményétől függetlenül biztosan bejut a második körbe.
Sébastien Ogier szeretett volna legalább dobogóra állni a Közép-Európa Rallyn, ez azonban lehetetlenné vált egy defekt miatt. A nyolcszoros világbajnok végül a negyedik helyet szerezte meg, és a versenyt pozitív hangulatban tudta befejezni.
Az egyetlen rivális pályázó, Ausztrália még a döntés kihirdetése előtt visszavonta a jelölését. A 2026-os játékokat Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok tartja, a 2030-as játékokat pedig Marokkó, Spanyolország és Portugália.
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta, van még egy esély az Andretti számára, ám az korántsem lenne olyan kedvező az amerikai csapatnak. Az FIA jóváhagyta Michael Andretti nevezési kérelmét, így az alakulat benyújtotta a szükséges dokumentumokat a sportágnak. Ugyan a Nemzetközi Automobil Szövetség tárt karokkal várná a General Motors közremű
A svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hammarby a hivatalos honlapján tudatta, hogy a szezon végéig megbízott vezetőedzőként a magyar Lőrincz Ábel irányítja az alakulatot.
Fernando Alonso Red Bullhoz igazolása tartja lázban az F1-es rajongókat, a sportág egyik elismert újságírója pedig levezette, miért lenne ez jó a bikás csapatnak.
Völgyi Péter vezetőedző szerint főként a sorsdöntő pillanatokban dobott kosaraknak köszönhető, hogy a Diósgyőr kedden 80–68-ra nyert a román Sepsi-SIC vendégeként a női Euroliga ötödik fordulójában, és továbbra is százszázalékos.
A Red Bull csapatfőnöke biztos benne, hogy Sergio Pérez képes lesz megvédeni a bajnoki második helyezését Lewis Hamiltonnal szemben. Elárulta, ha nem esik ki, engedték volna neki Mexikóban a szabad küzdelmet Max Verstappennel.
A világranglistán második Carlos Alcaraz meglepetésre az első mérkőzésén kiesett a párizsi 6,75 millió euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A Mercedes fejlesztőversenyző úgy véli, Sergio Pérez csúfos kiesésében Max Verstappen keze is benne van. Nagy reményekkel vágott neki a mexikói pilóta a hazai versenyének, ám már a rajt után megpecsételődött sorsa. A 33 éves versenyző egy merész manőverrel próbált az élre kerülni, ám hárman nem fértek el a pályán, így Charles Leclerc-rel ütközött a
Nem valószínű, hogy Felipe Massa ellátogat a hétvégén megrendezésre kerülő Sao Pauló-i Nagydíjra. A brazil ex-pilóta 15 év után döntött úgy, hogy követeli magának a 2008-as világbajnoki címet. Az adott évben egy ponttal maradt le a 42 éves versenyző Lewis Hamiltontól, ám a "crashgate-re" alapozva töröltetné a hírhedt első Szingapúri Nagydíjat. Mass
Az M4 Sport és az m4sport.hu összesen kilenc mérkőzést közvetít szerdán a MOL Magyar Kupából: a Kisvárda, az MTK és a Budafok már a 12.30-as idősávban pályára lép, 17 órakor az Újpest, a DVTK, a Zalaegerszeg és a Vasas lesz a soron, míg az esti sávban a Kecskemét a Szegeddel csap össze, valamint a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen játssza a 4. fo
Hiába mozgatta meg sok ember fantáziáját Fernando Alonso esetleges átigazolása, a Sky Sports szakértője szerint nem fog megtörténni az, amire sokan várnak. Albert Fabrega vasárnap este óta tartja lázban a szurkolókat. A spanyol szakíró Mexikóban számolt be arról, hogy egy olyan pletyka jutott a fülébe, ami nagyon sokkolta őt, és teljesen váratlanul
Az argentin válogatottal világbajnok Lionel Messi szerint rivalizálása a portugálok sztárfutballistájával, Cristiano Ronaldóval nagyszerű sportcsatája volt a világ labdarúgásának.
Az OTP Bank Liga 2023/2024-es szezonjában is a szurkolók választhatják ki a hónap legszebb találatát és legnagyobb bravúrját az M4 Sport és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös szavazásán. Cikkünkben ezúttal az októberi jelöltekre szavazhatnak!
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke nagyon elégedett Lando Norris felzárkózásával, sőt még Fernando Alonso egyik győzelme is felrémlett benne a futam alatt. Az időmérőn már a Q1-ben kiesett a brit versenyző, így vasárnap a mezőny végéről kezdhette meg a futamot. Jó versenytempót mutatva viszonylag gyorsan felzárkózott, a piros zászlós megszakítás
A Kisvárda és az MTK is magabiztosan jutott a legjobb 16 közé a MOL Magyar Kupában, előbbi a BLASZ I-es Unione FC, utóbbi a harmadosztályú ESMTK ellen nyert magabiztosan. Az idei döntős Budafok viszont búcsúzott a sorozattól a Veszprém elleni vereséggel.
Két hét múlva bemutatják a mostanság tömegével a gyártósoron álló Forma-1-es filmes produkciók legújabb tagját, amely az egy szezont, és ugyanennyi egyéni és konstruktőri vb-címet megélt Brawn GP történetét dolgozza fel.
A magyar válogatott Takács István révén egy bronzéremmel és Tösmagi Attila ötödik helyével zárt a Tiranában rendezett U23-as birkózó-világbajnokságon, ennél azonban többet remélt a hazai szövetség vezetősége.
A kétszeres rally világbajnok, Marcus Grönholm a továbbiakban nem folytatja Jari Huttunen menedzselését. Grönholm nem lát esélyt arra, hogy támogatottja komolyabb WRC programot teljesíthet 2024-ben.
Először reagált Mohamed Ben Szulajem a Forma-1-es versenyzőket kiakasztó változásra, miszerint egymillió euróra nőtt a rájuk kiszabható legmagasabb pénzbírság összege.