A kajakos Noé Bálint nem állhatott dobogóra 5000 méteren, így a magyar küldöttség tíz éremmel, két arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal, valamint 15 párizsi kvótával - a maximális hat férfi kajakossal és három férfi kenussal, valamint négy női kajakossal és két női kenussal - térhet haza a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnok
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a telt ház előtt rendezett Forma-1-es Holland Nagydíjat, melyet a szeszélyes időjárás tett izgalmassá.
A Liverpool - Szoboszlai Dominikkel a kezdőcsapatban - több mint egy órát emberhátrányban játszva fordított és nyert 2-1-re a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Újra varázsolt Scott Dixon, ezúttal St. Louisban lepte meg az ellenfeleket egy különböző stratégiával, de ez csak az egyik fele volt a bajnokságban bekövetkező jelentős változásoknak.
A Lancia csapata 1987-ben is hatalmas fölényben volt a világbajnokságon, azonban ezt a dominanciát 1988-ban még tovább tudta növelni, ráadásul már az egyéni világbajnokságon is az olasz csapat versenyzője, Miki Biasion tudott kimagasodni.
A vegyes váltóval ellentétben a női 4x400 méteres váltó záróembereként egészen parádés futást bemutatva Femke Bol első helyen ért célba, ezzel Hollandia győzött a budapesti atlétikai világbajnokság zárószámában vasárnap késő este.
Hétgólos mérkőzés az Üllői úton. A Fradi 6–1-re legyőzte a Paksot a labdarúgó NB I ötödik fordulójában. A korábbi csapata ellen játszó Varga Barnabás az extrém hőség ellenére remekelt, már a félidőben mesterhármast szerzett. A találkozót követően elárulta, szeretné hallani a nevét a keddi válogatott kerethirdetésen, valamint, hogy mit vár a Zalgiri
A budapesti világbajnoksággal minden szempontból elégedett, Magyarországot pedig képesnek tartja egy olimpia megrendezésére, ezért személy szerint bátorítja az országot a nyári játékok megpályázására Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke, aki kijelentette azt is: "Budapest világbajnok város".
Szoboszlai Dominik továbbra is rengeteg dicséretet kap liverpooli teljesítménye miatt. A Vörösök egygólos hátrányban voltak a Saint James’ Parkban, de a hajrában fordítani tudtak Darwin Núnez két góljával.
Végig azon gondolkodott Fernando Alonso a piros zászlós megszakítás alatt, hogyan előzhetné meg a nála kevesebbet kockáztató Max Verstappent a győzelemért.
Két héttel azután, hogy lemondott olasz szövetségi kapitányi posztjáról, Roberto Mancinit nevezték ki vasárnap Szaúd-Arábia labdarúgó-válogatottjának élére.
Az utóbbi időszakban megszokhattuk, hogy Dr. Helmut Marko hol az egekig magasztalja, hol pedig a sárba tiporja Sergio Pérezt a nyilatkozataival. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban a mostani interjújában arra engedett következtetni, hogy biztosan a mexikói pilóta lesz Max Verstappen csapattársa 2024-ben is. A regnáló holland világbajn
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt azt követően, hogy a magyar küldöttség tíz éremmel, két arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal, valamint 15 párizsi kvótával zárta a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot.
És még ő nem akart esős versenyt... Fernando Alonso az M4 Sportnak elismerte, nem tett rosszat neki a kerülni vágyott kavarodás, ám a vakáció után ennyi esemény már egy kicsit neki is sok volt egyszerre.
Határ Bernadett csapata, a Connecticut Sun 83-68-ra legyőzte a vendég Los Angeles Sparksot az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) vasárnapi játéknapján.
A csehországi Mostban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert szombaton a leggyorsabb volt az időmérőn és nyerte az első futamot is. A sebessége megmaradt vasárnapra is, és szakadó esőben is megszerezte az első rajtkockát
Ahogy azt vasárnap megírtuk, a Wolverhampton kötelékébe tartozó Bolla Bendegúz a Servette-nél folytatja pályafutását, a magyar válogatott játékosa kölcsönbe szerződik a svájci élvonalban szereplő együtteshez. Hétfő reggel menedzsere, Esterházy Mátyás társaságában a budapesti repülőtéren kaptuk lencsevégre – úgy tudjuk, a végállomás Genf lesz.
Osztrák ligában szereplő csapatnál, "Magyarországhoz közel, egy kicsit jobb ligában" szeretné folytatni jégkorongos pályafutását Sofron István, de ha ez nem jön össze neki, a Csíkszeredában játszik majd tovább.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt azt követően, hogy a magyar küldöttség tíz éremmel, két arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal, valamint 15 párizsi kvótával zárta a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot.