George Russell szerint a mesterséges intelligencia segítségével könnyebben ki lehetne zárni bizonyos eshetőségeket a versenyhétvégéken. A Belga Nagydíjon az eső ismét komoly kihívást jelentett a mezőnynek. Többször előfordult már az elmúlt években, hogy le kellett állítani a versenyt az esőzések miatt, így a Szövetség szinte mindenre fel volt készü
Sajtóértesülések szerint némileg megújul a Ferrari festése az Olasz Nagydíjra, ugyanis a márka egyik fontos győzelmére emlékeznek. A nyári szünet még javában zajlik, de a Forma-1 lassan már ébredezik. A szezon második felét ugyan a Holland Nagydíj nyitja, ám utána érkezik a monzai pálya, ami első sorban a Ferrari szívéhez áll közel. A vörösök szere
A magyar válogatott Cyesha Goree-t foglalkoztató Washington Mystics 113-89-es vereséget szenvedett a címvédő és listavezető Las Vegas Aces vendégeként az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) pénteki játéknapján.
Max Verstappen szerint nagyon nehéz lesz abszolválniuk azt a kitűzött célt, amit még a Mercedesnek sem sikerült megvalósítania a domináns éveik alatt. A Red Bull szinte berúgta az ajtót a szezon elején, ugyanis eddig minden versenyen a pilótáik diadalmaskodtak. Max Verstappen 10 győzelmet szerzett az évad első felében (8-at zsinórban egymás után),
Nemzetközi felkészülési tornát nyert Balatonfüreden az FTC-Green Collect, a legjobb kapusnak megválasztott Borbély Ádám szerint, ha többször tudják megbüntetni ellenfeleiket, hatalmasat léphetnek előre.
Sajtóértesülések szerint John Elkann felkereste Lewis Hamiltont, és próbálta meggyőzni a világbajnokot a csapatváltásról. A brit versenyző szerződése 2023 végén jár le, így hónapok óta foglalkoztatja az F1-es közösséget az, hogy mi lesz a 38 éves pilótával. Az elmúlt időszakban többször szóbahozták Hamilton nevét a Ferrarival, ám az érintettek mind
Célegyenesbe fordult a rendezés, minden készen áll, hogy elkezdődjön Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye – mondta szombaton Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa.
Márton Luana a harmadik helyen végzett az 57 kilogrammos súlycsoportban a dél-koreai Cshuncshon Open nemzetközi taekwondoverseny szombati versenynapján.
Újabb örömhír érkezett az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban. Ársapka lesz a stadion büféiben és a szurkolói zónákban.
Minden készen áll, hogy elkezdődjön Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye – mondta szombaton Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa.