Az Ókovács Szilveszter vezette Magyar Állami Operaház két évre vásárolna magának évadfejlesztő szoftvert. Az erre kiírt közbeszerzési pályázat alapján a szoftverhez 20 millió forintért még internet-hozzáférést is beszereznének.
A 29 méteres Nakoa (Sunseeker) 117 ezer dolláros büntetést kapott, miután március elején zátonyra futott Hawaii egyik öblében. Hawaii állam föld- és természeti erőforrásokkal foglalkozó tanácsa 117 ezer dolláros bírságot szabott ki arra a trösztre, amelyik érintett volt a Nakoa 2023. februári zátonyra futásában. A testület jelenleg arról is tárgyal
Dua Lipa egyértelműen nem unja még a Barbiecore-trendet – ahogy mi sem. A koszovói származású énekesnő lélegzetelállító partiruhája a kedvenc színünkben pompázik, ráadásul a Barbie-filmben alakított sellő szerepét is megidézi.
Több százezer magyar már lépett, és megpróbálta megvédeni a megtakarítását az inflációtól, emiatt rekord mennyiségű értékpapírszámla nyílt. Sokan azonban hezitálnak, a pénzek egy része az információhiány miatt marad a cihában vagy hever a bankszámlákon kamat nélkül.
Előkerült egy utas, aki a Ryanair péntek esti, FR6521 számú járatával utazott volna Zadarba. Ahogy arról a Blikk is beszámolt a gép végül a vihar miatt kénytelen volt Zágrábban leszállni. Az utas szerint szörnyű turbulenciát kellett átvészelni a gépen.
Mintegy 40 ország, köztük az Egyesült Államok, Kína és India magas rangú tisztviselői szombaton Szaúd-Arábiában kezdtek tárgyalásokat, amelyekről Kijev és szövetségesei azt remélik, a végén megállapodásra jutnak az ukrajnai orosz háború békés befejezésének kulcsfontosságú elveiről. A tárgyalások az oroszok részvétele nélkül zajlanak.
Eltiltaná Donald Trumpot az ügyészség a nyilvános megszólalástól az ellene legutóbb megindított vádeljárás részleteivel kapcsolatban, a bíró szombaton két napot adott a válaszra a volt elnök számára.
Elég megnéznünk pár romantikus vígjátékot, hogy olyan szituációra bukkanjunk, melyben a hősnő megállapítja: jaj ne, a saját apámhoz mentem feleségül. Vajon tényleg igaz, hogy tudattalanul mintául választhatjuk ellenkező nemű szülőnket?
A péntek éjjeli, szombat hajnali vihar országszerte jelentős károkat okozott, több helyen a fürdők sem úszták meg szárazon a felhőszakadást kíréső extrém széllökéseket. Határozatlan időre be kellett zárni a Csepeli…
Sasvári Sándor csömöri birtoka megsínylette a tegnap éjszakai vihart. A színész istállója nagy károkat szenvedett, szerencsére gyönyörű lovainak nem esett baja.
A Vas vármegyében lévő csákánydoroszlói Dózsaligetben hat, árterületen épült lakóházat veszélyeztet az elmúlt napok intenzív esőzései miatt megáradt Rába folyó, a lakóknak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonaikat. Gasztonyban pedig a belvíz vett körbe öt ingatlant, amelyeket homokzsákokkal védenek – közölte honlapján a Vas Vármegyei Katasztrófav
Az újév és a nyár előtti időszak a fogadalmak ideje, sokan tervezik, hogy diétáznak vagy életmódot váltanak, ám a felmérések szerint az emberek nagyjából két hét után feladják a választott fogyókúrás étrendet.
Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása - jelentette a szaúdi állami televízió.
A szex életünk sava-borsa, és rengeteg árnyalata van: ki egyedül, ki mással vagy másokkal, ki pedig kevésbé, vagy éppen egyáltalán nem áldoz a szeretkezés oltárán. Viszont ha úgy döntesz, teljes elánnal beleveted magad a testi örömökbe, fontos, hogy elkerüld a baleseteket - ez a szexpóz például sokkal veszélyesebb, mint gondolnád…
Pénteken lett 42 éves Harry herceg amerikai felesége, de a brit királyi család részéről köszöntés nélkül telt a nap, hisz közülük nyilvánosan senki sem adott hangot jókívánságainak. Sőt, Meghant még a férje sem kísérte el a szülinapi buliba...
Az elmúlt másfél év rengeteg nehézséget állított Európa elé, és a gazdasági fejlődésén ez meg is látszódik. A Financial Times szerint az euróövezet gazdasági mutatói gyengülnek. Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évben szinte teljesen semlegesítettük Putyin legnagyobb fegyverét – az energiabefolyást – a harcok itt még nem értek véget. Túléltük a