"Ez a legjobb befejezés, amivel segíthetek néhány fiatal tehetséget is a fejlődésben" - mondta a 40 éves csatár, aki Franciaországban lett profi játékos.
Eldőlt, hogy a 31. helyen végzett a Nemzetek Ligája első kiírásának alapszakaszában a magyar válogatott, amely így a negyedik kalapból várja a december 2-ai Európa-bajnoki selejtező sorsolását. Marco Rossi szövetségi kapitány a részben hazai rendezésű – a készülő új Puskás Arénában négy Eb-meccset rendeznek – kontinenstornára való kijutást tűzte k
Szerda este hét után három perccel végezték el a kezdőrúgást a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban, amivel nem csak az NB I. 6 fordulójából elhalasztott Vidi-Újpest meccs vette kezdetét, de tulajdonképpen a pálya felavatása is megtörtént. A Vidi három év után tért vissza Fehérvárra, így érthető, hogy igyekeztek a legjobb formájukat hozni az
Ľubomír Šatka kipróbálta az angliai kalandot, de végül nem futott be Newcastle-ben. Most Dunaszerdahelyen játszik, nem fogadta el a Vidi ajánlatát, viszont Skrtel mellett játszik a szlovák válogatottban. Vele interjúztunk.
A Williams csütörtökön Abu-Dzabiban megerősítette, hogy Robert Kubica 8 szezon kihagyás után 2019-től ismét a Forma–1-es mezőny teljes értékű tagja lesz.
Magyar csapat tegnap a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 9. fordulójának nyitányán vendégként 29-25-re legyőzte a német Rhein-Neckar Löwent, s pozitívra javította a mérlegét.
Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját.
Nagy csatában 56-53-ra kikapott a magyar női kosárlabda-válogatott Oroszországtól Jekatyerinburgban, de így is gyakorlatilag kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.
Jövőre a Williams csapatában tér vissza a Forma-1-be a lengyel Robert Kubica, aki a 2011 februárjában elszenvedett ralibalesete óta nem állt rajthoz az elitkategóriában. Már csak két kiadó pilótaülés van.
Az 1954. május 23-án játszott és 7-1-es hazai győzelemmel zárult Magyarország-Anglia labdarúgó-mérkőzés 65. évfordulója lehet először a legendás Aranycsapat hivatalos, Országgyűlés által is jóváhagyott emléknapja.
Robert Kubica büszke arra, hogy megcsinálta, amit 2011-es balesete után a legtöbben lehetetlennek hittek, és abban is biztos, hogy sérült karral is képes lesz magas színvonalon versenyezni.
Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját.
Egy igazi csoda történt a Forma-1 történetében: hosszú kihagyás után visszatér a Forma-1-es versenyzők közé Robert Kubica, jóllehet csak fél kézzel fog a kormány mögött ülni!