Nem jött össze az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) döntőjébe jutás a Sporting Kansasnek, amely két magyarral a soraiban hazai pályán bukta el a Nyugati-főcsoportdöntőt.
Görbicz Anita másfél évtizeden keresztül volt a női kézilabda-válogatott vezére. A nagy tornán 2002-ben debütáló klasszis tavaly decemberben köszönt el a címeres meztől. Idén pedig hosszú idő után nélküle készül a nemzeti csapat az aktuális világversenyre.
Kétezer néző volt kíváncsi pénteken a Komjádi-uszodában a férfivízilabda Szuperkupa-meccsre a BL-győztes Olimpiakosz és az Európa-kupa nyertese, a Ferencváros között.
Bár nem tud pályára lépni a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon a Győr kétszeres BL-győztes átlövője, Tomori Zsuzsanna, mégsem hagyja cserben a lányokat, és a helyszínre utazik, hogy élőben szurkoljon a válogatottnak. – A csapat első két meccsét tekintem meg élőben – mondta a Borsnak Tomori, aki ugyan már felépült hosszan tartó súlyos
Kicsik vagyunk – értsd: nincs akkora tekintélyünk, hogy fontos mérkőzéseken a játékvezetők egyformának lássanak minket olyan kosárlabda-nagyhatalmakkal, mint adott esetben Horvátország.
Két órára a sporttörténet részeseinek érezhették magukat a Bors újságírói, amikor szerkesztőségünkbe érkezett az asztalitenisz két legendás alakja, Klampár Tibor és Jónyer István, hogy meglátogassa a harmadikat, munkatársunkat, Gergely Gábort. És a Borsban újra összeállt az Aranycsapat.
A mérkőzést követően valamennyi magyar játékos a komoly esély elszalasztása felett kesergett, ugyanakkor egyikük sem fogta a borzalmas körülményekre a vereséget.
Franciaországban csütörtök óta zajlik a női kézilabda Európa-bajnokság, de számunkra csak szombaton kezdődik meg: az első meccsünket a hollandokkal játsszuk Montbéliard-ban.
Tovább növelheti előnyét a Premier League élén a Manchester City, Arsenal-Tottenham és Liverpool-Everton vasárnap! Egy élménybeszámolóval megbolondított beharangozó a hétvége angol futballjához.
Tóth Ádám idén tavasszal még gerincsérvvel küzdött, jövő áprilisban viszont már az Északi-sarkon próbálná ki magát egy számára teljesen ismeretlen sportágban. Te is segíthetsz neki, hogy elérje célját.
Tíz és fél perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, ám a hajrában támadásban, védekezésben és kapusteljesítményben is sokkal meggyőzőbbek voltak a hollandok.