A fájdalom sohasem múlik el, de emellett az is borzasztó, hogy még mindig kételyek gyötrik a tragikusan fiatalon elhunyt Sipőcz Tamás (†28) családját... Továbbra sem lehet ugyanis tudni, mi okozta a focista halálát, a boncolás eredménye nem ismert.
Az európai klub és válogatott futball között jelentős érdekellentétek feszülnek, az UEFA azért indította el a Nemzetek Ligáját, hogy nagyobb haszonra és befolyásra tegyen szert - mondta az infoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász.
A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.
Hosszú és fárasztó utat követően érkezett meg Jekatyerinburgba a magyar női kosárlabda-válogatott, amely az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában a csoportelsőségért játszik.
Nyolc éve még ezüstérmes, 2014-ben bronzérmes volt Hollandia a vb-n, azóta viszont nem jutott ki világversenyre. Ronald Koeman kapitány jóvoltából azonban megnyerte a válogatott a Nemzetek Ligája-csoportját.
Óriási sikert ért el Kovács Alexandra: első magyar nőként aranyérmet szerzett az amatőr MMA-világbajnokságon. A bahreini viadal döntőjében a finn Európa-bajnok Janika Antinmaa ellen második menetes K. O.-val diadalmaskodott a ketrecharcban. – A tavalyi bronzérmem után az idén mindenképp döntőbe szerettem volna kerülni. A sikerem titka, hogy fejb
A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit, így a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.
Három év után hazatér a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő MOL Vidi FC, amelynek megújult stadionját az Újpest elleni szerdai bajnoki mérkőzéssel avatják fel.
Már a tavaszi idényben, a korábban bejelentett időpontot fél évvel megelőzve használhatják a videobírós (VAR) rendszert a labdarúgó Bajnokok Ligájában - mondta Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke.
MOL Aréna Sóstó lett az új fehérvári futballstadion neve - jelentette be a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán, a klubbal és a város polgármesterével közös sajtótájékoztatón.