A Formula–1 előszobájának tartott Formula–2-ben folytatja versenyzői pályafutását a német Mick Schumacher (képünkön), a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia.
Miközben a világ már évek óta hiába várja, hogy bármi újat megtudhasson Michael Schumacher (49) állapotával kapcsolatban, a német Bunte magazinnak megszólalt Georg Gänswein (62) érsek – ő még két évvel ezelőtt járt a hétszeres világbajnoknál.
Nagyon motiváltak vagyunk, a játékosok pedig maximálisan átérzik, mi a tét a BATE Boriszov ellen – hangsúlyozta Marko Nikolic, a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésre készülő Vidi FC labdarúgócsapatának szerb vezetőedzője a Fehéroroszország fővárosában, Minszkben tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Megerősítették az elmúlt egy év nehézségei Hosszú Katinkát, aki az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy sokat tanult ebből az időszakból. A háromszoros olimpiai bajnok úszó decemberben a rövid pályás vb-n és egy kisebb versenyen is indul, az pedig nem bosszantja, hogy a Világkupa-sorozatot végül nem sikerült megnyernie.
A sok sérült és a kényszerűségek miatt átalakított kerettel a magyar női kézilabda-válogatott elsődleges célja a csoportból való továbbjutás lesz a héten kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon. Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a végleges keretet.
Riporterek hada vitt nyüzsgést a Duna Aréna amúgy ingerszegény hétköznapjaiba tegnap. Érthető volt a tülekedés, Hosszú Katinka hívta-várta rendhagyó eseményre a sajtó munkatársait.
Az utolsó forduló dönt arról, hogy a már biztos csoportelső Barcelona mögött a Tottenham vagy az Internazionale jut tovább a második helyen a labdarúgó Bajnokok Ligája B jelű négyeséből.
Háromszoros olimpiai bajnokunk túljutott a szakmai és a magánéleti válságán is, új edzőjével kiválóan tudnak együtt dolgozni, ami záloga lehet egy újabb sikeres olimpiának.