Gyermekeknek szánt tálkát vontak ki a forgalomból, mert melamin kioldódást mért a Magyarországon is kapható kínai bambusz tálkából a német hatóság - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Anglia - Leállahat az egész Brexit-folyamat Theresa May szerint, ha a londoni parlament elveti a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kidolgozott megállapodástervezetet.
Los Angeles - Nagyon durva dugók alakultak ki az amerikai autópályán, azt hittük Magyarországon rossz a helyzet, amikor elesik az adott útszakasz, ha megnézi a CNN videóját rögtön átértékeli ezt.
Átadták a természettudományos ismereteket játékos formában terjesztő Pegazus Élményközpontot szerdán Salgótarjánban; a beruházást a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (TIT) valósította meg a 330 millió forintból, a központ planetáriummal, virtuális és interaktív terekkel elsősorban a 6-24 éves korosztályt szólítja meg.
A Volvo az első nagy autógyárként 2019-től minden járművébe az elektromos hajtást is beépíti, 2024-re pedig azt ígérik, hogy a gyártósorokról legördülő modelljeik fele teljesen elektromos lesz. A kínai tulajdonban lévő svéd márka az önvezető autók bevezetésében is az élen jár, bár az Uber kötelékében tesztelt autonóm XC90-esek közül az egyik idén t
A koszovói kormány szerdán úgy döntött, hogy száz százalékra növeli a Szerbiából érkező termékek vámját - közölte a Twitteren Enver Hoxhaj koszovói miniszterelnök-helyettes. A lépésre reagálva Aleksandar Vucic szerb elnök szerda estére összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, majd azt mondta: a koszovói döntés hátterében az áll, hogy Pristina így ak
Az arab származású, német állampolgárságú újságíró, Shams Ul-Haq az elmúlt két évben több száz osztrák, német és svájci mecsetbe épült be, hogy bepillantást nyerjen a zárt falak mögötti életbe.
Kivégzésszerű gyilkosság helyszíne volt szerda hajnalban a csendes, III. kerületi Virág utca. A munkába igyekvő óvónőt 3-4 lövés érte, az asszony ismerhette támadóját.
A nyilvántartott álláskeresők száma 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az októberi zárónapon 244 200 álláskereső volt, több mint 16 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Míg korábban úgy tűnt, élete a szereplés és a tévézés, ma már, 45 évesen egészen más érdekli a műsorvezetőt. Férjével, Pataki Ádámmal közös vállalkozást építenek.
Öngyilkosság, testileg és lelkileg megnyomorított gyerekek – ez maradt a bicskei gyermekotthon igazgatója után, ám ő még akkor sem tanúsított megbánást, amikor kimondták bűnösségét.
Öngyilkosság, testileg és lelkileg megnyomorított gyerekek – ez maradt a bicskei gyermekotthon igazgatója után, ám ő még akkor sem tanúsított megbánást, amikor kimondták bűnösségét.
Már online is kitölthető a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció kérdőíve - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a közmédiának.
Svájcifrank-hitele miatt még mindig nehéz anyagi helyzetben van a Neoton egykori sztárja. Az énekesnő azt reméli, talán részletekben rendezni tudja édesanyja és édesapja sírhelyének megváltását.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azt a fideszes egyéni törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében három évre emelnék a munkaidőkeret elszámolását, az ügyben Kordás László, a szakszervezet elnöke kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) soron kívüli összehívását - közölte a
Január közepéig kell dönteniük a kapcsolt vállalkozásoknak, hogy szeretnének-e csoportos adóalanyiságot vagy sem. Ha lemaradnak a január 15-ei határidőről, akkor már csak 2020-tól választhatják ez a lehetőséget, ami pedig - hosszabb távon - érdemi adómegtakarítással járhat. Igaz, ehhez több, olykor bonyolult feltételnek is meg kell felelniük a cége
A korábbi években megszokott hatalmas lendülettel indul neki az idei szezonnak is a tiroli síterep. Bár idén novemberben az időjárás nem volt annyira kegyes az üzemeltetőkhöz, azért 50 kilométernyi síelhető pályát mégis sikerült előkészíteni, amely most a legnagyobb ajánlat az Alpokban.
A Land Ark a nyilvánosságnak is megmutatta a legújabb lakóautóját, a Drapert, amely tényleg tekinthető egyfajta ultimate lakókocsinak. Ugyanis ha először az enteriőrről készült képeket nézzük meg – amelyből akad bőven a honlapjukon –, nem igazán derül ki, hogy egy guruló lakról van szó. Néha tényleg kiköpött olyan, mintha egy tágas, klasszikus fedé
Amióta kiderült, hogy Chuck Norrissal egy színpadon lép fel Vujity Tvrtko, a műsorvezető barátainak száma megtízszereződött. Legalábbis a telefonálók száma ezt mutatja.
Péntektől várja a látogatókat a veszprémi karácsonyi vásár, az ünnepvárás időszakában egyebek mellett koncertek, kézműves foglalkozások, mesekuckó várja az érdeklődőket városszerte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a program szervezője.
Hogy lehet ennyire jól ülni egy Kiában? Hogy egy koreai érzelmeket fejez ki és izgalmas, mi történik a világban? A Stinger imádnivaló, ami persze messze nem jelenti azt, hogy hibátlan.
Hatszázalékos emelkedés szükséges ahhoz, hogy éves csúcsra nőjön a BUX index. A vezető tőzsdecégek eredményei vegyesen alakulnak idén, így a globális tőkepiaci hangulat lehet a döntő.
– Óriási változás állt be Szögeczki Ági életében a nyár végén: párjával, dr. Csenterics Ferenccel úgy döntöttek, összeköltöznek. Ehhez persze, a legkisebb családtag, Patrik beleegyezése is kellett, hiszen komoly döntést hoztak.