Skorpió A Skorpióknak az elkövetkezendő 7 nap hatalmas újdonságokat tartogathat, köztük szerepel olyan is, amire talán nem is számítanak! Fortuna most igencsak meglepi őket a következő ajándékával, mégpedig azzal, hogy annyi pénzt „varr” a nyakukba, hogy szinte csak ámulni és bámulni fognak. El sem tudtak képzelni ennyi pénzt soha sem, s most lám,
Akár egy gyors piknikről, születésnapi zsúrról vagy elvitelre rendelt gyorskajáról van szó, az eldobható műanyag evőeszközök szinte mindenhol jelen vannak. Kényelmesek, könnyűek, olcsók - csakhogy a használat során keletkező mikroműanyagok komoly környezeti és egészségügyi problémát jelentenek.
A fogyókórázók számára örök dilemma, hogy milyen köretet fogyasszanak a húsok mellé. Kósa Kolos, a Mindmegette maestrója egy olyan egyszerű fogást mutat, ami főételnek is beillik, de akár sült húsok mellé is elkészíthetjük. Ez pedig nem más, mint a sütőben sült padlizsán.
A nyár egyik legmellőzöttebb zöldsége a padlizsán, pedig sok-sok finomság készülhet belőle. Grillezhetjük, kiránthatjuk, tölthetjük, gazdagíthatjuk vele a salátákat, vagy, ahogy a leggyakrabban tesszük, készíthetünk belőle padlizsánkrémet is. Mutatjuk hozzá az 5 legfinomabb receptet.
Sokak számára még mindig a kotyogós jelenti az igazi kávéfőzőt, de egyre több háztartásban és munkahelyen használnak már kapszulás gépet. Ezzel pillanatok alatt, egyszerűen készíthetünk akár ízesített kávét is - azt viszont kevesen tudják, hogy a kapszulás kávéfőzőknek rejtett kockázatai is lehetnek.
Toronymagasan ez a természetes trágya a legjobb – bármilyen növényt virágba borít Akiknek nincs érzéke a növényekhez, azoknak is szüksége lehet néhány kulcsfontosságú kertészeti technikára, hogy még a legegyszerűbb virágok gondozását is sikeresen elvégezzék. A növények egészségének megőrzése megköveteli a megfelelő műtrágyázást. De milyen természet
A sós vizes kézfürdő ereje – meglepő, mennyi mindenre jó! A só több, mint ételízesítő „Az élet sója” szokták mondani. Ha a sóra gondolunk, mégis alapvetően egyből a konyhára vetjük tekintetünket: egy csipet a levesbe, egy kevés a párolt zöldségre, „ízlés szerint” mondja a legtöbb recept. De azt azért kevesebben tudják, hogy a só egy
Ha találsz egy ilyen növényt jobb, ha tudod épp aranyat találtál – a legtöbb embernek fogalma sincs mi ez A Verbascum Thapus, azaz hétköznapi nevén a mullein egy igazán hasznos növény, mégis annyian elkerülik őt az udvaron, ha épp gyógyfüvet keresnek, vagy éppenséggel gyomlálnak. A jellegzetes sárgás virágairól, magas, bársonyos hatású leveleiről k
A sofőrök 90 százaléka elbukik ezen a beugratós KRESZ-teszten – neked sikerül? Teszteld le magad: mennyire mozogsz otthonosan KRESZ világában? Kíváncsi vagy rá, mennyire vagy otthon a KRESZ-ben? Semmi akadálya! Most itt a lehetőség, hogy pár másodperc alatt kiderüljön, mennyire mély a tudásod! Köztudott, hogy a közlekedési szabályok időnkénti áttek
Bika A Bikának most igazán le lesz kötve az ideje, ugyanis végre beérhet a kemény munkájába fektetett gyümölcse. Az a hatalmas következetesség, valamint feláldozás, amit ők nap, mint nap elkövetnek, bizonyára nem marad jutalom nélkül, sőt, akár még hamarabb is elérheti őket a szerencse, mint amilyen hamar ők arra számíthatnak. A leginkább ez a karr
Semmi extra, mégis tökéletes: ez a tojásos rizs az egyik legmenőbb módja, hogy 15 perc alatt valami igazán kielégítőt dobj össze. Egy kis szójaszósz, roppanós zöldhagymák és aranybarnára sült tojás – ez a klasszik kínai street food otthon is simán hozható. Ráadásul maradék rizsből a legjobb!
Nyaralás közben könnyedén előfordul bármelyikőnkkel, hogy gyanúsabb állapotú nyilvános mosdót kell használnunk vagy elfelejtünk váltás fürdőruhát vinni és órákat ülünk vizes bugyiban: mindegyiknek lehetnek sokunknak ismerős, kellemetlen következményei. Az enyhe felfázásra vagy kisebb húgyúti fertőzésekre viszont azonnal kéznél van a segítség: az ar
Ettől a trükktől azonnal kék lesz a hortenziád! A kertészek is elámulnak Sokan misztikus csodának gondolják a kék hortenzia látványát, pedig a titok egyszerűbb, mint hinnéd. A gyönyörű kék árnyalat tudatos kertészkedés eredménye, nem véletlen ajándék. A megfelelő fajta kiválasztása, a talaj pH-értékének folyamatos ellenőrzése és a savanyító kezelés
Ez történik, ha kávézaccot keversz ecettel – a végeredménytől leesik az állad! Egyre több háziasszony – és tudatos bőrápoló – fedezi fel, milyen látványos eredményeket érhet el a kávézacc és az ecet kombinációjával. Ez az egyszerű, mégis rendkívül hatékony párosítás nemcsak a pénztárcádnak kedvez, hanem természetes módon segíti a bőröd egészségét é
Mit látsz meg először ezen a képen? Elárulja, mennyire bízol az emberekben! Az optikai illúziók, más néven vizuális csalódások, képesek megtéveszteni a szemünket, és olyan dolgokat láttatnak, amelyek valójában nincsenek is ott – legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A JagranJosh egyik legfrissebb személyiségtesztje is erre az elvre épül: egy
Ez a kép lebuktat: elárulja, hogyan gondolkodsz az életről – készen állsz az igazságra? Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a képeken alapuló személyiségtesztek. Ezek a sokszor játékosnak tűnő vizuális feladványok nemcsak szórakoztatóak, hanem érdekes felismeréseket is hozhatnak saját magunkkal kapcsolatban. Bár egyetlen kép nyilván
Ez a hétköznapi növény lehet a kulcs a rák elleni küzdelemben – döbbenetes eredmények Sztívia: nem csak édesít, de a rák ellen is hatásos lehet? Egy meglepő felfedezés tartja most izgalomban a tudományos világot: a Hirosimai Egyetem kutatói olyan eljárást fejlesztettek ki, amely során banánlevelekből származó baktériumokkal fermentált sztívia-kivon
Ez az konyhai trükk segít, hogy a bab könnyen emészthető legyen, és ne puffadj tőle többet Imádod a babot, de puffaszt? Ezekkel a trükkökkel elkerülheted! A bab igazi szuperélelmiszer: rostban gazdag, laktató, és kitűnő növényi fehérjeforrás, ráadásul sokféle finomság készíthető belőle – a klasszikus babgulyástól kezdve a fűszeres főzelékekig. Mégi
A nyár derekán nemcsak a dinnyeszezon hozza lázba a gyümölcsrajongókat - júliustól októberig a szilva is főszerepbe kerül. Idén a gyümölcsök korábbi érésének köszönhetően már július végén javában tart a szilvaszüret, országszerte egyre több helyen hirdetnek „Szedd magad!” akciókat. Aki szeretne minőségi, friss szilvához jutni kedvező áron, annak mo
A tervek szerint az Auchan 19 üzletét adja el a Lidlnek. A döntés oka, hogy a cég javítani szeretne a pénzügyi helyzetén, valamint el akarja kerülni a további elbocsátásokat.
A házi praktikák aranykorát éljük főleg, ha takarításról van szó. Legyen szó szódabikarbónáról, ecetről, vagy fogkrémről, előszeretettel próbáljuk ki ezeket. De tényleg olyan jók, amilyennek mondják? Rántsuk le a leplet a "fogkrémet a vécétartályba" trükkről.
Újabb gasztronómiai nevek csatlakoztak a hamarosan megnyíló Time Out Market Budapest vendéglátóihoz. További öt neves vendéglátóegység is felkerült a listára.
Vízöntő A Vízöntőknek a szerencséje most aztán teljesen felfordul, egy hatalmas szerencsének köszönhetően! Egy egészségügyi problémát igyekszik már több éve megoldani, lehet az a csípővel, vagy a térddel, vagy bármi mással, most minden jel arra mutat, hogy van kiút a fájdalomból! Nem lesz szüksége már fájdalomcsillapítókra, és nyugodtabban is fog t
Benzin és gázolaj ára július 30-tól A Holtankoljak.hu előrejelzése szerint szerdán az autósok kismértékű módosításra készülhetnek a nagykereskedelmi üzemanyagárak tekintetében. A szakportál információi szerint a benzin nagykereskedelmi ára július 30-án nem változik, de a gázolaj bruttó ára tovább csökken 3 forinttal. A mai napon (2025.07.29-én) az
Vajon milyen meglepetés vár a Lidlben a vásárlókra a hétvégén? A népszerű üzletlánc több hazai nagyvárosban is látványos óriásplakátokon hirdeti, hogy valami különlegesre készülnek.
Egy magyar városban teljes szolgáltatáskiesés jön Internet, tévé és telefon nélkül maradnak a Telekom ügyfelei egy magyar városban – ráadásul órákon át, hiszen hosszabb ideig szünetelni fog a Telekom szolgáltatás. A szolgáltató előre figyelmeztetett, de sokakat még így is váratlanul érhet a teljes leállás, sajnos kevesen értesülnek ezekről időben.
Reggelente a gyomor és a belek különösen érzékenyek. Amit ilyenkor beviszünk a szervezetünkbe, az nagy hatással van a nap hátralevő részére: az energiaszintünkre, az emésztésünkre, sőt a hangulatunkra is. Ha hajlamos vagy a reggeli puffadásra vagy emésztési panaszokra, különösen érdemes figyelned arra, mit kortyolsz felkelés után - számodra ezek le
A pak choi vagy más néven bok choy egy ázsiai zöldség, amit gyakran wok ételekhez vagy levesekben használnak. Ez a sali melegen és hidegen is kiváló, legyen az magában vagy köretként.
Jennifer Garner nemcsak a filmvásznon, de a konyhában is otthonosan mozog - főként, ha egy klasszikus reggeliről van szó. Legutóbbi Instagram-videójában a színésznő egy különleges rántottareceptet mutatott be, amely a világhírű gasztroszerző, Ina Garten Go-To Dinners című könyvéből származik. A cacio e pepe inspirálta tojásétel egyszerű és gyors -
Bejelentették: Óriási, négynapos leállás jön az egyik legnagyobb magyar banknál Megérkezett a friss bejelentés, amiben az áll, hogy az MBH Bank július 31. és augusztus 3. között rendszerfejlesztést végez, ami átmeneti leállásokkal jár. Ez idő alatt szünetelhet a fióki ügyintézés, az online szolgáltatások és a kártyahasználat is. A fejlesztés célja
Az élelmiszeripar „Oscar gáláján” díjazottnak lenni nem kis elismerés. A Great Taste Awards 2025-ös versenyén Megyeri Sára, a Mindmegette maestrója, három saját kézműves termékére is elismerést kapott.
A nyár második felére a cukkini általában elkezd túlteljesíteni: a kertben és a piacon is rád kacsint, néha pedig még a szomszéd is rád tukmál pár darabot. És persze szeretjük, de amikor már tornyokban áll a hűtőben, muszáj kicsit előre gondolkodni.
A rántott hús mellé nemcsak a krumplipüré, hanem valamilyen friss saláta, savanyúság is jól esik. Nyáron könnyebb dolgunk van, mert a zamatos idényzöldségekből pillanatok alatt finom salátát készíthetünk.
A csirkehús és a zöldségek tökéletes párost alkotnak, legyen szó egy salátáról vagy párolt, sült zöld köretről, esetleg rakottakról. Összegyűjtöttünk hét nagyon egyszerű és nagyon finom zöldséges csirke receptet, íme!
Három magyar élelmiszer is megkapta a három csillagot a Great Taste Awards 2025-ös versenyén. Összesen 108 magyar manufaktúrát díjaztak Európa legrangosabb élelmiszeripari versenyén.
Bejelentették: 42 600 forintot kapnak a magyar nyugdíjasok Egy friss bejelentésből kiderült, hogy magasabb inflációt vár a kormány, így az eredetileg tervezettnél magasabb, 1,5 százalékpontos lesz a nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy novemberben 42 ezer 600 forintot plusz kifizetést kapnak a nyugdíjasok – jelentette be a nemzetgazdasági miniszt
Egy izgalmas nyaralás élménye könnyen rossz emléké válhat, ha a szállodai szoba mosdójában töltjük a napokat. Bár sokan természetesnek veszik, hogy egy idegen országban is bátran kortyolhatnak a csapból, a valóság ennél jóval kockázatosabb. Ha nem figyelünk a legalapvetőbb dologra: a vízre, amit megiszunk, rémálom lehet a nyaralásból.