Az, hogy melyik a legjobb étolaj, többnyire attól függ, milyen módon szeretnénk felhasználni. De az egészség sem utolsó szempont, ahogy az étolaj ára sem. Mutatjuk, melyek a legjobb választások, még megfizethető áron.
Bika A Bikáknál nem fontos, hogy mikor, és hogyan, de mindig szükségük van arra, hogy egyfajta hatalmas energiát érezzenek a testükben. Szinte állandóan versenyhelyzetben vannak, és általában azonnal készen állnak, hogy megméretkőzzenek bármilyen párbajban. Az mindegy, hogy mi a tét, vagy milyen szituáció hozta elő, a lényeg csak az, hogy megnyerjk
A burgonya világszerte az egyik leggyakrabban használt élelmiszer. Nemcsak sokféleképpen elkészíthető és tápanyagban gazdag, hanem termesztése is viszonylag egyszerű. Magas keményítőtartalma miatt jó energiaforrás, viszont emiatt gyakran kerül egészségügyi viták középpontjába. Létezik azonban egy egyszerű trükk, amellyel a burgonya energiatartalma
Oroszlán Az Oroszlán csillagjegyű emberek most örülhetnek, hiszen a szerencse manó a vörös sálával együtt nagyon észrevétlenül toppan be hozzájuk, ráadásul, nem is akármilyen hírekkel szolgálva! Azt suttogja a fülébe bársonyos hangjával, hogy végre elérkezett az ő idejük is, és végre hatalmas boldogság várhat rájuk. Fáradozásuk nem volt hiába való,
Hosszú várakozás után magyar idő szerint ma reggel végre elindult az Ax-4 csapata, köztük Kapu Tibor a világűr felé. A SpaceX Dragon űrhajó jelenleg már Föld körüli pályán kering. Kapu Tibor szüleivel a Hír TV készített interjút néhány napja, ebből szemléztünk.
Meleg, hosszú esték, amiket szívesen töltünk a szabadban. Sajnos, soha nem vagyunk egyedül, komoly szúnyoginvázió fenyeget idén is. Ezek az apró vérszívók bosszantóak, ráadásul egyes fajták akár betegségeket is terjeszthetnek. A jó hír, hogy a Lidl most megoldást kínál a problémára.
A lecsók császára: így készül nyári klasszikus, amitől mindenki dob egy hátast A lecsó talán az egyik legikonikusabb étel, amit a magyar konyhán használnak. Ez a nyaranta előkerülő finomság nem csak az ízvilágával nyűgöz le minket, de az elfeledett otthon ízeit, illatait is szinte azonnal feltudja idézni. Most, ebben a cikkben megmutatjuk nektek, h
Ennyi vizet kell innod nyáron, ha elmúltál már 65 éves Azt, hogy mennyit szükséges innunk ahhoz, amennyi egy felnőtt, egészséges embernek szüksége van a nap folyamán rengeteg minden befolyásolja. Abban viszont, hogy sokat, szinte a szakértőktől kezdve a laikusokig mindenki egyetért. Most ebben a cikkben eláruljuk, hogy 65 év felett pontosan mennyit
Kiderült melyik a legegészségesebb tej termék – még a szakértők is meglepődtek Sokan úgy vélik, hogy a legegészségesebb tejtermék nem más mint a tej. Ezzel a megállapítással azonban nem értünk egyet, ugyanis az új kutatási eredmények szerint nem a tej az. A tejtermékek fogyasztása nagyon fontos az egészség megőrzés és a kiegyensúlyozott táplálkozás
Így készül a falusi a sárgabaracklekvár, ami visszahozza a gyerekkorod ízeit A sárgabaracklekvár készítése igazán egyszerű bárki számára, ugyanis nem igényel semmilyen szaktudást. Mi ezt a lekvárt egy klasszikus recept alapján, hagyományos módon, tartósítószer nélkül készítjük el minden évben. A sárgabarack csak pár évente terem bőséges mennyiséget
Ettől még a leggyengébb növény is újra életre kel: olyan virágözön lesz tőle, hogy nem hiszel a szemedben Lehet, hogy furcsán hangzik, de tényleg csak egy marék ebből a különleges hozzávalóból kell, és a növényeid új életre kelnek. Képzeld el, ahogy a balkonod, kerted vagy teraszod szinte egyik napról a másikra virágözönné változik! Miért nem
Az elmúlt napokban valószínűleg az egyik legtöbbet emlegetett név volt az övé kis hazánkban. Kapu Tibor álma ma végül beteljesedett, és második magyarként eljutott a világűrbe. A fiatal asztronautáról nem sokat tudni, de máris megosztunk róla néhány érdekes információt.
Ha megtalálod a 3 baglyot a csirkék között 8 másodperc alatt, elképesztő megfigyelőképességed van Ha rajongsz a böngészős, részletvadászós rejtvényekért, akkor valószínűleg nem ismeretlen számodra Dudolf, azaz Dudás Gergely neve. A világszerte ismert magyar grafikus most egy újabb elképesztően cuki kihívással rukkolt elő: a képen rengeteg csirke to
Még van remény, ha elszáradt az orchideád: csak ezzel kell megöntöznöd Az orchidea sokunk szívéhez nőtt – kecses formái, színes virágai és elegáns megjelenése miatt igazi kedvenc. Legyen szó nappaliról, teraszról, ablakpárkányról vagy kertszegletről, mindig varázslatos hangulatot teremt maga körül. De bármennyire is szeretjük, nem mindenki születet
Nagycsaládosoknak, egyedülállóknak és azoknak is tökéletes, akik gyorsan szeretnének valami finomat készíteni. Ráadásul az air fryerrel spórolhatunk is.
Még a leggyengébb flamingóvirág is őrült módon virágozni kezd ezzel az egyszerű módszerrel A flamingóvirág – más néven Anthurium – nem véletlenül ennyire közkedvelt. Csillogó leveleivel és élénk, tartós virágaival igazán elegáns hangulatot varázsol bármilyen otthonba. De sokan, köztük én is, belefutottunk már abba, hogy a növény látszólag jól van,
Ez a képes fejtörő mindenkit megizzaszt – te meglátod a jegesmedvét 5 másodperc alatt? Hoztunk egy szuper izgalmas vizuális rejtvényt, ahol nem mást kell megtalálnod, mint egy jól elrejtett jegesmedvét – ráadásul a sok panda között! Ez a feladvány nem épp egyszerű, de ha éles a szemed és gyors az agyad, simán megoldhatod akár pár
Soha ne ültess fokhagymát és hagymát enélkül – a gumók csak így lesznek egészségesek és nagyok Ha te is szereted a fokhagymát – és nem csak a konyhában, hanem a kertedben is –, akkor jó hírrel jövök: már akár februárban is el lehet kezdeni az ültetését, ha az időjárás engedi. De mielőtt elrohannál kiásni az
Ha kovászos uborkát készítesz, ezt ne spórold ki belőle, mert ettől lesz igazán ropogós Egy forró, nyári napon amikor nagyon éhesek vagyunk, és ennénk egy finom pörköltet, mi általában a legelső gondolatunk? A jól lehűtött kovászos uborka. Ez a savanyú finomság biztosan segít kicsit lehűteni magad a legnagyobb melegekben is. Állj neki hát most, és
Alig pár évtizeddel ezelőtt a magyarok szinte csak bográcsoztak, tárcsán és nyárson sütöttek, ma viszont már egyre többen grilleznek. A grillen készített húsok egyedi, füstös ízt kapnak, ráadásul egészségesek is, hiszen nem bő olajban sülnek és nem is kapnak panírbundát. Legyél akár kezdő, akár már profi, jó tanácsok és tippek mindenkinek kellenek
A salátákban az a legjobb, hogy gyorsan elkészíthetőek, finomak, és ha okosan készítjük, akkor diétásak is. Mutatjuk melyik a 7 legjobb nyári, hűsítő, diétás saláta.
A házi kenyerek és pékáruk népszerűsége évről évre nő, de még a gyakorlott sütögetők is elbizonytalanodhatnak, ha élesztőválasztásról van szó. Friss vagy szárított legyen? Ugyanaz a kettő, vagy van lényeges különbség? Ez a rövid útmutató segít eligazodni a két típus között, hogy mindig a megfelelő élesztőt használd a tökéletes végeredményhez.
A rendszeres séta rengeteg jótékony hatással bír - fizikailag és mentálisan is. Ha megfelelő tempóban végezzük, akkor kiváló kardiómozgásként szolgálhat, emellett hozzájárul a jobb hangulathoz, javítja az alvás minőségét, és még az immunrendszer működését is támogathatja. Egy kérdés azonban felmerülhet: melyik napszakban sétáljunk, hogy a lehető le
Klasszikus, de manapság kissé nélkülözött étel a rántott csirkemáj, pedig egyáltalán nem nehéz elkészíteni, nem is drága fogás, és isteni finom. Mutatjuk a legtutibb receptet, ha így készíted, mennyei lesz a rántott csirkemáj.
Damu László séfnek nagy eredményeket hozott az idei év: először Maradona nevű pizzájával a Pizza Europa League nevű versenyen tarolt, majd a Riminiben megrendezett Pizza Senza Frontiere világbajnokságon nyerte el a legjobb pizzának járó díjat. Na de milyen egy világbajnok pizza?
A cseresznye tárolása rendkívül fontos téma, így, hogy a gyümölcsnek szezonja van. Ha te sem szeretnéd a piros termést ideje előtt veszni hagyni, akkor merülj el a sorok között!
A hasi zsír nyáron különösen zavaró lehet, de szerencsére vannak olyan élelmiszerek, amelyek segíthetnek a küzdelemben. Az avokádó például nemcsak finom, de fogyasztása a zsírégetés egyik hatásos módja is lehet.
Ha van a hűtődben egy-két elárvult cukkini, és valami gyors, krémes, de mégis frissítő levesre vágysz, ez a recept neked szól. A cukkinikrémleves tejföllel egyszerre selymes és üdítő, pár egyszerű hozzávalóból készül, és tökéletes nyári ebéd vagy könnyű vacsora lehet. Jól behűtve hidegen is működik, de melegen kanalazva is igazi komfort kaja – ráad
Nyáron több olyan kerti munka vár ránk, legyen szó gyümölcsszedésről vagy festésről, amelyek elképzelhetetlenek lennének létra nélkül. Ám a létra amilyen nagy segítség, olyan balesetveszélyes is lehet.
Én eddig mindig kézzel gyomláltam, aztán megláttam, ahogy a szomszéd csinálja, és teljesen ledöbbentem. Ezzel a 6 módszerrel pikk-pakk kiirthatod a gazt a gondosan nevelt kertedből. Olvass tovább, hogy megtudd, mit kell tenned. Szódabikarbóna A járda menti repedésekben, vagy akár a házad tövében nagyon zavarnak az újra és újra felbukkanó gyomok? Ni
A sárgadinnyés saláta a tökéletes könnyed étel, ami a legforróbb nyári napon is jólesik. Édeskés zamata jól keveredik akár a sós ízekkel is – ez az a kombináció, amit egyszer ki kell próbálni!
Szűz A Szűz csillagjegynek nem kell sokat vacillálnia azon, hogy milyen irányba is szeretné terelni az életét. Mindig is egyfajta tökéletes harmóniát, és nyugalmat árasztott magából, amit igen csak sokan irigyeltek is tőle mind a múltban, mind a jelenben. Ugyan nem olyan tempóval haladnak, mint amilyent mások elvárnának tőlük, mégis sokkal biztosab
A saját termesztésű sárgarépa akkor a legfinomabb, ha éppen a megfelelő pillanatban szüreteljük. De honnan tudhatjuk, mikor jött el az ideje? Segítünk felismerni az érettség jeleit, és arra is van egy tippünk, hogyan marad a sárgarépa friss és ropogós akár hetekig.
A hűtőtáska az egyik legfontosabb kellék nyáron a fürdőruha és a törölköző mellett. Eláruljuk azt a 9+1 trükköt, amire ha figyelsz, a hűtőtáska a legjobb barátod lesz a kánikulában.
A kertészek titka: ettől a módszertől újra virágzik a hortenzia nyár közepén Kevés dolog dobja fel úgy a nyári kertet, mint egy gyönyörűen virágzó hortenzia. Én legalábbis mindig boldogan nézem, ahogy a bokor hatalmas, színes virágfejekkel díszíti a kertet. De azt is megtanultam, hogy nem minden hortenzia viselkedik egyformán: van, amelyik csak egy
Csak 1 a 100-ból tudja megoldani ezt a fejtörőt elsőre – Te köztük vagy? A fejtörők és logikai rejtvények nemcsak szórakoztatóak, de szuperül megmozgatják az agytekervényeidet is. Ha te is azok közé tartozol, akik imádják a kihívásokat, akkor ezt a matekpéldát mindenképp ki kell próbálnod! Állítólag csak az igazán zseniális elmék képesek megoldani
Ne dobd ki a tegnapi maradékot: így lesz belőle a legfinomabb krumpli lángos, amit valaha ettél Van, hogy az ember azon töpreng, mihez kezdjen a tegnapi krumplipürével? A legtöbben talán csak felmelegítik, de én ma egy sokkal izgalmasabb megoldást hoztam nektek! Ugye, mindenki szereti a lángost? Na és azt tudtátok, hogy a maradék krumplipüréből is
Ha gyorsan és hatékonyan szeretnéd eltávolítani a makacs szennyeződéseket az autóról, teraszról vagy kerti bútorokról, akkor a Lidl szuper eszköze tökéletes választás lehet. A kiváló ár-érték arányú magasnyomású tisztítóval minden külső takarítási feladatot nagyobb erőfeszítés nélkül végezhetsz el.
Egy alufóliagolyó egy igazi csoda a fürdőszobában – mutatjuk, mit kell tenned A sütőfólia, vagy hétköznapibb nevén az alufólia minden rendes háziasszony konyhájában alap kelléknek számít. Olcsó is, rengeteg dologra fel lehet használni, valamint nagyon hamar a kezünk ügyébe kerülhet, ha gyorsan kell lefedni egy ételt. A Senest információja szerint e
Ezért egyél egy félbevágott hagymát a cserepekbe! Hihetetlen, mit tesz egy félbevágott hagyma a növényekkel! Fontos a védekezés! Manapság már nagyon sokan „függnek” rá a balkonkertekre, és egyre többen kezdik el otthon, saját hobbiból is építgetni azt. Nem csak hogy lenyugtatja az emberi elmét, de a friss, és finom termesztett növények feldobják az
Ezzel a módszerrel könnyedén újratöltheted az eldobható fűszerdarálót, és többé nem kell kidobnod Amikor fűszert használunk főzéskor, egyáltalán nem mindegy, hogy szárított vagy frissen őrölt változatot használunk. Ugyanis a frissen őrölt az igazi, bárki bármit is mond mivel ízletesebb, különösen, ha a fűszert közvetlenül fogyasztás előtt őröljük m
Már javában tart a 2025-ös málnaszezon, így egyre több helyszínen van lehetőségünk, hogy saját kezűleg szüreteljük a nyár legfinomabb gyümölcsét. A szedd magad málna lelőhelyeit gyűjtöttük össze, ahol pénztárcakímélően juthatunk friss finomsághoz.
A SPAR Magyarország Régiók Kincsei programja a hazai kisvállalkozások, családi manufaktúrák és kézműves termelők számára kínál bemutatkozási lehetőséget az áruházlánc polcain. A piros almás logóval ellátott termékek nemcsak minőséget, hanem helyi értékeket, történeteket és közösségi összefogást is közvetítenek - a SPAR pedig továbbra is várja az új
A szívroham továbbra is az egyik vezető halálok világszerte. Egy új japán kutatás szerint akár az is segíthet a szívroham kockázatának csökkentésében, ha gyakrabban fogyasztunk három egyszerű, de annál egészségesebb élelmiszert.
Ne hidd, hogy késő! Ez az 5 virág virágözönnel lepi el a kertedet már idén nyáron! Ismerős az érzés, amikor ránézel a naptárra, látod, hogy már június van, és azt gondolod: „Jaj, elszaladt a tavasz, idén már úgysem lesz gyönyörű virágos kertem?” Na, felejtsd el ezt a gondolatot azonnal! Egyáltalán nem késtél el! Sőt, van