A kertészek tavasszal élednek fel a leginkább, hiszen ilyenkor már nincsenek talaj menti fagyok, sőt, már melegszik az időjárás is, így jobban is esik több időt tölteni kint a szabadban. Ahhoz, hogy nyáron a szezont bőséges termésekkel, és pompás virágokkal tarkítsuk, már most el kell kezdenünk a munkálatokat! Bármiről is beszéljünk, mindennek megv
Itt a pontos dátum! Május 12-én ott lesz a bankszámládon neked is a pénz Vannak akik hónapról hónapra élnek és ők bizony még jobban várják a megszokott támogatásokat, a családi pótlékot vagy a nyugdíjat. Ezek a támogatások az emberek többségénél rengeteget számítanak a háztartások napi működésében, különösen egy olyan időszakban mint a mostani, ami
Rég elfeledett finomság: Így készül a szilvalekváros barátfüle A derelyék, táskák és barátfülék tehát már a 17. századtól a magyar konyha fontos részét képzik. Sokan úgy vallják, hogy a barátfüle az a töltött tészta, amit kör alakúra szaggatnak, és félholdalakba hajtva töltenek meg, a derelye pedig az, amit négyszög alakban töltenek meg és háromszö
Muszáj kipróbálnod: Ez a legszaftos brassói aprópecsenye, pénztárcabarát módon Könnyen és olcsón elkészíthető isteni finom brassói aprópecsenye receptet mutatunk most nektek. Rengeteg háztartásban rendszeresen kerül brassói aprópecsenye az asztalra, hiszen nagyon kedvelt főételről van szó a magyarok körében. Elkészítése nem igényel hozzáértést és a
Egy hagyományos krumplis pogácsa zsírban sütve, falusi finomság nagyanyáink idejéből Vasárnap reggel van, a ház csendes, csak a kávé illata száll, és végre van ideje az embernek valami olyasmit sütni, amit a család minden tagja örömmel fog majszolni, akár most, akár holnap uzsonnára. Ha valami igazán magyaros, tartalmas és nosztalgikus finomságot k
Habkönnyű, magas és nem esik össze: ezt a piskóta receptet még a nagymamám is elkérte Nagyon sok piskóta recept létezik az interneten, de most végre megtaláltuk a tökéletes és egyszerű variációt, ami bámulatos magas lesz, ha betartod a leírásban megadott könnyű lépéseket. Ha egy kicsit odafigyelsz nagyon finom és szép piskóta készíthető így. Ha edd
Az alaprecept ugyanaz, mégis ahány ház, annyiféle paprikás krumpli készül. Ha neked még nincs meg a tuti recept, válassz a gyűjtésünkből - garantáljuk, hogy köztük lesz a kedvenced! A paprikás krumpli mennyei, ráadásul egyszerűen elkészíthető fogás, igazi klasszikus.
A karalábé nemcsak egészséges, de sokoldalúan felhasználható zöldség is, amelyből akár különleges, mégis egyszerű ételeket is készíthetünk. A rántott karalábé például remek alternatívája lehet a hagyományos rántott ételeknek, különösen akkor, ha egy friss, könnyű, tavaszias menüt szeretnénk az asztalra varázsolni.
Bizonyos élelmiszereknek nemhogy nem tesz jót a hűtés, de kifejezetten árthat a hűvös - mégis szinte automatikus mozdulattal tesszük őket a fridzsiderbe. Te is a hűtés mellett döntesz akkor is, ha nem szükséges, vagy helyesen tárolod az ételeket ? Mutatjuk a leggyakoribb hibákat és a helyes megoldásokat is!
Te is azt hitted, hogy a nyers zöldség mindig egészségesebb? Akkor van egy meglepetésünk: van olyan zöldség, amit érdemes inkább megfőzni, mert így még több vitamint és antioxidánst adhat a testednek!
Ikrek Az Ikrek számára már a héten elkezdődött egy változási folyamat, amely egy igazán varázslatos meglepetést tartogat számukra. Ennek a csillagjegynek a szülöttjei hajlamosak arra, hogy mindent kicsit túlgondoljanak és ezáltal az ünnepre is túlzott energiával készülni. Az univerzum viszont jeleket küld ahhoz, hogy érdemes lenne inkább magukra k
A Lidl ismét különleges újdonsággal lepi meg vásárlóit. Hamarosan az üzletek polcaira kerül az angyalhaj csokoládé, ami a dubaji csoki után a legújabb édes különlegesség. Akár magadnak vásárolnál, akár ajándékba, siess, mert biztosan gyorsan fogy majd!
Új védjegy segít a vásárlóknak eligazodni a sajtok világában: a Sajtszív logóval ellátott trappista sajtok nemcsak finomak, hanem hazai forrásból származnak, és garantált minőséget képviselnek. Mutatjuk, mire figyelj a boltok polcain ha trappista sajtot vásárolsz!
Megtaláltuk a tökéletes epres sütemény receptet – és csak 10 perc munka kell hozzá Gyerekkoromban minden tavasz egyik legnagyobb öröme az volt, amikor a piacon megjelentek az első magyar eprek. Anyukám ilyenkor mindig sütött valami egyszerű finomságot, aminek az illata belengte az egész konyhát. Ez az epres kevert sütemény pontosan ilyen: gyors, eg
Senki sem hiszi el, hogy ezt a Ferrero Rocher tortát te sütötted, annyira finom Nálunk a Ferrero Rocher az a fajta édesség volt, amit mindig eldugtunk a vendégek elől – annyira imádtuk, hogy sajnáltuk megosztani. Szóval el tudod képzelni, mennyire örült mindenki, amikor először összedobtam ezt a Ferrero Rocher tortát! Olyan krémes, olyan csokis, és
Így lesz gyommentes a kerted fillérekből – a profik ezt a trükköt használják Amint megérkezik a melegebb időjárás, nemcsak a fű és a virágok kezdenek gyors növekedésbe, hanem a gyomok is. Sőt, sokszor úgy tűnik, mintha ők vernék a többieket a növekedési versenyben! Szerencsére nem kell egész nyáron a gyomokkal harcolni – ha időben lépsz,
Így lesz tökéletesen krémes a sóskafőzelék – a nagymamám titkát is elárulom Gyerekkoromban a sóska igazi megosztó étel volt a családban: volt, aki rajongott érte, mások pedig inkább csak fintorogtak. Én azok közé tartozom, akik mindig is szerették ezt a savanykás finomságot – főleg, ha jó krémes volt, egy adag friss tükörtojással tálalva. Ez a
Így készítsd a tökéletes nyári töltött paprikát – a család nem győz majd repetázni Nálunk a nyár egyik kihagyhatatlan fogása a töltött paprika. Amikor a kertben érik a paprika, egyszerűen nem lehet ellenállni neki. Gyerekkoromban anyukám készítette így, én pedig most is az ő módszereit viszem tovább egy kis csavarral. Sütőben sült krumplis pogácsa:
Így szabadulhatsz meg örökre a csigáktól: ez a legegyszerűbb trükk Nem kell lemondanod a virágpompáról! A 2024-es ágyás- és balkonültetési szezon nagyon komoly kihívást jelentett a sok kertészkedő számára. A nyirkos, és enyhe időjárás miatt a meztelencsigák és házas társaik szinte mindenhol megjelennek, és előszeretettel falják fel a gondosan elült
Kevés kérdés vált ki annyi vitát, mint az, hogy a gurigát fentről vagy alulról kell-e felakasztani. Bár elsőre banálisnak tűnhet, a helyes módszernek valójában komoly egészségügyi tétje van. Nézzük, miért nem mindegy, hogyan lóg a WC-papír!
Sporttörténelmet írt Szoboszlai Dominik, ő az első magyar labdarúgó, aki angol bajnoki címet nyert. A Liverpool játékosa sok mindenről lemondott a szezon alatt, többek között kedvenc ételéről, a zúzapörköltről is, annak érdekében, hogy sikerre vezesse a csapatát.
Sporttörténelmet írt Szoboszlai Dominik, ő az első magyar labdarúgó, aki angol bajnoki címet nyert. A Liverpool játékosa sok mindenről lemondott a szezon alatt, többek között kedvenc ételéről, a zúzapörköltről is, annak érdekében, hogy sikerre vezesse a csapatát.
A tisztálkodáshoz már nem használt szappanmaradékok hasznosítására rengeteg ötletet találunk a neten: készíthetünk új, színes szappanokat belőlük, használhatjuk illatosítóként cipőkbe, ruhásszekrénybe. Most eláruljuk, hogyan tudod a kerti munkák során felhasználni a színes, illatos kis szappanokat.
Számomra a pontytöpörtyű ropog. Egy Felzabáltuk!-forgatás során több vendéglátós is azt állította, hogy a pontytöpörtyűt nem lehet ropogósra sütni. Én meg erre azt mondom: akkor harapj csak bele ebbe a töpörtyűbe, kis komám. Na ugye, hogy lehet! ;)
A nyár általában minden évben új lehetőségekkel biztosítja a szerencsét a legtöbb csillagjegy számára, de idén 4 csillagjegy számára különösen szerencsés időszak adatik meg. Ez a 4 csillagjegy képes lehet arra, hogy meggazdagodjon és sikereket érjen el. Nézzük, te köztük vagy-e? Bika Mint mindig most is végtelen türelmes és odaadó voltál mindent me
Mindegy, hogy vásárolod, vagy te magad szeded, az epernek egyetlen hatalmas hátránya van: pár nap alatt plöttyedt lesz, vagy bepenészedik. Ennek elkerülésére van egy remek megoldás.
Kevesebb mint egy óra alatt elkészül ez az ázsiai fűszerezésű étel, amit zöldségek is gazdagítanak. Az ázsiai darált húsos ragu alapanyagait kedvünk szerint alakíthatjuk, az alaprecept ugyanis könnyen a saját ízlésünkre szabható, univerzális, bombasztikus ételt eredményez.
Így szabadulj meg végleg a pitypangtól a kertedben: egy győri kertész profi tippje természetes módszerrel Ahogy beköszönt kis hazánkba a tavasz, úgy éled fel a pitypang is a téli álmából. Ez a csodálatos, sárga virágú növény minden ember kedvenc gyermekkori játéka, vagy díszítőeleme volt. A lányok koronát szőttek belőlük, a fiúk pedig előszeretette
Az egyszerű sütemények mindig mentőövet jelentenek, ha gyorsan szeretnénk valami finomat az asztalra varázsolni. Akár egy váratlan vendégsereg miatt van rájuk szükség, akár mi vágyunk egy kis édes délutáni kényeztetésre, az egyszerű sütemények receptjei kincset érnek a mindennapokban. Válogatásunkban tizenhármat is találsz, mentsd el őket, így bárm
Van egy sarok a Szent Gellért tértől pár lépésre, ahol megáll az idő – vagy inkább átalakul. Itt nincs rohanás, csak gőzölgő kávéscsészék, szaftos szendvicsek és brutál jó brownie.
Ha napközben folyamatosan ásítozol, az bizony azt jelzi, hogy fáradt vagy. Szakértők szerint az ásítozás akár életveszélyes helyzetekhez is vezethet, radásul hosszú távon súlyosan károsíthatja az egészségedet. Mutatjuk, mire figyelj oda!
Évek óta töretlen a világos cipők divatja, készüljön műbőrből, vászonból vagy bőrből. A tisztításuk gyakran okoz komoly fejtörést, de szerencsére a legtöbbet be lehet tenni a mosógépbe. Összegyűjtöttük, mire figyelj, hogy a mosás után is cipő maradjon a cipő!