Döbbenetes tragédia történt: teljesen váratlanul meghalt Vilmos herceg jó barátja, Sunjay Kapur. A milliárdos üzletember egy pólómeccsen lett rosszul. Annyit mondott döbbenten a körülötte állóknak, hogy "lenyeltem valamit". Vélhetően méhcsípés okozta anafilaxiás sokkban vesztette életét. 53 éves volt.
Rendőri egyenruhában kopogtatott be két demokrata törvényhozóhoz, majd lőtt rájuk. Egyikük a férjével együtt meghalt, a másik a feleségével kritikus állapotban van.
Lehet, hogy eddig egész kíméletes volt a tavasz és a nyár eleje, de a hosszú távú előrejelzések alapján Európán belül Magyarország területén és a környező országokban különösen nagy forróság jöhet az idei nyár folyamán. Európa légkörét az úgynevezett hőkupola-effektus alakíthatja a hét második felében, amelynek hatására tartóssá válhat a kontinense
Évtizedek óta nem látott katonai felvonulás lesz Washingtonban. Trump örül, mások tiltakoznak, az eseményt beárnyékolják a Los Angeles-i zavargások és hogy lelőttek két demokrata politikust.
Vlagyimir Putyin június 22-e után folytatja a béketárgyalásokat Ukrajnával. Az orosz államfőre szombaton egy hosszas telefonbeszélgetést követően tudott hatással lenni Donald Trump amerikai elnök. A megbeszélés során Izrael és Irán helyzete is terítékre került.
Sajtóhírek szerint dróncsapás ért egy iráni gázmezőt, a Fajr-eJam gázfinomítónál pedig hatalmas lángoszlop csapott fel. Amennyiben valóban izraeli támadás történt, az azt jelenti, hogy 45 éve először ér háborúban ellenséges találat gázmezőt. Legutóbb 1980-ban, az irak-iráni háborúban történt ilyen.
A német hadseregnek meg kell kezdenie az előkészületeket a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására - jelentette ki szombaton Jens Spahn, a német koalíciós kormányt alkotó nagyobbik párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezetője.
Irán és Izrael is rakétákat lőtt ki vasárnapra virradó éjszaka. Az iráni Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szombat éjjeli jelentése szerint Irán részlegesen felfüggesztette a termelést a világ legnagyobb gázkitermelő helyén lévő egyik üzemben, ahol izraeli légicsapás következtében tűz keletkezett.
Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök egy órán át egyeztettek a közel-keleti és az ukrajnai háborúról. Eközben vasárnap hajnalban újabb, igen heves támadások érték Izraelt. A két ország közötti súlyos konfliktus egyelőre nem csillapodik.
A francia köztársaság alapértékeit fenyegető új jelenségre hívja fel a figyelmet a május 21-én Emmanuel Macron elnök elé terjesztett titkosszolgálati jelentés, amely szerint iszlamista csoportok tudatosan szivárognak be az állami intézményekbe, illetve a civil társadalom fontos szegmenseibe. Csepeli Réka, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének k
Washington Alkotmány sugárútján több ezer katona és több száz harci jármű részvételével felvonulással ünnepelték az amerikai hadsereg megalakulásának 250. évfordulóját szombaton.
Washington Alkotmány sugárútján több ezer katona és több száz harci jármű részvételével felvonulással ünnepelték az amerikai hadsereg megalakulásának 250. évfordulóját szombaton.
Donald Trump a Truth Socialon közzétett bejegyzésében kemény figyelmeztetést intézett Iránhoz. Az amerikai elnök szerint a hadseregük példátlan erővel válaszolna bármilyen iráni támadásra, ha azok amerikai célpontokat vennének tűz alá. Közben a békekötés lehetőségét is felvetette.
Az iráni egészségügyi minisztérium szerint 224-en haltak meg az izraeli csapásokban, egy emberi jogi szervezet viszont állítja, hogy legalább 406-an. Közben Izraelben is 14-re emelkedett a halottak száma. Harmadik napja tart az iráni-izraeli konfliktus.
A Korond-patak és a Kis-Küküllő továbbra is rendkívül magas sókoncentrációval szennyezi a Maros vizét, ami már Magyarországot is érintheti. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter három lehetséges megoldást vázolt fel, köztük a víz sótalanítását és alternatív vízellátási rendszerek kiépítését. A helyzet jelenleg mintegy 40 ezer embert érint, akik
Trump már az első elnöki ciklusában is rajongott a katonai parádé ötletéért, de akkor még visszatartották a környezetében lévő felnőttek. Ilyenek ezúttal nincsenek, úgyhogy nem volt kérdés, hogy lesz parádé.
Az európaiak 43 százaléka nem tudna állni egy váratlan kiadást, ötöde képtelen megfelelően felfűteni otthonát, negyedével pedig az elmúlt egy évben előfordult, hogy pénzhiány miatt nem tudta befizetni közüzemi díjait - erre az eredményre jutott a Századvég európai közvéleménykutatása. Az InfoRádió Pilók Pétert, a Századvég Közéleti Tudásközpont Ala
Donald Trump "a legnagyobb, legkeményebb és legbátrabb haderőnek" nevezte az Egyesült Államok hadseregét. A korábbi elnökök szándékosan kerülték a katonai erőfitogtatást, Trump viszont évek óta vágyott egy ilyen felvonulásra.
Az amerikai elnök tagadta, hogy közük lenne az esti támadáshoz. Ezzel párhuzamosan hatalmas katonai megtorlást helyezett kilátásba, ha Irán az országára támadna.
Az elnök cáfolja, hogy az Egyesült Államok részt vett volna az Irán elleni esti támadásban, ugyanakkor példátlan katonai megtorlást helyezett kilátásba, ha bármilyen formában támadás éri Amerikát. Donald Trump szerint ugyanakkor gyorsan tető alá hozható egy megállapodás Irán és Izrael között, amely véget vethetne a véres konfliktusnak.
Az Európai Unió mindig is egyértelművé tette, hogy Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy atomfegyverhez jusson, a tartós biztonságot azonban a diplomácia, nem pedig katonai fellépés építi – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában vasárnap.
Az Európai Unió mindig is egyértelművé tette, hogy Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy atomfegyverhez jusson, a tartós biztonságot azonban a diplomácia, nem pedig katonai fellépés építi - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában vasárnap.
Ukrajna európai uniós csatlakozása komoly gazdasági, társadalmi és biztonsági kockázatokat rejthet Magyarország, valamint az uniós tagállamok számára egyaránt. A gyorsított felvétel katasztrofális következményekkel járhat az agráriumban, veszélyeztetheti a rezsicsökkentés eredményeit, és jelentős terheket róhat a szociális, illetve egészségügyi ren
Látványos katonai parádéval ünnepelték az Egyesült Államok hadseregének 250. születésnapját Washingtonban, amely egybeesett Donald Trump 79. születésnapjával is. A rendezvényen több millió dollárnyi haditechnika vonult fel, közel 7000 katona részvételével, miközben országszerte tüntetések zajlottak az elnök politikája ellen. A helyszínről készült l
Átalakulóban a földközi-tengeri migráció: a legfőbb célpont újra Görögország – derül ki a Migrációkutató Intézet friss elemzéséből. Kréta az Ázsiából, Afrikából és Közel-Keletről származó migránsok egyik legfontosabb európai belépőpontjává vált; többségük a kelet-líbiai főváros partjairól indul útnak, amely több mint 330 kilométerre fekszik a szige
Az iráni légvédelem csekély teljesítményét, Izrael szinte akadálytalanul zajló támadását kérték számon bejegyzéseikben a perzsa állam tisztviselői. Mi volt az oka annak, hogy a perzsa állam haderejének vezérkara nem vette komolyan a küszöbön álló támadásról szóló információkat?