Fegyverkezési verseny árnyékában éleződött a feszültség a két ázsiai ország között az elmúlt hetekben. A friss japán miniszterelnök katonai választ helyezett kilátásba Tajvan kínai inváziója esetén, erre rágott be Peking. Azóta járőrhajókat küldtek vitatott szigetek közelébe, betiltották a japán halak importját, és félmillió kínai mondta le japán ú
Újra komoly politikai vitát váltott ki Szlovákiában a Benes-dekrétumok kérdése. A téma a hétvégi politikai vitaműsorokban is nagy hangsúlyt kapott, ahol ütközött az ellenzék és a kormány álláspontja.
Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Zsarolás és sikkasztás miatt öt év börtönre és a közügyektől való eltiltásra ítélte hétfőn a bíróság a Lyon közelében fekvő Saint-Étienne polgármesterét, aki egy szexvideóval tartotta sakkban korábbi politikai szövetségesét és helyettesét.
A szövetség katonai főnöke a sorozatos szabotázsakciók után tette a döbbenetes kijelentést. Moszkva azonnal visszavágott, és a súlyos következményekre figyelmeztetett.
A brit miniszterelnök a brexitről eddig soha nem fogalmazott meg nyilvánosan olyan éles bírálatokat, mint a londoni City hétfő éjjeli polgármesteri bankettjén elmondott beszédében. Új irányba is fordítaná Nagy-Britanniát.
A Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.
Ahogy beköszöntenek a hideg hónapok, sokan érezzük magunkat levertebbnek. Az északi országok lakói azonban tudják, hogyan lehet a téli időszakot is élvezni. Fedezd fel velünk azokat a szokásokat, amelyek a sötét napokat is bearanyozzák!
A Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.
A török államfő arra reagált, hogy az elmúlt napokban két tankerhajót is támadás ért a Fekete-tengeren, amelyek gambiai zászló alatt hajóztak. Recep Tayyip Erdogan szerint a támadások aggasztó eszkalációt jeleznek.
A Fehér Ház sajtótitkára szerint minden jogszerűen történt. Karoline Leavitt tagadta azt a sajtóhírt, miszerint Pete Hegseth védelmi miniszter parancsot adott volna arra, hogy "mindenkit öljenek meg".
A kelet-ukrajnai erődvárost hosszú hónapokon át ostromolták az orosz csapatok. A bejelentést időzítése sem véletlen, hiszen kedden találkozik az orosz elnök Donald Trump megbízottjával.
Bizonytalan a többségi orosz tulajdonú szerb NIS olajvállalat jövője az amerikai szankciók miatt. A vállalat a működési engedélyre vár az OFAK-tól, ám ha Washington nem ad felmentést, az olajfinomító rövid időn belül leállhat. Nem kizárt viszont, hogy a Mol készül megvásárolni az orosz részesedést.
A kelet-ukrajnai erődvárost hosszú hónapokon át ostromolták az orosz csapatok. A bejelentést időzítése sem véletlen, hiszen kedden találkozik az orosz elnök Donald Trump megbízottjával.
A tüntetők a 2026-os költségvetés visszavonását követelték, amely magasabb adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az állami szektor kiadásainak növelését célozná.