Az orosz hadsereg a SpaceX hivatalos tiltása ellenére, megkerülő úton képessé vált a Starlink műholdas rendszer használatára. A technológiát orosz kamikaze drónokba integrálják, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az ukrán erők eddigi taktikai fölényét a valós idejű vezérlés és adatgyűjtés terén.
Az Egyesült Államok kormánya a múlt héten jelentette be azt a tervezetet, amely alapjaiban változtatja meg a beutazási feltételeket, érintve a vízummentességi (Visa Waiver) programban részt vevő országokat, így Magyarországot is. Az új szabályozás értelmében a határőrség az eddigieknél jóval mélyebb betekintést kaphat a látogatók magánéletébe.
Ezrek emlékeztek meg vasárnap este a sydney-i Bondi Beach strandon az egy héttel ezelőtt a zsidó hanuka ünnepség során elkövetett terrorista merénylet 15 áldozatáról.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások - jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Kilenc embert gyilkoltak meg fegyveresek vasárnapra virradóra a Johannesburgtól mintegy 46 kilométerre nyugatra található Bekkersdal egyik bárjában - közölték a dél-afrikai hatóságok. A támadásban legalább tízen megsebesültek.
Franciaország új, még nagyobb és korszerűbb repülőgép-hordozót épít a csaknem negyedszázada szolgálatban lévő Charles de Gaulle repülőgép-hordozó helyettesítésére és a francia haditengerészeti erő növelésére - jelentette be vasárnap Emmanuel Macron francia elnök az Abu-Dzabiban működő francia katonai támaszponton katonáknak tartott beszédében.
Orosz dróncsapás borított lángba egy hatalmas napraforgóolaj-tartályt az Odessza megyei Pivdenne kikötőjében - közölte vasárnap egy helyi hírtelevízió Telegram-csatornáján.
Charlie Kirk konzervatív aktivista özvegye, Erika Kirk bejelentette, hogy a Turning Point USA szervezet a 2028-as elnökválasztáson JD Vance megválasztását kívánja segíteni, annak ellenére, hogy a jelenlegi amerikai alelnök hivatalosan még nem jelezte indulási szándékát. A kijelentés a Turning Point éves America Fest konferenciájának nyitónapján han
"Nyilvánvalóan felháborító és törvényellenes, ezt senki nem fogja elfogadni." Ezt mondta a Heti Világhíradónak Hunčík Péter felvidéki magyar pszichiáter és közíró arról a szlovák büntetőtörvénykönyv-szigorításról, amely alapján fél év börtönnel büntetnék a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését. Tárnok Balázs, a Magyar Szövetség külügyi szakértője pedi
A negyvenes éveiben járó férfit két lakásban és egy üzletben tartott egyidejű razzia után tartóztatták le egy társával és egy antikporcelán-kereskedővel együtt.