Oscar Piastri parádés hétvégét teljesített Katarban: pole pozíció, sprintgyőzelem, domináns tempó – a vasárnapi főfutamon azonban egy stratégiai döntés miatt kicsúszott a kezéből a győzelem. A fiatal ausztrál másodikként ért célba, ám a leintés után alig tudott megszólalni: ritkán látott frusztráltsággal értékelte a történteket.
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elismerte, a katari biztonsági autós fázisnál meghozott stratégiai döntésük „végső soron helytelen” volt, és mind Oscar Piastri, mind Lando Norris súlyos hátrányt szenvedett emiatt. A wokingiak minden részletre kiterjedő belső vizsgálatot indítanak, hogy megértsék, miként születhetett ilyen félreértett ítélet e
Rendkívül nehéz hétvégét zárt a katari versenyen Lewis Hamilton, aki mindössze a 12. helyen ért célba a Ferrari SF-25-össel. A brit pilóta a leintés után őszintén beszélt arról, hogy szerinte elengedhetetlen változtatásokra van szükség a csapatnál, mert a jelenlegi helyzet hosszú távon fenntarthatatlan.
Lewis Hamilton teljes sokkban állt a média elé a Katari Nagydíj után: a brit klasszis ugyanis semmiről nem tudott abból, ami a futam elején és közben történt – így arról sem, hogy Max Verstappen győzött, és ezzel drámaian közel került Lando Norrishoz a világbajnoki pontversenyben.
A Geely Automobile Holdings Ltd., Kína egyik vezető autógyártója, profitjának és árbevételének erős növekedéséről számolt be a harmadik negyedév alapján.
A Wizz Air szolgáltatásának mintájára a Ryanair még idén márciusban vezette be 12 hónapra szóló előfizetéses szolgáltatását, a Prime-ot. A kedvezményeket kínáló hűségprogram azonban nem vált be a fapados légitársaságnak, ezért végleg felszámolnak vele. A Prime-bérlettel rendelkezők egyéves előfizetésük hátralevő részéig még kihasználhatják az előny
Ugyan Európában is akad néhány olyan hely, ahol télen is kellemes az időjárás, de ha valódi nyári forróságban szeretnénk tölteni a decembert, egy kicsit messzebbre kell utaznunk. A világ legbarátságosabb országának választott Dél-afrikai Köztársaság például remek példa erre. Bár – ahogy a legtöbb távoli úti célnál – a repülőjegyek ára magasabb lehe
Forrás: Youtube - a videó a képre kattintva indul Utána a két pápa váltott néhány szót. A fiú házi készítésű mitrát és piros miseruhát viselt a pulóvere felett. A találkozást széles körben megosztották és kommentálták online. A jelmezbe öltözött gyermekek – akár mini pápának, akár mini püspöknek öltöztek – visszatérő szerepet játszanak a pápai talá
December 12-ére általános sztrájkot hirdetett Olaszország legnagyobb szakszervezete. A tiltakozás hatására a vonatok, a városi tömegközlekedés és a repülőterek működésében is fennakadások várhatók, de valószínű, hogy több járat el sem indul majd.
Mester András karrierjét a stratégiai megújulás, a prémium szegmens iránti elkötelezettség és az ügyfélélmény folyamatos fejlesztése határozza meg. Az új értékesítési igazgató több jelentős autóipari szereplőnél szerzett vezetői tapasztalatot, a Mercedes Benz Hungáriához a BMW-től igazolt. "Ma egy olyan világvezető prémium márka, mint amilyen a Me
Mától elérhető az Integrator FM legújabb epizódja, amelyből megtudhatja, hogyan nőtte ki magát az esztergomi Suzuki-gyár az évi 50 ezres indulásból egy modern, robotokkal támogatott nagyüzemmé!
A magyar kastélykerteket többnyire tavasszal és nyáron keressük fel, amikor zöldellő parkok és gazdag élővilág fogadja a látogatókat. Télen azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, pedig akadnak kertek, amelyek a hideg hónapokban is különleges hangulatot teremtenek, és szinte téli csodavilággá változnak. Most hat kastélykertet ajánlunk, amel
Ma jelenti be 2026-os pilótafelállását a Red Bull két Forma-1-es csapata, a Red Bull Racing és a Racing Bulls. Yuki Tsunodának várhatóan ülés nélkül marad a következő idényre.
Illusztráció: https://www.zssk.sk/ A Denník N tájékoztatása szerint a vasúttársaság ígéretet tett arra, hogy a jövőben csökkenni fognak a munkaerőhiányból adódó problémák, jelenleg ugyanis összesen 160 személy vesz részt mozdonyvezetői képzésen, akik hamarosan munkába állhatnak majd.
Fotó: Facebook/Széchenyi-egyetem Ennek során 140 űreszköz, köztük a BME vezetésével több oktatási intézmény által létrehozott HUNITY nevű kisműhold állt Föld körüli pályára. A 3PQ (5 x 5 x 15 cm) méretű műholdon belül található a Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által fejlesztett, működésében teljesen önálló 1PQ (5
A Ferrari számára a lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra Katarban: a Scuderia nemcsak látványosan küszködött a tempóval, de mindössze négy pontot tudott gyűjteni a hétvégén – ez volt a csapat egyik leggyengébb teljesítménye a 2024-es szezonban. Frederic Vasseur csapatfőnök szerint a problémák hátterében elsősorban az állt, hogy az istálló ne
Fernando Alonso ismét különleges megjegyzéssel hívta fel magára a figyelmet a Katari Nagydíj után: az Aston Martin kétszeres világbajnoka azt állította, mintha „szellem lett volna az autóban”, amelynek következtében egy 360 fokos megpördülést szenvedett el a verseny során. A hiba két pozíciójába került, ám szerencséjére ezúttal megúszta komolyabb k
A valós idő az új infrastruktúra Az AI-vezérelt digitális iker, vagyis digital twin program a Smart Dublin, a VivaCity és a Bentley Systems közös fejlesztése. A kezdeményezés egyesíti a valós idejű szenzoradatokat, a geotérképezést és a szimulációt, hogy a városi döntéshozók háromdimenziós, folyamatosan frissülő képet kapjanak Dublin közlekedéséről
Egy Nio EC6 elektromos SUV-kupé nagy sebességgel szenvedett balesetet december 1-jén Sanghaj agglomerációjában. Az ütközés ereje konkrétan letépte a jármű
Max Verstappen menedzsere szerint több oka is van annak, hogy a holland pilóta teljesítménye lenyűgöző mértékben javult, ami esélyt adott a hollandnak arra, hogy ötszörös Forma-1-es világbajnokká váljon.
A McLaren volt az egyetlen csapat, amely a Katari Nagydíj 7. körében bevetett biztonsági autó alatt nem hívta ki pilótáit a bokszba. A riválisok nehezen értik, miért döntöttek így.
Fotó: police.hu Összesen 224 autó lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet. Ezúttal két rekorder sebességtúllépő volt, akik 50 km/h helyett 91 km/h-val közlekedtek autójukkal az Albertirsai, illetve a Keresztúri úton - ezért 100 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük.
Az elektrifikáció térhódításával és a jelentős CO2-kibocsátással járó olaj- és gázalapú termelésről a fenntarthatóbb gyártási módszerekre való átállás eredményeként napjainkra az Európai Unióban már a felhasznált villamos energia 50 százaléka megújuló energiaforrásból származik. A megújulók arányának további növelése az enerigamixen belül azonban k
Már a Tokióban kiállított Sport Concept látványa is sokat sejtetett: fémes szürke külső, éles, légbeömlőkkel tagolt kontúrok, LFA-t idéző hátsó lámpák és az LC500-ra rímelő fényszórók. A hátsó aktív szárny alól két, nagyon is valós kipufogócső bukkant elő, miközben a műszerfalon a "Power" és "Charge" feliratok hibrid hajtásról árulkodtak. A Lexus n
A több mint 30 országban, több mint 8 ezer kisvállalkozás részvételével készített nemzetközi kutatás szerint a cégek 30 százaléka nem tudja, milyen digitális eszközöket érdemes használnia, 26 százalék pedig nem érzi magát elég magabiztosnak a használatukhoz. A kisvállalkozások még mindig túl bonyolultnak érzik a digitális eszközök világát. Bár csak
A legmagasabb ajánlat, 220 000 forint, amely összeget a Macskaárvaház Alapítvány "macskabölcsi" projektjére fordítjuk. A licit nyertese, december 2-án kedden, ma délután háromkor Kápolnán, a Hello Cukiban szervezett jótékonysági sütizésünkön veheti át a különleges autósport ereklyét. - "Köszönjük szépen az ajánlatokat, hiszen mindenki aki licitá
A pozsonyi Kramáre kórház a TV JOJ érdeklődésére megerősítette, hogy a fiatal sportolót súlyos fejsérülése miatt kritikus állapotban szállították kórházba. Kukumberget jelenleg mélyaltatásban kezelik. A rendőrség a TV Novinyval közölte, hogy egy Škoda Citigo balra akart kitérni a gyorsforgalmi útra, de nem adott elsőbbséget a szemből érkező Ford Fo
Bár Brüsszel újragondolja a 2035-től bevezetendő új belső égésű motorok tilalmát, az európai mobilitás terén a változások továbbra is gyorsan zajlanak. A legérdekesebb – és potenciálisan forradalmi – újdonságok között szerepelnek a zöld szegélyű közlekedési táblák, amelyeket már bevezettek néhány EU-országban. Nem tudni, hogy hazánkban mikor kerüln
Hiába biztonságos a repülés, a félelem sokakban megmarad. Egy videó viszont most pontosan megmutatja, miért nem kell tartani attól, hogy a gép lezuhan – még turbulencia idején sem.
A kampány részeként mind Környe, mind Tatabánya legkülönbözőbb pontjain meglepetésszerűen elhelyezett apró ajándékcsomagokat találhatnak a járókelők, amelyekkel a Bridgestone Tatabánya szeretné kellemesebbé tenni a várakozás időszakát a helyiek számára. Egyben ezek a kis figyelmességek emlékeztetnek arra, hogy az ünnep valódi ereje a közösségben és
Az ausztrál szövetségi kormány visszalépett attól a vitatott közlekedési javaslattól, amely 100 kilométer/óráról 70-90 kilométer/órára csökkentette volna az alapértelmezett sebességhatárt bizonyos alsóbbrendű, lakott területen kívüli utakon. Lesöpörték a sebességcsökkentési tervet Az elképzelés azokra az – ottani szóhasználattal – "jelöletlen utak