A Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy az utóbbi évtized során hatalomátvétel volt a legnépszerűbb fenyőfajták rangsorában, mostanra a nordmann lett az igazán népszerű. Szánjon rá bármennyit is egy háztartás, a kínálattal egyelőre nem lesz gond. Hazánk legfőbb fenyőtermelő települése, Surd polgármestere
A Fidesz helyi szervezete árulónak nevezte és lemondásra szólította fel Gajdos Lászlót, aki a Tisza Párt színeiben indul Nyíregyházán. Az igazgató mellett már 200 ezren írtak alá petíciót, ő maga pedig szerencsétlen balesetnek nevezte a támadást.
A 17 óra után kezdődött rendkívüli ülés megnyitóján Karácsony Gergely jelezte, hogy a megszokott, szavazógépes voksolás helyett ezúttal kézfelemeléssel lehet szavazni.
A tényellenőrző portál kutatása szerint a kamuprofilok egymással is kapcsolatba lépnek, amivel a saját maguk hitelességét és a kormánypárti tartalmak elérését is növelik.
A kelenföldi buszgarázsban tartott rendkívüli közgyűlés után a főpolgármester a Clark Ádám térről a Karmelitához vonult a főváros fizetőképtelenségét kimondó határozattal.
A Pedagógusok Szakszervezete ötven pontban foglalta össze, mit vár el a 2026-ban megalakuló új magyar kormánytól. Az önálló oktatási minisztérium mellett a többi között a központosítás megszüntetését, egy új Nemzeti Alaptantervet és a bértábla visszaállítását is követeli az érdekképviseleti szervezet.
Volt kollégája kiváló szakembernek nevezte a tolmácsot. A külügyminiszter szerint nem volt félreértés, mert jegyzetelt, és a találkozó után pontosan elmondta Orbán Viktornak, miről beszélt Putyin.
Némileg javult a magyarok életszínvonala, de a lakosság 45 százaléka még mindig havi 300 ezer forintnál kevesebb bevételből él – olvasható az Egyensúly Intézet a 2025-ös kutatásában.
Országosan is egyedülálló ingyenes fénypark, valamint sokszínű ünnepi programkínálat, köztük több ingyenes rendezvény várja a családokat az adventi időszakban a Városligetben.
A Fővárosi Közgyűlés felszólítja a kormányt: folytassa a főpolgármesterrel a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az alaptörvényben rögzített fenntartható költségvetési gazdálkodás elve ténylegesen érvényesülhessen a Fővárosi Önkormányzat költségvetési gazdálkodásában - tartalmazza az a határozat, amelyet a közgyűlésnek a BKV Zrt. kelenföldi buszgar
Magyarországon belül két tetszőleges pont között úgy lehet megtervezni az útvonalat, hogy a lehető leghosszabban a Kéktúra nyomvonalán haladhassunk. Az új alkalmazást a siófoki Aktív Magyarország Konferencián mutatták be, ahol Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár azt is bejelentette, hogy az aktív életmód népszerűsítése érdekéb
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös karácsonyi adománygyűjtése, az Adni Öröm! elnevezésű jótékonysági akció. A tartós élelmiszergyűjtés első szakaszában a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben megvásárolható adománykártyák segítségével lehet támogatni a rászoruló családokat.
Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki
A Szabad Európa Rádió Magyarországot leszámítva minden kelet-európai és balkáni országban tovább működteti szolgáltatásait, miután az USAGM utasítást adott ki a budapesti szerkesztőség bezárására.
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma. A helyettes országos tisztifőorvos az InfoRádióban elmondta: az érintetteknek mindenképpen orvoshoz kell fordulniuk, a bőr- és nemibeteg-gondozók tudnak megfelelő és alapos segítséget nyújtani. Kitért arra is, hogy bizonyított fertőzés
Ráadásul ezek többségében ellenzéki, vagy független vezetésű települések, ami szokatlan gálánsság a Fidesztől. Főleg sportcélú, egészségügyi és oktatási beruházásokról van szó, több tízmilliárd értékben. A döntések a Magyar Közlönyben jelentek meg.
A nyíregyházi Tisza-jelölt, a helyi állatpark igazgatója azt mondja, 15-15 évet dolgozott MSZP-s és fideszes testülettel, eddig senkinek nem volt baja vele.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az I. kerületi önkormányzat 2021 nyarától nem küldött számlákat a Halászbástya Éttermet üzemeltető cégnek. A fideszes polgármester szerint elődje, V. Naszályi Márta emberei lehetnek felelősek. A volt polgármester viszont feljelentést tett, hogy független hatóság vizsgálja ki a mulasztást. Arról pedig már döntött is a testület, hogy mi lesz az elmar
A pártot választani tudók között egyéves csúcson van a kormánypárt, de egy "most vasárnapi" választást még így simán nyerne a Tisza, 108 képviselője lenne.
Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a Tisza helyben jól beágyazott jelöltjeinél ez komoly kihívás.
A CDU fiataljainak csoportjától függhet a tervezett nyugdíjreform sorsa Németországban. A vita hetek óta tart, most azonban "sorsdöntő" szakaszba érkezett.
A Nyíregyházi Állatpark igazgatója elismerte, hogy nagy volt benne a feszültség, miután a Fidesz és a kormánypárti sajtó támadni kezdte őt. Szerinte a vádaskodás egy "véletlen baleset, amit egy meggondolatlan, Fidesz-irodában dolgozó követett el valamiért".
A miniszterelnök egy minden elemében baloldali megszorító csomagról beszél. Azt írta: ezt a 600 oldalt visszaküldik "oda, ahova való: a magyar történelem balos szemétdombjára".
Szemelyácz János a Népszavának adott interjújában arról beszélt, hogy a kormány csak látványos tüneti kezelést folytat, a droghasználat valódi okait nem oldja meg.
A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hív
A képviselő szerint "keveslik a pénzt, és így leállt a buli". A cég ellen nyáron felszámolás indult, ezért Hadházy szerint az állam hiába követelné vissza a támogatást.
Fellegűző Gutin címmel nyílik kiállítás december 3-án, szerdán az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti aulájában. Ez alkalommal egy felsőbányai fényképész, Kerekes Erzsébet munkáit láthatják az érdeklődők. 40 éve foglalkozik fotózással, az elmúlt közel két évtized munkájából válogatva hoz magával közel 50 képet Gyulára. Bagyinszki Zoltán el